Pesti Srácok

Valahol sorsszerű: a Honvéd nyerte a Puskás Aréna első döntőjét, Kispestre került a Magyar Kupa

Valahol sorsszerű: a Honvéd nyerte a Puskás Aréna első döntőjét, Kispestre került a Magyar Kupa

Csak túl vagyunk a koronavírus legnehezebb napjain: tízezer néző előtt, igazi szurkolói hangulatban játszották le a Magyar Kupa döntőjét. A Puskás Arénában megrendezett meccsen a Budapest Honvéd szerzett vezetést, és bár a Mezőkövesd egyenlített, a második félidőben a kispesti csapat összehozta a győztes gólt. A kupagyőzelem azt jelenti, hogy a Kispest ismét indulhat az Európa Liga selejtezőjében.

A Magyar Kupa szerdai döntője rendezés szempontjából sem volt szokványos meccs, hiszen a koronavírus miatt elvileg csak minden negyedik széken ülhetnek a szurkolók. Az intézkedések miatt összesen tízezer jegyet adtak ki a meccsre, ami végül el is fogyott. A drukkerek – elsősorban a végig éneklő Honvéd-tábornak köszönhetően – remek hangulatot teremtettek, és a langyos első tíz percek után az izgalmakra sem lehetett panasz.

A meccsen a Honvéd a semmiből szerezte meg a vezetést egy öngóllal, de szinte azonnal egyenlített a Mezőkövesd egy távoli, erős lövéssel, amit talán háríthatott volna a kispesti kapus.

A szünet után a Mezőkövesd próbált nyomást gyakorolni, de megint a Honvéd szerzett gólt: a kispestiek egyik kedvence, az örökifjú Kamber szerezte meg a harmadik, a meccset végül eldöntő gólt. A Honvéd visszahúzódott, és a Mezőkövesdnek tulajdonképpen nem voltak nagyobb helyzetei. Bár a vége izgalmasan alakult, a Pisont István vezette Honvéd megnyerte a kupát.

PestiSracok facebook image

Külön ízt adott a ceremóniának, hogy az érmeket Csányi Sándor MLSZ-elnök mellett Szijjártó Péter külügyminiszter adta át. Utóbbi nem véletlenül örült olyan látványosan: közismerten Honvéd-drukker.

„Nagyon sokat dolgoztak a sikerért – mondta játékosairól a Honvéd edzője, Pisont István. – Nagyon boldogok vagyunk, jó, hogy szurkolók között ünnepelhettünk. Emlékszem '89-re, amikor játékosként éltem meg, most edzőként, fantasztikus érzés.”

Fotók: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.