Pesti Srácok

"Vagy győzünk, vagy el kell hagynunk a pusztulásra ítélt Európát" - Itt a Kukorelly-Döbrentei-Molnár vita! (Videó!)

Parázs, indulatoktól sem mentes vitát hozott a Modellváltás '89 - „Tetszettünk volna...?” elnevezésű, kétnapos rendezvényünkön Kukorelly Endre, Döbrentei Kornél költők, illetve Molnár Tamás képzőművész találkozója, amelyet főszerkesztő-helyettesünk, Szarvas Szilveszter moderált. A résztvevők a rendszerváltás idején a népi és az urbánus vonal között kialakult nézetellentétek kiteljesedéséről, illetve arról beszélgettek, hogy a művészet világában volt-e lehetőség a nézetek kibékítésére, vagy eleve kudarcra volt ítélve az együttműködés.

Abban egyetértettek a szereplők, hogy mindannyian rendszerváltozást akartak. Kukorelly Endre szerint ez sikerült, mert ma szabad a sajtó, az üzletekben a Kádár-korszakhoz képest széles a sajt- és a sörválaszték, amitől ő jól érzi magát, Döbrentei Kornél szerint azonban semmi sem változott meg ’89-ben, a rendszerváltás félresiklott, ami törvényszerű volt, mivel a kommunisták, posztkommunisták pozíciói, befolyásolási képességei megmaradtak. Molnár Tamás úgy vélekedett, mindössze gengszterváltás történt az említett időszakban; a már ikonikussá vált Inconnu-csoport egyik alapítója szerint világunk társadalma rohamos léptekkel tart a teljes elhülyülés felé, a képzőművész apokaliptikus képet vázolt fel az emberiség jövőjéről.

A vitában kitértek arra is, mi lett volna a legmegfelelőbb lépés a békésebb viszony kialakításának érdekében. Kukorelly ötlet híján a rendszer problémáira hívta fel a figyelmet, különös hangsúlyt helyezve az akkori besúgóhálózatra, amelynek tagjai szerinte még talán a mai napig is ott ülnek a parlament soraiban; ő ezért is indítványozná az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát. Nekem az első Orbán-kormány volt a kedvencem minden balekságával együtt. Az a pódium, amit viszont ma a politikusok vagy újságírók többsége képvisel, tisztelet a kivételeknek, egyszerűen szánalmas. 2006 egy kiváló pillanat lett volna arra, hogy befejezzük azt, amit 1989-ben elkezdtünk, de ez nem következett be; hibák és elmulasztott esélyek sorakoznak a hátunk mögött – mondta Kukorelly Endre szavaira reagálva Molnár Tamás.

PestiSracok facebook image

- vázolt fel pesszimista jövőképet Molnár Tamás.

Döbrentei Kornél és Molnár Tamás egyetértett abban, hogy most itt a történelmi lehetőség, hogy végre úgy alakuljanak a dolgaink, ahogy arra már régóta vágyunk, Kukorelly Endre ugyanakkor nem látja ilyen pesszimistán a jövőt.

A PestiSrácok.hu Modellváltás '89 - „Tetszettünk volna...?” című, két napos történelmi fesztiváljáról korábbi tudósításainkat, videóinkat és galériáinkat ITT, ITT, ITT, ITT , illetve ITT tekinthetik meg.

Nézze meg a teljes vitát!

A videókat készítette: Ragács András és Tihanyi Rita

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.