Pesti Srácok

V. Naszályi nagy bajban, a Fidesz visszavette az I. kerületet

V. Naszályi nagy bajban, a Fidesz visszavette az I. kerületet

A budavári időközi választáson a Fidesz jelöltje nyert. Fazekas Csillát magas részvételi arány mellett a szavazatok 52 százalékával választották meg.

Dömötör Csaba az eredményt úgy kommentálta, a kerület mindig is küzdelmes területnek bizonyult, hisz „legutóbb a Momentum mostani elnöke győzött, tehát kulcskörzetet vesztettek el”. A fideszes politikus ugyanakkor kiemelte,

A baloldali polgármester, V. Naszályi Márta és az őt támogató helyi politikusok 8-7 arányban kisebbségbe kerültek a helyi képviselő-testületben.

PestiSracok facebook image

– írta korábban V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere Facebook-oldalán a budavári időközi önkormányzati választás napján, Korsós Borbála megszavazására buzdítva. Fazekas Csilla győzelmével azonban nem sikerült megtartani a baloldali többséget a helyi képviselő-testületben.

Az I. kerületben 2019-ben a helyi Momentum elnökét, Gelencsér Ferencet választották meg képviselőnek a választókerületben. Akkor tízből nyolc körzetet az összefogott baloldal nyert meg, a polgármesteri széket pedig szoros versenyben, 121 szavazatos különbséggel nyerte el a párbeszédes V. Naszályi Márta, akit szintén minden baloldali párt támogatott. Az így kialakult felállás a képviselő-testületben egyértelmű, ­10-5-ös baloldali fölényt tükrözött.

Ennek ellenére három év alatt a Karácsony-párti polgármester körül teljesen elfogyott a levegő. Gulyás Gergely Kristóf, helyi fideszes önkormányzati képviselő korábban a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy sok más, baloldal által vezetett önkormányzathoz hasonlóan az I. kerületben is töredezik az egység, nem példa nélküli, hogy a momentumosok, a volt jobbikosok, de olykor még a DK-s képviselő is kiszavaz a szövetségből.

A baloldal megosztottsága akkor kapott először nagyobb nyilvánosságot, amikor az Alföldi Róbert nevével fémjelzett Átrium magánszínházat akarta 35 millió forinttal támogatni a polgármester. Ekkorra Gelencsér Ferenc már lemondott a képviselőségről, hiszen a Gyurcsány-listáról bejutott a parlamentbe április 3-án. A baloldali színházat pedig a testületben ülő, a Jobbikból korábban kilépett, jelenleg a Polgári Válasz nevű párt színeiben politizáló, önmagukat jobboldalinak valló két képviselő sem támogatta. Az így felálló 7-7-es patthelyzet hatására V. Naszályi visszakozott, és végül a nyári szünet előtti utolsó testületi ülésen nem nyújtotta be az Átriumot támogató nyilatkozatot.

Ugyanezen az ülésen jelentősen meg is nyirbálták a Karácsony-párti polgármester jogköreit, mivel egy Fidesz által benyújtott javaslatot a volt jobbikos képviselőkön kívül az LMP önkormányzati képviselője is támogatott.

Forrás/fotó: facebook.com

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."