Pesti Srácok

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki eltitkolta lottónyereményük maradékát a felesége elől

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki eltitkolta lottónyereményük maradékát a felesége elől

Vádat emelt az ügyészség egy szegedi férfi ellen, aki 2017-ben, válásuk során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük megmaradt összegének jelentős részét, mintegy 260 millió forinttal károsítva meg őt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t. Saághy Flóra közölte: a férfit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a házaspár 2016 novemberében telitalálatot ért el az ötös lottón. A csaknem 900 millió forintos közös nyereményt a Szerencsejáték Zrt. az általuk megjelölt nyolc bankszámlára utalta át, amelyek felett a férj rendelkezett. A házaspár a nyereményből 2017-ben közösen ingatlanokat és gépjárműveket vásárolt. Időközben azonban házasságuk fokozatosan megromlott, ezért a feleség kezdeményezte a házastársi vagyonközösségük megosztását, illetve azt, hogy a férje adja ki neki a nyeremény maradékából őt megillető részt. Egyeztetéseik során a férfi azt állította, a nyereményből már csupán 300 millió forint maradt, holott a valóságban abból még 800 millió forintnál is több állt rendelkezésre. A vádlott nyilatkozata alapján megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindkét fél aláírta. A megállapodásban a vádlott vállalta, hogy átutalja feleségének a nyereménymaradvány felét, 150 millió forintot; a nő cserében lemondott minden követeléséről férjével szemben. A feleség a pénz átutalása után szembesült azzal, hogy férje becsapta: valójában csaknem 410 millió forint járt volna neki. A nő az eljárás során az őt ért, mintegy 260 millió forintos kár megtérítése érdekében polgári jogi igényt terjesztett elő – tudatta az ügyész.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.