Pesti Srácok

Ukrajna tervezi a kettős állampolgárság engedélyezését, kivéve Oroszországgal

Ukrajna tervezi a kettős állampolgárság engedélyezését, kivéve Oroszországgal

Ukrajna liberális kettős állampolgársági politika elfogadását tervezi, de ebből kizárná az általa agresszornak minősített Oroszországot, továbbá korlátozná bizonyos tisztségek betöltését is kettős állampolgárok számára – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteki, kijevi tájékoztatóján.

A miniszter elmondta: dolgoznak a (parlamenti) képviselőkkel a vonatkozó jogszabályi változtatásokon. Van viszont egy kivétel, amellyel – állítása szerint – szó sem lehet semmiféle kettős állampolgárságról. Azt tervezik, hogy megengedik a kettős állampolgárságot az európai uniós és más baráti országokkal. Hozzátette, hogy egy ilyen lépés ukránok millióit fogja egyesíteni szerte a világon, és egyúttal Ukrajna nem fogja zavarni más országok társadalmába való beilleszkedésüket.

– szögezte le a miniszter. Tavaly Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már benyújtott egy törvényjavaslatot a kettős állampolgárság lehetővé tételéről, ám ezt végül napirendre se tűzte a parlament. A törvényhozás szakértői ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy az alkotmány módosítása nélkül, pusztán törvényi szinten ez a kérdés nem rendezhető – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

PestiSracok facebook image

Az ukrán elnök csütörtök este viszont rendeletben életbe léptette az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) február 26-án hozott határozatát. Ez előírja, hogy a kormánynak a Központi Választási Bizottsággal (CVK) és az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU) együttműködésben két hónapon belül elemeznie kell az ukrán jogszabályokat a kettős, illetve többes állampolgárságot érintően, és meg kell állapítania: okoz-e jogi kockázatot valamely állami, politikai pozíció betöltése az ország számára az ukránon kívül más állampolgársággal is rendelkező személy esetében. Ezt követően a kormánynak hat hónapon belül törvényjavaslatokat kell a parlament elé terjesztenie mérlegelésre, amelyekben már szerepel, mely politikai tisztségek, állami funkciók, stratégiai intézmények vezetői posztjának betöltése nem megengedett kettős, illetve többes állampolgárok számára, különösen az államtitkokhoz való hozzáférés lehetősége miatt.

A Prjamij hírtelevízió csütörtök esti vitaműsorában egyes elemzők rámutattak arra: nincs kizárva, hogy akár választott helyhatósági képviselői tisztségek is bekerülhetnek ezen tiltott posztok közé, ami érintheti a kárpátaljai magyarokat, akik között vannak kettős állampolgárok.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.