
A már négy hónapja védekezésre kényszerülő ukrán erők a “nagyon közeli jövőben” ellentámadást fognak indítani az orosz csapatok ellen – mondta Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka csütörtökön.
A kelet-ukrajnai Bahmut elfoglalására törekvő Wagner csoport jelentősen meggyengült, és fogy az ereje. Hamarosan ki is használjuk ezt a lehetőséget, ahogy tettük azt korábban is Kijev mellett, Harkivban, Balaklijánál és Kupjanszknál
– közölte Szirszkij a Telegramon, felidézve a tavalyi év ukrán ellentámadásait, amelyek jelentős területek visszafoglalása révén fordulópontokat hoztak a háború menetében.
Szirszkij egyike volt azoknak a legmagasabb rangú parancsnokoknak, akik a tavalyi ukrán ellentámadás stratégiáját kidolgozták. Az offenzíva során az ukrán hadsereg visszaverte a Kijev elleni orosz támadást, és visszavetette az orosz erőket Kelet-Ukrajnában 2022 második felében. Az ukrajnai frontvonalak nagyrészt megmerevedtek tavaly november óta, amikor az ukrán erők végrehajtották utolsó nagyobb offenzívájukat. Azóta az orosz hadsereg több százezer frissen besorozott tartalékost küldött a frontra, de jelentősebb sikereket nem tudott elérni. Az utóbbi időben a Donyeck megyei Bahmutért folynak a legádázabb harcok. Egy ideig úgy tűnt, az ukrán erők kénytelenek lesznek feladni a várost, de végül mégsem vonultak ki.
A tájékoztatás szerint Kijev azt tervezi, hogy az új nyugati fegyverszállítmányok bevetésével erőteljes ellentámadásba lendül. A tavalyi sikeres offenzívákat azt követően tudták megindítani, hogy az orosz hadsereg kimerítette erőit egy-egy nagyobb csata után Kelet-Ukrajnában.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Libkos
Facebook hozzászólás
Mekkelek
2023-03-23 at 20:04
Ez a harc lesz a végső…
Torockó
2023-03-23 at 16:00
Kelet-Ukrajna? A kozákok, oroszok földje. Donbassznak hívják.
Népszavazás dönti el, hogy hova akarnak tartozni. A “szélsődemokrata” brüsszeliták is ezt akarják. Ugye? Döntsön a nép! Ne a háború.
lyukas zokni
2023-03-23 at 15:21
gondolom bevetik kijev szellemét is, meg a kígyó-szigeti bátor harcosaikat:)
na4
2023-03-23 at 15:15
Elkezdik rázni az öklüket 😂 Biztosan nagyon hatásos lesz.
2 ÉNAKI
2023-03-23 at 14:52
Ezek úgy hazudnak,igazat soha nem mondanak. Altalában egy ilyen akciót előre nem szoktak beharangozni.Az Oroszoktól soha nem hallottuk,hogy holnap rakétázzuk Ukrajnát,csupán cselekedtek. Megfontolatlan,komolytalan, kapkodós az Ukrán vezetés.
Hesslerezredes
2023-03-23 at 14:33
“Csapataink sikeres rugalmas elszakadó műveletet hajtottak végre.”
Jelentése: úgy futottunk az ellenség elől, hogy nem bírt utolérni, és messze lemaradt a bennünket való üldözésben.
Idézet II. vh-s hadijelentésekből a Tengely oldalán.
Miért is van déja vu- érzésem???
Sun Tzu
2023-03-23 at 14:03
A háborúban mindig nagyon fontos, hogy előre bejelentsük a hadműveleteket, hogy az ellenség is kellő tiszteletet mutasson a harci tevékenysége során, és ne csak úgy elszaladjon a csata helyszínéről. Legjobb, ha egy enesen a szembenálló féltől kérünk engedélyt a támadásra, hogy biztosan készen álljanak a harcra, és megvalósulhasson a csata.
Bàstya elvtàrs
2023-03-23 at 13:56
Persze, és meg sem àllnak Moszkvàig! Egyébként ez lesz szerintem a 25. ellentàmadàs, amit beharangoztak. 🙂