Pesti Srácok

Tombol a diktatúra: Újra balettigazgató lehet az Orbán-gyűlölő balerina

null

Hogy micsoda rettenetes diktatúra tombol itten, mutatja: a Budapesti Operettszínház jelenlegi balettigazgatója az a Bodor Johanna, akinek legkésőbb 2011 óta „nem tetszik a rendszer”, és aki a reaktivált Bajnai Gordon mellett sertepertélt-tüntetett Orbán Viktor megbuktatásáért. Bátor kiállásáért az elnyomó rezsim komoly „büntetésben” részesítette Bodort: 2016-ban balettigazgatóvá emelte őt, hogy még magasabb pozícióból folytathassa a rettegést. Sőt, nem kizárt, hamarosan öt évvel meghosszabbítják stallumát. Ha a pályázaton netán elbukik, az nyilvánvalóan a diktatúra tobzódását bizonyítja; ha nyer, természetesen az is. A narratíva örök.

Holnapig lehet pályázni a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztjára. Aki nyer, az 2019. február elsejétől öt évig töltheti be a tisztséget. A jelenlegi főigazgató, Lőrinczy György is beadta a maga pályaművét, és eszerint vinné tovább a mostani vezetői garnitúrát, köztük Bodor Johanna balettigazgatót. Bodor Pál („Diurnus”) újságíró lányának, a kolozsvári születésű Bodor Johannának a neve nemcsak a balettkedvelők körében lehet ismerős, hanem azoknak is, akik reménykedve figyelték Bajnai Gordon visszatérési kísérletét és tragikus elbukását. A balettos-koreográfus asszony nevét-arcát adta a libás ember projektjéhez, és 2011-ben ilyesmiket mondott kamerába:

Bodor Johannának már 2011-ben nem tetszett a rendszer, pedig az Orbán-diktatúra akkor még gyerekcipőben járt, épp csak elkezdődtek a veseleverések, szurikáta-gyilkosságok, oktatás-egészségügy-korrupció satöbbi. A táncos-koreográfus tehát korán kezdte az aggódást – igaz, azt nem lehet elég korán kezdeni. Mindenesetre a rezsimet annyira megijesztette Bodor bátor kiállása, demokratikus hevülete, hogy félelmében megengedte: 2016-tól ő legyen a Budapesti Operettszínház balettigazgatója. Orbánék nyilván belátták: ha Bodor Johannát (a „magyar Jeanne d'Arcot”) nem teszik meg balettfőnöknek, összeomolhat az elnyomásra, megfélemlítésre (satöbbi) épített rendszerük. (Ami, mint köztudott, legkésőbb 2011-ben már megbukott.)

PestiSracok facebook image

Ilyen előzmények után nem lennék meglepve, ha az operettszínház pályázatán Lőrinczy mellett Bodor Johanna lenne a befutó. A balliberális (azaz független) médiamunkások már el is kezdték Johanna fölfuttatását. Előbb az ATV-ben Rónai Egon készített egy szirupos, vállveregetős píárinterjút Bodor Johannával, néhány napja pedig a hvg.hu folytatta az ingyenes imázsépítést. Itt már a politika is előkerült, illetve említés szintjén az, hogy miért pocsék hely ez a Magyarország:

– szúrt oda Orbánéknak a balerina. Néhány szót azért a főigazgatói posztért újrainduló Lőrinczy György is megér. Ő – tegnapi lemondásáig – a kultúrába öntött közpénzek fölött diszponáló Nemzeti Kulturális Alap alelnöke volt, akit a mindig objektív hvg.hu „a liberális értelmiséggel szót értő Lőrinczy Györgyként” emlegetett. A többit el lehet képzelni.

Ilyen előzmények után és az orbáni önkény természetét ismerve (lásd: Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája?című cikksorozatát) nem képzelhető el más forgatókönyv, mint hogy a Lőrinczy–Bodor-féle csapat győz, és folytatódik a rettegés az operettszínházban (is). Akinek pedig nem tetszik, hogy nyolc év konzervatív kormányzás után is liberális diktatúra van a kultúrában, arról az „igazi konzervatív” „igazi újságírók” majd szépen megírják, hogy templomgyújtogató sátánista gyilkosokért rajong...

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.