A közszereplők átvilágítása “parasztvakítás” volt, amelynek legcinikusabb példája Horn Gyula és az ő emlékezetes – “Na és?” – kijelentése – mondta előadásában Ungváry Krisztián. A történész a Párbeszéd Házában tartott szerda esti rendezvényen arról is beszélt, hogy miközben a náci bűnösök üldözése folyamatosan zajlott még Magyarországon is, a kommunista felelősök kérdését Pető Iván nyugodtan üthette el azzal, hogy demokratikus ország „nem csinál ilyet”. Ungváry magyarországi sajátosságnak nevezte az intézményesített hazugság kérdését, amely az ügynökperek kapcsán merült fel. Egyedülállónak nevezte, hogy hazánkban tömegesen perelhettek be ügynökök történészeket vagy újságírókat, amelyeket rendre meg is nyertek.
Ungváry Krisztián elöljáróban arról beszélt, az elszámoltatás kapcsán vannak csak Magyarországra jellemző, negatív értelemben vett hungarikumok, amelyek nem jellemzőek a rendszerváltozásokon átment keleti blokk más országaira. Ezek közül is elsőként emelte ki a felelősségre vonásra és az iratok nyilvánosságra hozására irányuló törekvések szétválását. Mint kifejtette, a rendszerváltás után a felelősségre vonás szükségességének élharcosai nem terjesztettek be semmilyen javaslatot, hogy az elszámoltatás alapjául szolgáló irtok kutathatóak legyenek. Az iratnyilvánosság támogatói, különösen az egykori SZDSZ viszont mereven elzárkózott a felelősségre vonástól. Hangsúlyozta, mindkét oldal valójában kisstílű politikai játszmát folytatott, mindenki a politikailag előnyös elemeket szemelgette ki a problémából, emiatt a múltfeldolgozás mutyivá vált. Mint a történész hozzátette, voltak ugyan ítéletek, de többségüket felfüggesztették, és ténylegesen senki nem ült börtönben. Ehhez képest Lengyelországban vagy Csehországban 50-100 tényleges börtönbüntetést szabtak ki. Hangsúlyozta, a bírói felelősségre vonás valóban nem mindenható, de „nem kellene lemondani róla”.
Ungváry Krisztián. Fotó: atv.hu
Ungváry Krisztián kitért arra is, hogy véleménye szerint az iratnyilvánosság kérdése a politikai elit számára föl sem merült. Az Alkotmánybíróságnak kellett arra rámutatnia, hogy mulasztásos jogsérelem történt. Hozzátette, miközben a náci bűnösök üldözése folyamatosan zajlott még Magyarországon is, a kommunista felelősök kérdését Pető Iván nyugodtan üthette el azzal, hogy demokratikus ország „nem csinál ilyet”. Ez a megközelítés ugyanakkor téves, hiszen a Genfi egyezmény értelmében a háborús, emberiesség ellenes bűncselekmények nem évülnek el. Erre az Alkotmánybíróság is rámutatott a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat kapcsán. A törvényhozás ugyanakkor ezt a lehetőséget nem mérlegelte, vagy nem vette figyelembe.
Itt jegyezzük meg, hogy a Pesti Srácok ezen a területen elég sokat tett. Évekkel ezelőtt külön rovatot indítottunk a Hamvas Intézettel (Hálózat), ahol kollégánk számtalan cikket megjelentetett a témában, leleplezve ügynököket, hírszerzőket (mint Balázs Péter), de írt az elfuserált rendszerváltásról is, illetve arról, mit tett Apró Piroska az állambiztonságnak, vagy hogyan próbálták mentegetni Szabó István filmrendező elképesztő jelentéseit.
Az átvilágítás parasztvakítás volt
A történész előadásában negatív hungarikumnak nevezte a lusztráció kérdését. A közszereplők átvilágítása a keleti blokkot tekintve nálunk volt a legrövidebb, Elképesztőnek nevezte, hogy Sztálin legjobb tanítványának egykori országában az összesen megvizsgált mintegy 8.600-10.000 személyből száz érintettet találtak. Ráadásul az ő nevükkel sem ismerkedhetett meg a magyar társadalom, mivel ha lemondott állásáról, hivataláról, akkor nem hozták nyilvánosságra a nevét. Az alacsony találati arányon is látszik, hogy maga a törvény volt rosszul megalkotva. Mint megjegyezte, a totális ellenőrzésre törekvő államhatalom megfigyeltjeinek aktái kézről-kézre jártak a különböző hírszerzési és elhárítási szervek között, a vizsgálat mégis csak a belső elhárításra terjedt ki. Ungváry Krisztián hozzátette, jelentős csoportok maradtak ki az ellenőrzésből, nem beszélve arról, hogy aki kormányzati funkcióban volt, azt nem is vizsgálták. Erre Horn Gyula és elhíresült – „Na és?”– kijelentése az egyik legjobb példa. (A pufajkás miniszterelnök múltját feltáró cikkünk itt olvasható).
Mint a történész fogalmazott,
az átvilágítás parasztvakítás volt, nem felelt meg tartalmilag a politikai céljainak.
A történész szintén a negatív hungarikumokhoz sorolta az intézményesített hazugság kérdését, amely az ügynökperek kapcsán merült fel. Egyedülállónak nevezte, hogy Magyarországon tömegesen perelhettek be ügynökök történészeket vagy újságírókat, amelyeket rendre meg is nyertek. Mint megjegyezte, csak egyetlen esetben ítélt másképp a bíróság, de ez feltehetően “bírói műhiba” lehetett. Mint a történész hangsúlyozta, ilyen perek más országokban nem fordulhattak elő. Hozzátette, azért életveszélyes ez a bírói gyakorlat, mert ha a széles nyilvánosságot folyamatosan hülyének nézik, akkor a jogállam folyamatosan rombolódik.
Érdekli az embereket, hogy egy közszereplő ügynök volt -e
A történész arról is beszélt, sok problémát vet fel annak kérdése is, ki számít kollaboránsnak, mert ebben a tekintetben az iratok eléggé homályosak. Egyes hálózati személyeket csak érintőlegesen említenek, míg másokról több dosszié is rendelkezésre áll. Problematikusnak nevezte továbbá annak meghatározását is, hogy kit lehet ügynöknek nevezni, mivel már a definíció is a korábban említett hibás lusztrációs törvényből lett átemelve. Az ügynöknek a felállított három kategóriából kettőnek meg kellett felelnie, azaz fedőnéven jelentett, aláírta a beszervezési nyilatkozatot és/vagy anyagi juttatást fogadott el a konspirációért. Ungváry szerint ezek a kritériumok hibásak, hiszen a legtöbb ügynök nem kapott anyagi ellenszolgáltatást, a beszervezett papokkal pedig gyakran pszichológiai okok miatt tekintettek el a beszervezési nyilatkozat aláírásától. Hozzátette, véleménye szerint a 200 ezer beszervezett közül 195 ezer nem tenne eleget ezeknek a kritériumoknak. Megjegyezte, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága is megállapította egy munkájában, hogy számtalan kritérium, bizonyíték alapján lehet valakiről bebizonyítani, hogy ügynök volt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a NEB alapos feltárómunkáját sem követte törvénymódosítás. A történész szerint ügynök és ügynök között is különbség van, az senkit nem érdekel, hogy „Mari néni” ügynök volt -e, az azonban foglalkoztatja a közvéleményt, hogy a szavazatokért versenybe szálló, később közpénzek fölött őrködő közéleti személynek van -e sötét folt a múltjában. Ennek véleménye szerint megismerhetőnek kellene lennie, ugyanakkor felidézte a jelenlegi adatvédelmi biztos, Péterfalvi Attila kijelentéseit, miszerint nem tartozik a nyilvánosságra, hogy egy közszereplő ügynök volt -e.
Nem a levéltárból került ki, hogy Medgyessy ügynök volt
Ungváry Krisztián megjegyezte, az aktákból zsaroló, befeketítési adatbank lett. Medgyessy Péter, vagy Pokorni Zoltán apjának ügye sem a levéltárból került elő, hanem “ki tudja honnan“. Azt sem lehet tudni, hány embert zsaroltak meg korábban, amely nem került nyilvánosságra. Felidézte, az egyes országokban a teljes ügynöklista nyilvános, mégsem lehet arról hallani, hogy valakit emiatt felpofoztak volna az utcán. A néven kívül ráadásul szerepel az is, mikor szervezték be, és meddig jelentett, ha ugyan jelentett egyáltalán. Ungváry emiatt nem féltené a magyar társadalmat sem, hiszen világosan kiderülne, ki volt az, aki ténylegesen a párt embere volt, és ki volt az, akit beszerveztek ugyan, de végül nem működött együtt. Mint megjegyezte, bár erkölcsileg dehonesztáló az ügynökvád, mégis több közéleti szereplő köré zárkózott fel „mosdató brigád”.
Vezető kép: atv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS