Pesti Srácok

Ütik-verik egymást a zsidó és az arab fiatalok Jeruzsálemben, a rendőrség gázspray-t is bevetett

Ütik-verik egymást a zsidó és az arab fiatalok Jeruzsálemben, a rendőrség gázspray-t is bevetett

Több helyen összecsaptak zsidók és arabok Jeruzsálem óvárosában már a Jeruzsálem-napi zászlós menet előtt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az Ynet vasárnap. Az izraeliek azt kiabálták az arabok csoportja felé, hogy Izrael népe él (Am iszrael háj), az arabok pedig Allah akbar (Isten a legnagyobb) kiáltással válaszoltak. Izraeli fiatalok a sajtónak arról számoltak be, hogy az arabok megtámadták, fejbe ütötték őket. Hasonló incidensekről szóltak arab fiatalok is az óvárosban, csak őket zsidó fiatalok verték meg.

A jeruzsálemi óvárosban fiatalokból álló csoportok már órákkal a tervezett "zászlótáncoltató" menet előtt izraeli zászlókkal, énekelve-táncolva jártak, és többen közülük arról számoltak be a lapnak, hogy arabok megtámadták, fejbe ütötték őket. Hasonló incidensekről szóltak arab fiatalok is az óvárosban, csak őket zsidó fiatalok ütötték meg a város keleti felének 1967-es elfoglalásának, majd egyesítésének izraeli ünnepén, a Jeruzsálem-napon.

Gázsprayt is bevetett a rendőrség

A rendőrség megpróbálja elejét venni az erőszaknak, szétválasztani a csoportokat, már bevetettek tömegoszlató eszközöket, gázsprayt is, és letartóztatták az összecsapások több résztvevőjét. A videófelvételek tanúsága szerint az egyik helyen az izraeliek azt kiabálták az arabok csoportja felé, hogy Izrael népe él (Am iszrael háj), az arabok pedig Allah akbar (Isten a legnagyobb) kiáltással válaszoltak. Emellett a palesztinok között egy olyan videó terjed, amelyen zsidó fiatalok megpróbálnak felgyújtani egy palesztin zászlót.

PestiSracok facebook image

A Jeruzsálem-nap idén kora reggel azzal kezdődött, hogy reggel hét órától különösen sok zsidó látogatta meg a Templom-hegyet, ahol a Kr. e. X. század elején Salamon király felépítette a zsidók első Szentélyét, majd a babiloni fogságból visszatérve, a Kr. e. VI. század végén felépítették a második zsidó Szentélyt, amelyet a római csapatok Kr. u. 70-ben leromboltak. A vizit szabályait imádkozással megszegő zsidókat eltávolították a szent helyről, mert a status quo egyezmény szerint a Templom-hegyen csak muzulmánok imádkozhatnak. Voltak, akik izraeli zászlókat lengettek, és az izraeli himnuszt énekelték a látogatás alatt. Vasárnap délutánra 15 ezer zsidó hívő érkezett a Siratófalhoz is, amely a Templom-hegy nyugati támfala. Délután a rendőrség közölte, hogy összesen 2600, vagyis rekordszámú zsidó tett sétát vasárnap a Templom-hegyen, arab nevén a Haram al-Sarif teraszon, ahol jelenleg az Al-Aksza-mecset áll, amely az iszlám vallás harmadik legszentebb helye Mekka és Medina után.

Több mint háromezer rendőrt és határőrt vezényeltek az óvárosba

A vasárnap délben tartott kormányülésen Naftáli Benet miniszterelnök arra szólított fel, hogy felelősségteljesen és méltó módon tartsák meg a délutáni zászlós felvonulást. A kormány múlt pénteken jóváhagyta az évtizedes hagyománynak megfelelő, a Damaszkuszi-kaputól induló útvonalat, noha a palesztinok tiltakoztak ez ellen, és tavaly, Benjámin Netanjahu ideiglenes miniszterelnök az utolsó pillanatban megváltoztatta a menet útját, elkerülve ezt az elsősorban az arabok használta kaput.

– mondta Benet a döntésről. Reggel óta több mint háromezer rendőr és határőr – egy részük civil ruhában – próbálja biztosítani a nyugalmat az óváros ütközőpontjain. Az Ynet értesülése szerint az izraeli hadsereg is megerősítette országszerte a Vaskupola-egységeket, mert tavaly a Jeruzsálem-napi felvonulás miatt a Hamász rakétákat lőtt Izraelre, és kirobbant a több mint két hétig tartó Falak őrzői-hadművelet.

Forrás: MTI; Fotó: euronews.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.