Pesti Srácok

Újraválasztották Friedrich Merzet a CDU elnöki tisztségére

Újraválasztották Friedrich Merzet a CDU elnöki tisztségére

Újraválasztották Friedrich Merzet a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségére a hétfőn Berlinben tartott szövetségi tisztújító kongresszuson a voksok csaknem 90 százalékával.

A 68 éves politikus a leadott 972 szavazatból 873 támogató szavazatot kapott 99 ellenében és 9 tartózkodás mellett. A gyűlésen megerősítették Carsten Linnemannt a párt főtitkári tisztségében. A 46 éves Linnemann a posztot 2023 júliusától ügyvivő jelleggel töltötte be.

Merz köszönetét fejezte ki, amiért a küldöttek bizalmat szavaztak neki.

PestiSracok facebook image

- mondta a kereszténydemokrata politikus, s úgy fogalmazott, kemény évek lesznek ezek, de a CDU meg fog birkózni mindennel, köszönhetően a tisztújító kongresszuson kapott jelentős támogatásnak is.

Friedrich Merz beszélt arról is, hogy pártja kész visszatérni a kormányzásba az elkövetkező német szövetségi parlamenti választásokon. Mint mondta, a párt új alapprogramjával "már most, de legkésőbb a következő év őszére készen fog állni a kormányzati felelősség átvételére".

- tette hozzá. A CDU elnöke ezenfelül megkapta a kereszténydemokrata tartományi miniszterelnökök támogatását is. Boris Rhein hesseni tartományi kormányfő kijelentette, hogy Merz személyes érdeme, hogy a CDU-t ismét talpra állította a 2021-es választási vereséget követően.

Beszédében Merz a béke és biztonság szavatolását nevezte az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb feladatának. Kijelentette, hogy ehhez Németországnak többet kell befektetnie a tartományi, illetve a szövetségi védelembe. Úgy fogalmazott, hogy a szabadságot több oldalról is olyan komoly fenyegetések érik, "mint már régen nem".

A CDU-elnök egyben "a párt és tagjainak elkeseredett ellenállását" jelentette be az olyan populista pártokkal szemben, amelyek

Mint mondta, a CDU harcot hirdet ellenük.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.