Pesti Srácok

A V4-ek hadat üzentek a multik élelmiszermocskának

A V4-ek hadat üzentek a multik élelmiszermocskának

Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozón foglalkozik majd a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – azzal a problémával, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Robert Fico azt mondta: a visegrádi négyek felszólítják az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul hozzon intézkedéseket, amelyek meggátolnák ennek a gyakorlatnak a folytatását. A csúcstalálkozót a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) szerint Pozsony kezdeményezte, és a közeli napokban kerül sor rá Lengyelországban, amely jelenleg a V4 soros elnöki tisztségét ellátja. Robert Fico úgy fogalmazott:

A szlovák kormányfő szerint a megoldási lehetőségek egyike az is, hogy a gyártók az érintett termékeiket más néven fogják forgalmazni Nyugaton és más néven Keleten. Robert Fico nem zárta ki, hogy szükség esetén a szlovák kormány az európai polgári kezdeményezés eszközéhez is folyamodhat ebben a kérdésben. Ha ezt több országból legalább egymillió állampolgár támogatná, az Európai Bizottságnak kötelezően foglalkoznia kellene a témával. Amennyiben a mai helyzet rövid időn belül nem változik, Pozsony kész válaszintézkedéseket hozni.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki Fico. Szlovák szakértők korábban sajtóban közölt álláspontja szerint egy ilyen intézkedés jelenleg nagy valószínűséggel sértené az európai uniós jogot.

Szlovákiában a közelmúltban hozták nyilvánosságra azoknak a laboratóriumi teszteknek az eredményeit, amelyekben a nemzetközi üzletláncok Szlovákiában, illetve Ausztriában forgalmazott azonos élelmiszertermékeiket elemezték és hasonlították össze. A több mint kéttucatnyi termék minősége Ausztriában jobb volt mint Szlovákiában, ez elsősorban az üdítőkre, a hústermékekre, a teákra vagy a fűszerekre vonatkozik. Két nemzetközi cég tiltakozott a nyilvánosságra hozott adatok ellen, mert szerintük a tesztek módszertana hibás volt. Hasonló összehasonlításokat végeztek korábban a csehek is, amelyekből az derült ki, hogy ugyanazon termékek minősége általában jobb Németországban és Ausztriában mint Csehországban. A problémára a cseh és a magyar politikusok is felhívták a figyelmet, és hangsúlyozták, hogy szükségesnek tartják annak haladéktalan megoldását.

Forrás: MTI. Vezető kép: 3szek.ro

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.