Pesti Srácok

Vádat emel Netanjahu ellen az izraeli főügyész csalás, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt

Vádat emel Netanjahu ellen az izraeli főügyész csalás, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt

Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette csütörtökön, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjámin Netanjahu ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt. Az ügyvivő miniszterelnök a hivatalban lévő első izraeli kormányfő, aki ellen vádat emelnek. A vádpontok közül a legsúlyosabb az akár tíz év szabadságvesztéssel büntethető vesztegetés. Netanjahu puccskísérletnek nevezte a vádemelést, és korábbi kijelentéseit megerősítve közölte, hogy nem mond le.

A tárca tájékoztatása szerint a főügyész nem fogadta el a kormányfő jogi képviselőinek érvelését a néhány héttel ezelőtti meghallgatáson, és eredeti szándékának megfelelően vádat emel három különböző ügyben Netanjahu ellen. A vádpontok közül a legsúlyosabb az akár tíz év szabadságvesztéssel büntethető vesztegetés. A politikus tagadja az ellene felhozott vádakat, politikai boszorkányüldözést emlegetett, és korábban kijelentette, hogy nem mond le, akkor sem, ha vádat emelnek ellene. Aviháj Mandelblitt csütörtök esti, az összes helyi televízió élő adásában közvetített beszédében kijelentette, hogy nehéz szívvel, de teljes lelki nyugalommal hozta meg döntését, és meggyőződése, hogy a lehető legnagyobb szakértelemmel járt el. Kijelentette, hogy az utóbbi időkben veszélyes, a tűzzel játszó kijelentések hangzottak el az izraeli közbeszédben az igazságszolgáltatási rendszerrel szemben, és alaptalan összeesküvés-elméletek születtek az állam egyik alaprendszere ellen, de mint mondta, az ügyészség a fenyegetések közepette is félelem nélkül, felelősséggel, alaposan és megfontoltan hozta meg döntéseit. A főügyész hangsúlyozta, hogy a jogrend iránti mély elkötelezettséggel és az ország polgárainak érdekében járt el.

– mondta Aviháj Mandelblitt.

PestiSracok facebook image

A legsúlyosabb, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt kezdeményezett vád ügyében a négyezres számmal jelölt aktát zárta le az ügyészség. Ez a nyomozás a Bezeq telekommunikációs óriásvállalat tulajdonos-főrészvényesével, Saul Eloviccsal folytatott ügyleteket tárta fel. Ebben az ügyben a másik fél, az Elovics házaspár is bíróság elé kerül. A kétezres jelű akta a Jediót Ahronót című újság lapkiadó-tulajdonosával, Arnon Mózesszel folytatott beszélgetések alapján született, amelyek egy részéről hangfelvétellel rendelkezik a rendőrség. A vádirat szerint arról egyeztettek, hogy miként változtassák meg a lap irányvonalát Netanjahu érdekében, és cserébe miféle intézkedésekkel javítja az újság gazdasági helyzetét a kormányfő. Emiatt Arnon Mózesz ellen is vádiratot nyújtott be Mandelblitt vesztegetés vádjával. A harmadik, az ezres számú akta több százezer sékel értékű ajándékok elfogadása, sőt, kérése miatt született. Az ajándékozási aktában nem vesztegetés, hanem hivatali vesztegetés és csalás a vád; a bűncselekmény három évvel büntethető. Ez az ügy a bizonyítékok szerint csaknem hétszázezer sékel – ötvenmillió forint – értékű ajándék átadásáról, illetve elfogadásáról szól, amelyet két milliárdos üzletember, Arnon Milchen és James Packer nyújtott Benjámin és Sara Netanjahunak.

A főügyész bejelentése estéjén néhány tucat jobboldali tüntető a kormányfő pártja, a Likud zászlajával tiltakozott a döntés ellen a miniszterelnök jeruzsálemi rezidenciájánál; eközben egy másik csoport örömünnepet rendezett Jehud városban. Ők három éve minden szombaton este azért tüntettek a főügyész lakóhelyének közelében, hogy járjon el a miniszterelnökkel kapcsolatos gyanús ügyekben, majd hozzon döntést a gyanúsítások, majd vádak ügyében. A 13-as kereskedelmi tévécsatorna szakértői szerint a vádirat benyújtása hatással lehet a politikai patthelyzetre a kormányalakítási nehézségek közepette, és Netanjahu helyzetének gyöngülését okozhatja a politikai küzdőtéren.

Benjámin Netanjahu puccskísérletnek nevezte a vádemelést, és korábbi kijelentéseit megerősítve közölte, hogy nem mond le. Televíziós beszédében az ügyvivő kormányfő elfogultsággal vádolta meg a nyomozóhatóságokat, és vizsgálatra szólított fel ellenük. Netanjahu ártatlanságát hangoztatva piszkos nyomozásról beszélt, a vádemelés bejelentésének időpontját pedig a kormányalakítási patthelyzetre utalva politikai indíttatásúnak minősítette; szerinte a nyomozási folyamatot az ő és az általa vezetett jobboldali kormány megbuktatásának szándéka vezérelte, és ehhez a sajtó is asszisztált.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Oded Balilty

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?