Pesti Srácok

Vagyonadót vetne ki a gazdagokra a Párbeszéd, zöld átállásra költenék a pénzt

Vagyonadót vetne ki a gazdagokra a Párbeszéd, zöld átállásra költenék a pénzt

Vagyonadó bevezetését javasolja a Párbeszéd–Zöldek; az intézkedés ezerötszáz milliárd forintos bevételt eredményezne éves szinten a költségvetés számára a párt számításai szerint – mondta Barabás Richárd, a Párbeszéd–Zöldek szóvivője, Újbuda alpolgármestere szombati, online sajtótájékoztatóján.

A politikus úgy fogalmazott: a "szupergazdagok" nem járulnak megfelelően hozzá a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

– hívta fel a figyelmet, hozzátéve:

PestiSracok facebook image

Barabás Richárd közölte: a Párbeszéd–Zöldek egy progresszív, sávos adórendszer bevezetésére tesz javaslatot, amely a nettó 600 millió forint fölötti vagyoni értéknél kezdődne. Nettó 600 millió forint és 1,6 milliárd forint közötti vagyon esetén 1,7 százalékos lenne az általuk javasolt vagyonadó mértéke, 1,6 milliárd és 2,9 milliárd forint között 2,1 százalék, 2,9 milliárd forint feletti vagyonrészre pedig 3,5 százalékos adókulcs kivetését javasolják – részletezte a szóvivő. Hozzátette: a vagyonadóból évi 1500 milliárd forint bevétel származhatna, ez pedig nagyon hiányzik azokról a stratégiai területekről, amelyek az ország sikerének kulcsai.

– magyarázta.

– hangsúlyozta a politikus.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?