A napokban megjelent egy írásom, ami – szokásomhoz mérten nem túl finom hangvételben – Pankotai Lili Varga Judittal kapcsolatban megfogalmazott nyilatkozatáról szól. Nos, P. Lili emiatt nyilvános vitára hívott, amit természetesen elfogadok. Alább pedig szeretném összefoglalni válaszomat a magyar Jeanne D’Arcnak.
Kedves Lili!
Elsősorban nagyon örülök, hogy olvasóink között köszönthetlek, s az külön öröm számomra, hogy az én cikkeimet olvasod. Mint valószínűleg láttad, stílusom néha talán meglehetősen bántó, ahogy ezt zokon is vetted ennek a cikknek a kapcsán.
Az, hogy mennyiben torzítottam az általad írtakon, egyéni ízlés és szavaid értelmezésének kérdése. Te felhívtad a figyelmet arra Varga Judit kapcsán, hogy milyen múlttal rendelkezik. A szövegkörnyezet szerintem egyértelműen arra utalt, hogy éppen fideszes kötődése miatt meg kell válogatnunk, mit hiszünk el neki. Én így értelmeztem a szavaidat, ha másként értetted, akkor beszéljünk erről is.
Minthogy ugyanis a vitánk témájának kiválasztását, melyre kihívtál, rám bíztad, így szeretném, ha ebben a kérdésben is fel tudnád nyitni a szemem, hol értettelek félre? Illetve szeretném, ha arról is beszélhetnénk, hogy mit gondolsz a közbeszéd egyre vulgárisabb mivoltáról, hogy ne menjünk messzire az általad sérelmezett cikktől, megvitathatnánk, hogy miért sértőbb a “buta”, mint a “geci”.
Nyilvános vitát kértél – amivel teljes mértékben egyetértek –, így kérlek, fogadd el meghívásunkat a PestiSrácok.hu szerkesztőségébe, ahol rögzíthetnénk a beszélgetést. Keress bizalommal a felvétel időpontjával kapcsolatban!
U.i.: a PH-érték és a tápérték nem azonos, így az nem szóismétlés, azt pedig, hogy Jeanne D’Archoz hasonlítottalak, kifejezetten bóknak szántam.
Áldott ünnepet és sok locsolót,
Szeretettel,
Kertész Dávid
***
Pankotai Lili reagált válaszomra:
Kedves Dávid!
Köszönöm szépen minden szexizmustól, degradálástól és sértéstől mentes korrekt válaszodat. Azt még nem kockáztatnám, hogy “this is the beginning of a wonderful friendship”, de mindenesetre biztató jel az, hogy egy múltkori vitaműsor után Deák Dani is magától kiposztolta, hogy egy emberi lény vagyok.Természetesen elfogadom szíves meghívásodat a Pesti Srácok szerkesztőségbe egy vágatlan beszélgetésre, és különösen örömömre szolgál, hogy témaként a politikai közbeszéd domesztikálását jelölted meg. Feltételezem, nem zavar Benneteket, ha a beszélgetést vizuálisan mi is rögzítjük. Az időponttal kapcsolatban e-mailben egyeztessünk a szerkesztőséggel.Ui: A szóismétlést nem a pH érték és a tápérték szavakra értettem, hanem a “csökkentett” jelzőre.Amit bóknak szántál, azt köszönöm.Jómagam is kellemes húsvétot és számos locsolnivaló csinos magyar menyecskét kívánok!Szeretettel,
Pankotai Lili
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Kondor Imre
2024-03-30 at 06:59
Kedves Dávid:Én meg várnám,hogy vita kultúrában, műveltségben,és tudásban,fel jöjjön,egy bizonyos szintre.Anyira buta ez a csaj akár csak a szülei.Tudomásul kell venni, hogy neki a komcsi baloldal,szájába és személyére írjak a mocskot.Mert látják,hogy egy analfabétaval van dolguk, ezért ez mindent trágárul fog kiabálni.Ugy hogy előtte vegyél órákat,a trágárdendiabol.De ehhez sajnos, csak nekik van egyetemük.Ne várj, nagy eszmei futtatást,nekik kintről mondják meg, hogy mit és hogyan kell csinálni.Eladtak a saját eszméjuket,kilórmegvanak véve. De az a nagy baj hogy eladtak mindent a legdragabat HAZÁNKAT!!!.Sok sikert és kitartást kívánok neked.
István
2024-03-30 at 06:06
Ez egy buta ribanc.
Elbámulva nézem (nem olvasom) a hosszú hozzászólásokat.
Minek?
na4
2024-03-30 at 05:53
Dávid a műsorban mosd fel a padlót a csajjal. Várjuk a csörtét.
csakafidesz
2024-03-30 at 04:21
Kedves Lili! Kérlek tanítsál meg néhány cifra káromkodásra. Olyan jól csinálod!
Štefan Karácsony
2024-03-30 at 02:54
Pankotai Lili tipikus donora a lelki nyomornak, kilátástalanságnak, céltalanságnak, gyűlöletből burjánzó feltűnőségi viszketegségnek s nem utolsó sorban az alpári műveletlenségnek, hisz még egy középiskolai szintű éretségit sem tudott elvégezni! Sajnálatra sem méltó ember, aki valójában még a baloldalnak sem kell, hisz akit a magyar politikában csak futtatnak, mint a szajhát, az szajha is marad!
Szlovákiából……
Klárika
2024-03-30 at 01:16
Asperrismus,
méltányolhatóan kiérett a prédikációja, korunkbeli egyháztagadó, szociális ügynök-nevelőkhöz hasonlóan.
Nem tagadom, én is voltam húszéves, sőt, elégedetlen is, de azt még idejekorán megtanultam, hogy csakis a saját ligán belüli vita a megengedhető.
Aztat akkor tanultam meg amikor rászóltam egy kiállításon egy idősebb festöre, aki durváskodást mellőzve de úgy szólt vissza, hogy a közelben levők rábólintottak, én pedig nyomban eltüntem onnan, rögtön belátva, hogy nem uralom a minőségi különbséget, söt ilyen próbálkozásoknál csakis szégyen jutna nekem osztályrészül.
Eszembe sem jutna ezzel az éretlen, csakis durvaságban tetszelgő bigyóval “vitába” keveredni, magamat is és a műfajt is a csatornába aljasítani.
Pankotai Lili és barátai -nak nincsenek “nézetei”, honnan is, a magas politikát illetően? Pont ugyanaz a kategória mint az afrikai migránsok, akik mások logisztikai segítségével, az önnön nyomor adta kétségbeesésével azt hiszik, ha bebeszélték nekik, hogy ök akárhova odamehetnek, hogy oda illök lehetnek, azokat kirabolni, megalázni, megsemmísíteni.
Nem akarnak a saját helyükön maradni, ahova valók, sem saját tanulás és munka árán is valamelyes értéket létrehozni. hanem a másokéit tönkre tenni, lopásból megélni. Ezt teszi az “ön Lilikéje” is, semmi más, érdemre, figyelemre méltót. “A taknyoska sokat képzel magáról feltünési viszketekség mit csinál”.
Sztem jobban, prédikációjával összhangban lévén tehetné, Asperrimus,
Lilikéjét adoptálva, őtet megnevelni, az alpáriságból kimenteni. Ez azonban nehezebb dolog lenne, mint itt, másokat, Felnött Embereket kioktatni. Nemde?
Vízöntő
2024-03-29 at 23:47
Ez most vicc akar lenni? Mert ha igen annak tragikusan pocsék!
Tessék elő venni trágár Lili első fellépését és elgondolkozni, vajon miért is akarják feljebb léptetni – az emlékezetem szerint – érettségire is képtelen, a jobboldalra mocskot okádó senkit!
Kinek az érdeke ez?
Asperrimus
2024-03-29 at 23:39
Nem értek egyet azokkal a hangokkal, amelyek szerint egy ilyen “élőlénnyel szóba sem szabad állni.” Úgy meg vagyunk sértve, hogy soha többé nem állunk szóba valakivel, akivel még soha nem is tettük. Valakivel, aki esetleg még csak a másik oldal véleményét hallotta, és aki nem éppen mellesleg még csak idén fogja betölteni a huszadik évét, és akihez sok hasonló fiatal van. Számomra sem éppen szimpatikusak Pankotai Lili megnyilvánulásai, már nem egyszer szóvá is tettem. Ám aki bárkit is kizár a vitából, az abban hisz, hogy Magyarország nem tíz, a magyarság nem tizenöt millió magyarból áll, hanem ennek csupán egy bizonyos töredékéből, aki úgy gondolkodik, mint mi. Azt javaslom mindenkinek, hogy mielőtt pálcát törne Pankotai Lili fölött, emlékezzen vissza a saját hasonló időszakára. Persze, aki már akkor tökéletes volt, vagy mostanra már elérte a tökéletességet, azokra nem vonatkozik ez, de én, és sokan mások a környezetemben, meglehetősen éretlenek voltunk még húsz éves korunkban, és teljesen máshogy gondoljuk most, mint akkor. Bocsássuk meg ugyanezt azoknak is, akik most vannak abban a cipőben. Én például el sem mentem az első országgyűlési választásra, pedig akkor már betöltöttem a húszat, de be voltam oltva politika ellen. Később SZDSZ, még később pedig MSZP szavazó voltam, pedig sem ultraliberális, sem kommunista nem voltam soha, de elhittem, hogy a két rossz közül a kevésbé rosszat választom. Persze ma már bottal sem piszkálnám meg a baloldalt, nemhogy szavazatot adjak rájuk és rászabadítsam őket az országra.
Fiatalok deviáns viselkedése okának keresése során az előző generáció mulasztását vagy kifejezett bűnét találnánk meg, noha kétségtelen, hogy ennyi idős korában az embernek már van saját felelőssége is, nem is kevés. Ám emlékeztetnék arra is, hogy a másik oldal végletes visszautasítása ugyanaz, ami miatt sokan kritizálják Zelenszkijt is, hogy nem hajlandó a tárgyalóasztalhoz ülni. Például az evangéliumban azt mondja Jézus, hogy mielőtt egy király háborúba menne, számot vet, hogy a maga tízezer katonájával győzhet-e az ellen, aki húszezerrel jön ellene. Ha nem, akkor követeket küld hozzá. Zenelnszkij ennek az ellenkezőjét teszi, mert elhiszi, hogy majd a Nyugat megvédi, de legalábbis, számára van egy vészkijárat egy trópusi paradicsomba, ha minden kötél szakad. De visszakanyarodva, Pankotai Lili és barátai esetében arról van szó, hogy ők ugyanannyira jelen vannak a magyar társadalomban, mint amennyire továbbra is Oroszország Ukrajna közvetlen szomszédja. Nem kell egyetérteni a nézeteivel. De azért azt is vegyétek figyelembe, hogy sokan arról az oldalról szóba sem akarnak állni a mi oldalunkkal. Az hogy ők milyenek, az ő dolguk, és elsősorban őket minősíti. De ha mi vagyunk tulkok, az pedig minket fog minősíteni, és nem őket. Ja és Pankotai Lili és barátai még egyáltalán nem tekinthetőek reménytelennek, pláne akkor, ha ő vagy ők hajlandóak párbeszédre, ellentétben Ferenc elvtárs elvárásaival. Persze akkor, ha valóban hajlandó vagy hajlandóak. Majd meglátjuk. De azért ne mi legyünk azok, akik véglegesen Gyurcsány halálos ölelésébe kergetjük őket.
Theo
2024-03-29 at 23:36
Csak akkor egyeznék bele, ha ő is vágatlanul és biztosan közli majd az ő csatornáin.
Különben semmi értelme a “vitanak”.
Minket ugyanis ő abszulute nem érdekel, de értem, hogy megpróbálunk a másik oldalhoz is szólni.
Ez a nember az első nevezetes beszédével kiírta magát a normális közéletből. Ezután pedig beperelte a katolikus iskolát, ahonnan teljesen erthetoen kiutaltak. Nyilván valakik irányítják, de ő meg végrehajtja a gusztustalan parancsokat, úgyhogy nem érdemel semmiféle bizalmat, vagy korrekt bánásmódot. Csak óvatosan!!!!
sorry
2024-03-29 at 23:29
Az, hogy az ellen oldalon áll, az nem lenne probléma, de egy ilyen visszataszító figurát behívni vitára, felháborító Senki sem kíváncsi rája. Legközelebb lóhadhadházit hívjátok?
Eröss
2024-03-29 at 23:20
A taknyoska sokat képzel magáról feltünési viszketekség mit csinál.
Királytigris
2024-03-29 at 21:56
Egy hülye gyerekkel vitázni? Ennek semmi értelme, mert olyan hülye, hogy semmmi értelmes nem jön ki a száján, csak gané.
Ráadásul amilyen disznó szavakkal illette a Miniszterelnököt és kormányunkat… Az ilyennel nem vitázni, hanem jól pi…n kell rúgni!
Erzsébet Kósa
2024-03-29 at 21:46
Lilike egy agresszív hülye p*csa, ami nem csoda, hisz minden hülye gyerek mögött van egy nagyon hülye felnőtt, szegény Lilike mögött ráadásul rengeteg van. Honnan is tanulhatna jómodort, józan észt, vitakultúrát, ha mi nem állunk vele szóba.
Kertész Dávid, azért csak óvatosan, kérlek. Minden embert meg lehet menteni, de ahhoz egy másik ember teljes egész élete kell.
Ha gondolkozni kezdesz, nem ugrod át a szakadékot. Ha meg elhivatottságod van, hát fogadd mélységes együttérzésemet.
T.rex
2024-03-29 at 21:40
Azért egy baszdmeget belecsempészhetett volna a válaszába.60-as, 70-es évekre gondolok, megboldogult fiatal koromra,a vérbő kommunizmusban; nyilvános rendezvényen,valaki Lili szintű trágár beszédért ,mit kapott volna a komcsi rendőröktől?
Sas
2024-03-29 at 21:11
mindig elképesztő volt P L gyalázása.Ezt-egyébként Bayer kezdte-ő adja az ilyen mintát.
balfék
2024-03-29 at 20:55
moliere
2024-03-29 at 20:48
Egyetértek.
moliere
2024-03-29 at 20:48
Elkelne itt egy kertész, egy-két barmot ki kéne gyomlálni. Nincs jobb kampányeszköz értelmiségiek eltávolítására a Fidesz közeléből, mint kinyomtatni százezer példányban ezt a néhány hozzászólást.
Nem kell azzal jönni, hogy “jó de ők ennél sokkal izébbek” mert azok prolioldaliak. Ott nem számít, sőt, még akár be is jöhet a bugrisság.
zatyi József
2024-03-29 at 19:48
Szép hosszú haja van szopós szája majd a pornó verziót megnézem.
Boldog ország akinek ilyen ellenségei vannak.
Mag ÉVa
2024-03-29 at 19:13
ilyen élölénnyel szóba sem szabad állni, nemhogy vitára meghivni ! még tényleg elhiszi a kis senki, h ö valaki, és felnött ember komolyan veszi. egy ilyet rászabaditani a nézökre büntetendö !
hivja meg öt az ATV-odavaló.
Mag ÉVa
2024-03-29 at 19:08
” kellemes húsvétot kivánok…. ” kiván P.L.
kellemes lehet a lábviz.
az ünnep pedig : áldott, kegyelemteljes, boldog, örömteli , etc.
az u.n. “modern ifjúság ..” -ra semmi nem ragad ,ami illem,tisztelet, hagyomány, jó szokás,és megfelel egy ünnep méltóságának?
persze, ez P.L. szintjén nem elvárható, h tisztában legyen vele – sajnos NEMCSAK ezen a területen vannak kapitális hiányosságai. csak a trágárságban jár elöl.örülnék, ha valami jóban,hasznosban,felemelöben, tudásban, intelligenciában is kitünne…
sumer
2024-03-29 at 19:02
A Pankotai Lilivel történö nyilt vita értelme kb annyi, mint egy aranyhalnak Dosztojevszkijt felolvasni.
pm
2024-03-29 at 18:48
Addig hisztizik a kölök amíg el nem érti amit akar. Most pont ti adjátok meg neki azt ami kellett. ez a kis senki most végre lehet valaki, mert akadt aki elég komolyan veszi ahhoz hogy műsoridőt szenteljen neki. Gratulálok.
Nem igazán értem hogy ti mit is vártok ti ettől a “vitától”?
Addig toljátok amíg magyar p mellett fog ülni az eu parlamentben.
angolpuska
2024-03-29 at 18:37
Nagyon nem kell készülnöd, csak állni a mocskos beszédet és a káromkodásait.
“Feltételezem, nem zavar Benneteket, ha a beszélgetést vizuálisan mi is rögzítjük”
Ott lesz a CIA is? Az angol idézet gyanús, mivel az érettségi is nehezen ment.
gyozo2018
2024-03-29 at 18:04
Ki ez a kis májashurka, hogy számít?!
Pugacsov
2024-03-29 at 17:53
PL meghívták ? Mégis tán csak nem tényező. Egy dupla nulla. Fölösleges ez a hájpolás…
A farok Lili
2024-03-29 at 17:43
Üdvözlünk Lili
tehát mit szeretnél elmondani..
orbán orbán orbán…
na jó de más valamit ?
fidesz…fidesz..fidesz
oké ezen kivül?
orbán mondjon le vagy szopjon le…
De lili neked nincs is faszod!!!
Puncius Pinatus
2024-03-29 at 17:42
Hmm de szép nagy szája van!
Kell még valamit mondani?
Reménytelen eset
2024-03-29 at 17:14
Szerintem, megpróbál majd elhadarni egy előre betanult szöveget, amit leírtak neki. Ha meg valami meg lesz kérdezve tőle vagy magyarázatra lesz késztetve akkor elkezd majd “orbánozni” meg trágárkodni. Kerülni fogja, hogy vita alakulhasson ki, mert azt még ő is tudja, hogy ahhoz buta. Enyhén szólva. A végén az lesz, hogy a futtatóik majd elmondják: “Győzött Lili mert a vitapartnere nem volt képes reagálni!”
Vitázzon csak a saját értelmi szintjén lévőkkel!
Tarzan
2024-03-29 at 17:09
Ez a hatalmas élettapasztalattal bíró pisis liba honnan veszi a bátorságot, hogy egyáltalán megnyilvánuljon. Nem vak ez a ló (kancacsikó), hanem vakmerő.
matrix
2024-03-29 at 16:59
Szánalmas ,hogy egy ilyen gyogyós senki a magyar pedopuzik hasznos primitiv birkája !
Egy senki a³³ miért kap ilyen nyilvánosságot !
Ki a f..t érdekel a gyogyós véleménye?
Hamarosan Hamburg és Franfurtban lesz gyakornok dilomás lotyó!
füredi46
2024-03-29 at 16:58
Jesszusom! Ezzel a kiscsirkével egyáltalán szóba állni…? Válaszolni neki? Vele leállni vitázni…? Hogy tetszik lenni Kertész úr?
milkpower
2024-03-29 at 16:56
Linkotai Pali lesz ez
Grimmbusz
2024-03-29 at 16:55
Ha jól sejtem, a “vita” szó enyén félre lesz értelmezve és PL felmondja szépen az összes betanult ellenzéki panelt és mantrát, véletlenül sem reagálva arra amit a másik kérdez. Érvek-ellenérvekről ütköztetéséről meg ne is álmodjuk.
Csak ezt nem vitának hívják, hanem párhuzamos monológnak…
Annonim
2024-03-29 at 16:54
Pankotainak a válaszod Kertész Dávid,egy csalódas,mindannyiunknàl.
2 ÉNAKI
2024-03-29 at 16:51
Ezzel a nővel vitázni? Komolytalan vagy David.Nem vagytok értelmileg egy súly csoportban.Nem Jeanne D. Arc az biztos egy tökéletlen,semmire kelő,aki az étvényességi út megközelítesét a nagy,es ocsmány pofája után szeretné megközelíteni. A baloldal is felhasználja szócsőnek,utánna seggbe rúgja,mert ilyen alakokra szükség nincs
füredi46
2024-03-29 at 16:41
Felfoghatatlan, miért kell ezzel a libával fogllakomni… Már a második (harmadik?) cikket olvasom 3-4 napon belül róla a PS-en. De miért, minek? Ki ő? Ki az a Pankotai Lili? Könyörgöm, tényleg kicsoda?
Kertész Dávid meg nyilvános vitát fogad el tőle, sőt magyar Jeanne D’Arcnak nevezi. Atyaég! Pankotai Lili, mint magyar Jeanne D’Arcnak. Ez az az pillanat, amikor megáll az ész. A józan ész.
Jól van Kertész úr? Látta mostanság orvos…? Jó szívvel ajánlanám, hogy inkább vele találkozzon, mint azzal a zakkant értelmi képességű percemberkével.
Cassandro
2024-03-29 at 16:34
Dávid! A fair play Szellemében mondd le a vitát! Nem vagytok egy súlycsoportban. Pankrátori Lilinek az óvodából kell vitapartnert keresni!
vghs
2024-03-29 at 16:31
Reagálni sem kellett volna arra amit mondott!
mirti
2024-03-29 at 16:27
csak nagyon röviden szólnék az előttem szolok után ,hogy remélem senki nem gondolja komolyan ,hogy Pankotai Lili , Magyar Péter vagy “Noár” és magas képzettségü és inteligenciáju emberek valaha bármi fajta politikai vagy ne adj Isten vezető beosztásba kerüljenek Hazánkban…Persze lehet ,hogy addigra már mindegy lesz ! ….gondoljunk csak a német Martin Sczulzra aki általános iskolával ugyan de valami féle karriert befutott ….nem a kimagasló tehetségének és társadalmi hasznának a következtében ! Hátbozongtató ha erre gondolok!
Inka
2024-03-29 at 16:17
Ez a Pankotai olyan sötét, hogy nyugány kell az embernek mellé,hogy lehet vele vitatkozni mikor mindent fölírnak neki egy papìrra?
gonczoll
2024-03-29 at 16:16
Hehe.
Kíváncsi leszek, erre mit válaszol az ifjú hölgy.
Pláne a vitára, amin – remélhetőleg – megafon nélkül vesz majd részt.
Mert úgy tűnik nekem, hogy hangerő híján ő nem nagyon tud érvelni.
huda
2024-03-29 at 16:03
Ez egy liberálisok által felturbozott átmosott agyú ,szellemileg fogyatékos célszerszám ,egy sik hülye lánygyerek akit már úgy behülyitettek ,hogy innen már nincs visszaút ,a liberálisok ilyeneket szeretnének kitenyészteni minél többet ,nem beszélgetni kell ezekkel,hanem visszadobni a saját szarukat rájuk !!
Orientál
2024-03-29 at 16:00
Pankota Lili te balliberális zöld tehát kommunista fasiszta parazita élősködő pofádat tépő csitri vagy.
István
2024-03-29 at 16:00
Gyerekek, miért foglalkoztok egy ostoba, trágár ribancal?
Ez titeket járat le.
aladin
2024-03-29 at 15:59
Pankotai de elöször elmész te abba az analfabéta ku…a….ba, de mielött bemész a studioba mozsd ki a szádat az apád leszopása után.
Ungarn über alles !
2024-03-29 at 15:59
balbako
ezzel az épphogy ivarérett társulattal csak megafon segítségével lehet “beszélgetni” – vagy a romkocsmákban ordítozva
…nagyon ajánlanám a közép és főiskolák + egyetemek oktatóinak, hogy a kegyelem-kettest iktassák ki az osztályzatok közül !
GÁBOR JUDIT MÁRIA
2024-03-29 at 15:59
Nem tudom , érdemes e akár párbeszédet folytatni primitív emberkével . De , lehet , hogy el sem megy , mert bizonyíték is készül a ” vitáról “.
púpos pityu
2024-03-29 at 15:58
Túl kedves voltál Dávid, az ilyen fajta csak a kemény kezet ismeri el..
Bere
2024-03-29 at 15:52
Mintha P.L. tényező lenne. Lovat kap,és vérszemet?
balbako
2024-03-29 at 15:46
Ezzel a trágár nímanddal miről beszélgetne?