Ukrajna úgy döntött, hogy egy honvédő háború nem elég neki, ezért nyíltan gazdasági szankciókat vezetett be Magyarország és Szlovákia ellen. Az az aprócska bökkenő sem zavarta őket, hogy az olajvezeték elzárását tiltják a nemzetközi egyezmények, illetve ezt az aljas merényletet két EU-s, illetve NATO tagállammal szemben követik el. De miért is zavarná őket bármi, ha még Brüsszel is mellettük áll a kérdésben? Az ukrán miniszterelnök megüzente: majd ők segítenek nekünk leszokni az orosz olajról, ha beledöglünk is.
Az iskolaigazgató gyerekét mindeni ismeri. Bármit megtehet, bármit elvehet és bárkit fel is rúghat, ha éppen úgy tartja kedve. De ne adj’ isten, hogy valaki akár csak csúnyán nézzen erre a felfuvalkodott kis hólyagra, mert azonnal az igazgatóiban találja magát. Ebben a történtben Ukrajna ez a pökhendi gyerek. Először megeszi az uzsonnádat, majd büszkén beleszarik az ételhordódba, ha pedig számon kéred, felrója neked, hogy miért hagytad elől.
Ukrajna “biztonságos” tranzitország…
Ukrajna pár hete úgy döntött, hogy szankcionálja a Lukoil nevű orosz olajvállalatot, ami történetesen azt jelenti, hogy Magyarország és Szlovákia nem jut elegendő olajhoz. Ukrajnának természetesen minden joga megvan ahhoz, hogy úgy szankcionálja az orosz cégeket, ahogy akarja, viszont ez nem érinthet más országokat. Ezzel a tettével szó szerint energiablokád alá vonta Magyarországot és Szlovákiát, ami súlyos jogsértésnek minősül. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának engedélye nélküli blokádok konkrétan jogellenesnek minősülnek. Ukrajnát az sem zavarta, hogy két EU-s, illetve NATO tagállamot szankcionált ezzel a húzásával, majd büszkén kijelentette, hogy Ukrajna biztonságos tranzitország minden olyan ország számára, akik fontosnak tartják a jogállamiságot (furcsa ezt pont egy olyan országtól hallani, ahol se jog, se állam nem létezik – a szerk.)
Brüsszel közbelépett
Mondjuk úgy, hogy Brüsszel reagált. Elmondták, hogy a két EU-s tagállam energiablokád alá vonása Magyarország és Szlovákia belügye, őket ez nem igazán érdekli. Oldjuk meg. Amúgy is, minek mentünk oda? Nem kell orosz olajat venni, és akkor nincs ilyen probléma. Ha pedig bárki úgy érezné, hogy ez csak valami kisarkított, leegyszerűsített formája a brüsszeli bürokraták szóvirágokkal tűzdelt közleményének, az téved. Majdhogynem szó szerint így fogalmaztak.
Több se kellett Ukrajnának. Most, hogy Brüsszel is mellettük áll, eszük ágában sem lesz feloldani az energiablokádot. Miért is tennék? Hiszen ők a nyugati világ szent tehene. Az ország, amit nem szabad megsérteni, de mindent oda kell nekik adni, amit kérnek követelnek, mert kérni azóta sem tanultak meg. Ukrajna az a haldokló szomszéd, akihez ha bemész a kórházba egy tál tyúkhúslevessel, utolsó erejével még azért beléd rúg. Brüsszelnek ez az állapot pedig kimondottan kedvező.
Az Ukrajna nevű latorállam jelenleg félig náci rezsimként, félig pedig Brüsszel verőlegényeként szolgál. Majd ők megregulázzák a dekadens magyar-szlovák duót. Majd ők térde kényszerítik őket, mi meg majd beülünk a megüresedett miniszterelnöki székbe – gondolják magukban, de ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk.
D
2024-08-02 at 16:13
Árammal kellene fizetni a tranzitdijat.
T.rex
2024-08-02 at 16:11
Nagyon spongyának tartom a magyar kormány hozzáállást! Miért nem tudjuk kijelenteni, ahogy a szlovákok, áramvisszatáplálás nincs,gázolaj visszatáplálás nincs, humanitárius segély csak a kárpátaljai magyaroknak van( ugyanis nagyon szar a gazdasági helyzetünk nekünk is)!Slussz!
Matu
2024-08-02 at 16:04
Éliás Tóbiás2024-08-02 at 14:46
Ugye ezt azokra az országokra is érted, ahová ugyanaz az orosz gáz és olaj érkezik, mint hozzánk, csak oda tankhajókon, hozzánk pedig csövön jön. Azok a nagypofájú országok, akik bennünket elítélnek, növelték az olaj és gázbehozatalukat Oroszországból, csak a tankhajókon nem orosz, hanem maláj zászló lengedezik. Vagy ha átcsomagolod, akkor már nem véres??? Akkor már nem az oroszokat támogatod??? Ibolyaszagú lesz, csak mert a “fejlett-haladók”fizetnek érte??? Képmutató farizeusok!
csakafidesz
2024-08-02 at 15:43
Éliás Tóbiás 2024-08-02 at 14:46
“Helyes. Aki orosz olajat és gázt vesz, az támogatja a putyini agressziót, ergo háborúpárt.”
———————————————————————————————–
Orvos látott már? Hívni kell a doktort, ha magas láza van valakinek!
pontpontvesszőcske
2024-08-02 at 15:41
Éliás Tóbiás
2024-08-02 at 14:46
Ne merj magyar kutakon tankolni, te tetves geci! És ne merj reklamálni, ha egyszer netalán elfogyna a tartalék! Az ilyenek remélem elsőként döglenek éhen, ha esetleg pár hónap múlva sem rendeződnek a dolgok, és nem lesz áruszállítás! Undorító korcs fajtája a legmocskosabb komcsinak az ilyen rohadék.
aladin
2024-08-02 at 15:39
Meddig türik még ezt a balett táncos Zelenszkijt az ukránok, hogy kiirtsa a férfiak felét az országnak. Máshol már repülni tanitanák egy ablakból ha egy vezetö szándékkal tönkreteszi az országot.
SZJ
2024-08-02 at 15:19
A jelenlegi Ukrán vezetés a saját nemzete tömeggyilkosa.
A jelenlegi EU vezetés az Ukrán nép tömeggyilkosa.
Elkezdődött a végjáték, a felelősök tolják a sza..rt a másikra, mintha ott sem lettek volna.
Kinek az érdeke ?
Balak Csaba
2024-08-02 at 15:18
A mol vegyen mástól olajat, ne a lukoil-tól, az jöhet a vezetéken. A kérdés praktikus oldala megoldva.
Nincs kompót!
2024-08-02 at 15:04
Lassan itt az ideje, hogy az ukrán rezsim lemondjon és eltávozzon.
Az ország temetői színig megteltek zászlóval.
kanigunda
2024-08-02 at 14:56
Éliás Tóbiás 2024-08-02 at 14:46
Maga meg fordítva ül a lovon és szimplán hülye
xy
2024-08-02 at 14:55
Mégis mire számított a kormány ettől a hazug, szemét, ingyenélő népségtől ??? Azonnal beszüntetni minden támogatást, segélyt, áramot, kaját, gyógyszert, pénzt, menekült-befogadást, mindent, a legutolsó szögig. Vergődjenek ők is magukban !!
Éliás Tóbiás
2024-08-02 at 14:46
Helyes. Aki orosz olajat és gázt vesz, az támogatja a putyini agressziót, ergo háborúpárt.
Piroska
2024-08-02 at 14:45
Zselé egy sunyitetű.
lhotx
2024-08-02 at 14:42
Ádám, ez az, amiért a cafatolt-ukrajna létre kellett jöjjön! Nevetséges lenne, ha én kintről magyaráznám… A Majdanelőtti ország (mindenével, amije volt neki) legkönnyebben Oroszország kezében szolgálhatott volna ilyen eszközül; ez az újonnan „kikanyarított valami” már a nyugat számára hasznosabb
Nem is bírják kivárni háború végi kihűtést és (valami-akármi) hivatalos megnyitót/átvételt, hanem azon melegében ránk uszítják az új szerzeményüket. Ők voltak eredetileg, akik rettegtek, attól, amit most a volt Keleti-blokk ellen fordítanak.
Mikia35
2024-08-02 at 14:35
Hiába egyezmény, szerződés, a villany és földgáz exportot Ukraina felé azonnal lezárni!
Menjen szarosgyurka fia oda harcolni, ha akar.
Majd meglátjuk, hogy gyertyafénynél ez az ugrifüles mit csinál!
Királytigris
2024-08-02 at 14:21
Az ukránok ebben a játszában csak csicskák. A szél New Yorkból Szaros Gyurkáéktól fúj!
Szarosék kezében van Ukrajna és az EB, meg az EP többsége.
khm
2024-08-02 at 14:17
Simán felrúgnám az iskolaigazgató fiát,ahogy ezt a zsidó taknyot is.