kulturkampf
Őrült hisztizésbe kezdtek a liberálisok, amiért musical készül Trianonról
Duzzogó hangvételű lejáratócikkek jelentek meg az ellenzéki médiában, amiért a Budapesti Operettszínház új, nemzeti érzelmű vezetése egy musicallel készül a trianoni gyalázat századik évfordulójára. A balliberálisok alig kapnak levegőt: hogyhogy meg mernek emlékezni a legnagyobb magyar tragédiáról?! Hallatlan! Ám ezzel újra csak azt bizonyítják, amit legkésőbb 2004. december 5. óta mindenki tud róluk: hidegen hagyják őket nemzeti sorskérdéseink, fájdalmaink. Sőt, Erdély elcsatolását is szívesen megünneplik, mint Medgyessy, ha azzal belerúghatnak egyet a magyarságba.
"Vagy győzünk, vagy el kell hagynunk a pusztulásra ítélt Európát" - Itt a Kukorelly-Döbrentei-Molnár vita! (Videó!)
Parázs, indulatoktól sem mentes vitát hozott a Modellváltás '89 - „Tetszettünk volna...?” elnevezésű, kétnapos rendezvényünkön Kukorelly Endre, Döbrentei Kornél költők, illetve Molnár Tamás képzőművész találkozója, amelyet főszerkesztő-helyettesünk, Szarvas Szilveszter moderált. A résztvevők a rendszerváltás idején a népi és az urbánus vonal között kialakult nézetellentétek kiteljesedéséről, illetve arról beszélgettek, hogy a művészet világában volt-e lehetőség a nézetek kibékítésére, vagy eleve kudarcra volt ítélve az együttműködés.
Tombol a diktatúra: Újra balettigazgató lehet az Orbán-gyűlölő balerina
Hogy micsoda rettenetes diktatúra tombol itten, mutatja: a Budapesti Operettszínház jelenlegi balettigazgatója az a Bodor Johanna, akinek legkésőbb 2011 óta „nem tetszik a rendszer”, és aki a reaktivált Bajnai Gordon mellett sertepertélt-tüntetett Orbán Viktor megbuktatásáért. Bátor kiállásáért az elnyomó rezsim komoly „büntetésben” részesítette Bodort: 2016-ban balettigazgatóvá emelte őt, hogy még magasabb pozícióból folytathassa a rettegést. Sőt, nem kizárt, hamarosan öt évvel meghosszabbítják stallumát. Ha a pályázaton netán elbukik, az nyilvánvalóan a diktatúra tobzódását bizonyítja; ha nyer, természetesen az is. A narratíva örök.
Minden libsi azt szeretné: Szakács Árpád, ne írj többé!
E sorok kalapálásakor már kerek 490-en adták nevüket ahhoz a petícióhoz, amely Szakács Árpád Magyar Idők-beli, kulturkampfos cikksorozatának azonnali leállítását, beszüntetését, sóval történő behintését követeli. A szignálóknak – egyebek között Alföldi Róbertnek, Ascher Tamásnak, Babarczy Eszternek, György Péternek, Radnóti Sándornak, Závada Pálnak, Vágvölgyi B. Andrásnak, Kálmán C. Györgynek (képünkön) – ugyanis nem tetszik Árpád barátunk munkálkodása, ezért fölszólítják őt, haladéktalanul hagyja abba, ne írjon többet. (Főként ne róluk, sztárlibsikről.)
Tabusértések és félremagyarázások – Szakács Árpád újabb frontot nyitott a kultúrkampfban
Kilépett a fényre a haladó sajtó és progresszív értelmiség által közösen felkent legújabb főgonosz, az őket minden körülmények között megillető aranytallérokat veszélyeztető Leprechaunnak vélt Szakács Árpád, a Kinek a kulturális diktatúrája? című, a Magyar Idők hasábjain megjelenő cikksorozat szerzője, aki Bayer Zsolt vendégeként foglalta össze az elmúlt fél évben megjelent vitaindító és tabudöntögető írásait. Szakács az új erőre kapott kulturkampfban egészen triviális ügyek mentén kérdőjelezi meg az agyondotált mainstream jogát a kizárólagosságra, és nem kevesebbet állít, mint hogy egy 120-130 éve zajló harcnak vagyunk az elszenvedői, aminek során a balliberális oldal megint a tudat formálásán keresztül próbálja megszerezni a hatalmat.
Orbán Viktor menesztette a Balassi Intézet vezetőjét – Miniszteri biztos lesz Hammerstein Judit (Frissítve!)
Leváltották Hammerstein Juditot a Balassi Intézet éléről. A magyar kultúrát külföldön népszerűsítő intézményről előzőleg Szakács Árpád írta meg a Magyar Időkben, hogy gyakorlatilag a balliberálisok kifizetőhelyeként működik. A PestiSrácok.hu információi szerint a főigazgató eltávolítása összefügg a tényfeltáró cikkek nyomán kirobbant botránnyal. Úgy tudjuk, Hammerstein Judit marad a kultúra területén, és miniszteri biztosként folytathatja munkáját.
Az író egy magányosan kóborló ragadozó, aki nem járhat az állami etetőhelyre
Az utóbbi hetekben belobbant kultúrharcos hisztériáról (amihez a közvetlen közegemben L. Simon László a Figyelőben megjelent cikkeszolgáltatta a gyújtóst) be kell vallanom, hogy már az okait sem igazán értem. Ennek oka lehet kulturálatlanság, általános közöny az ún. magaskultúrával szemben vagy egyszerűen az, hogy nem vagyok beavatott, a magyar kultúra vágóhídján nem lettem megbillogozva. Ezért nem lehetek egyik oldalnak sem a szigorú, esztétikai-társadalmi kontraszelekcióval kimért kulturális gettójának rabja, ezért nem ismerhetem a teljes egészében érdektelen szakmai hálót, a függési viszonyokat, egyes szereplők túlélésének feltételeit. Jobb is ez így. De olykor-olykor ez a közeg, mint egy öreg, sokszor megpróbált, útszéli kurva a magányosan utazó, éjszakai autósoknak mutogatja magát (egyes neves szerzők, a rendszer gátlástalan stricijei egész életműveket építenek fel erre). És az, ami a vita alól kilátszik, abban van valami tisztátalan, valami bűnös, ami mellett nem léphetünk el szó nélkül.
Tisztelt Állam! Meddig tömik még milliárdokkal a diktatúrázó libsiket?
Van, amit még Orbánnál is jobban gyűlölnek a liberálisok. Mégpedig azt, amikor a pénzügyeiket bolygatják. Amikor a talpukról a fejükre állítják őket, és megszámolják, hány adóforint, Soros-dollár gurul ki a zsebükből. Olyankor őrjöngés van, hiszticunami. Mint most, amikor a „független” (tehát liberális) művészekhez, tudósokhoz folyó adóforintokat kezdik birizgálni „avatatlan” kezek.Ajánljuk még
Kimenekítik Szabó Tímeát, új küldetést kapott (FRISSÍTVE - SZABÓ TÍMEA REAKCIÓJA)
Vau vau – csaholta Magyar Péter a pórázról
Megvan az a kép, mikor egy öleb a gazdája lába mögé bújva úgy ugat a komondorra, mintha azonnal szét akarná tépni? Aztán, amikor elengedik a pórázt nagyon csendes vakkantásokra vált az a hangos "vau vau".
Antifákat alkalmaz az MLSZ?
A labdarúgó szövetség kommunikációs vezetője egy "antifasiszta terület" felirattal pózol borítóképén, fülig érő vigyorral.
Kovászemberek és budapesti székelyek
Tündérország megint megajándékozott minket. Nem csak magam, hanem kollégáim nevében is mondhatom, hogy Székelyország mindig különleges helyet foglalt el a szívünkben.
