Pesti Srácok

Ukrajna közel 5 milliárd dollárt költ jövőre rakétafegyverek beszerzésére

null

Az ukrán védelmi minisztérium jövőre 4,85 milliárd dollárt tervez költeni rakétafegyverek és lőszerek beszerzésére – közölte a minisztérium sajtószolgálata.

– derült ki a minisztérium Facebook közösségi oldalán pénteken közzétett közleményből. A tárca hozzátette: elsősorban fegyvereket és felszereléseket vásárolnak majd, a javítási munkákra pedig ukrán gyártókat szerződtetnek. A tervek szerint jövőre több mint 190 milliárd hrivnyát (5,2 milliárd dollárt) kapnak majd az e célokra elkülönített pénzeszközökből. Korábban Denisz Smihal miniszterelnök elmondta, hogy a törvényhozás által jóváhagyott 2024-es ukrán költségvetésben a kiadások közel felét katonai és biztonsági szükségletekre fordítják.

A dokumentum szerint Ukrajna külföldi hitelfelvételeinek mértékét 41 milliárd dollárra tervezik. Miután Volodimir Zelenszkij elnök aláírja a törvényt, 96 milliárd hrivnyát (2,66 milliárd dollárt) átcsoportosítanak a regionális költségvetésekből a hadiiparra. Erre a célra a katonai fizetések személyi jövedelemadóját fogják felhasználni. Emellett az állami útalap teljes költségvetését a hadsereg igényeinek kielégítésére irányítják át. Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter szerint ez mintegy 94,7 milliárd hrivnyát (mintegy 2,6 milliárd dollárt) tesz ki.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)