Pesti Srácok

Változó idők: Így lett oroszbarát Orbán

Változó idők: Így lett oroszbarát Orbán

Orbán Viktornak fiatal fideszesként imázsához tatozott az oroszellenesség, első miniszterelnökségekor pedig egészen fagyos volt az orosz–magyar viszony. Ellenzékben ő és pártja sűrűn ostorozta Gyurcsányékat, amiért Putyinékkal barátkoznak, második miniszterelnökségével viszont minden megváltozott. Gyümölcsöző kapcsolatról, élvezetes érdekházasságról beszélnek. Orbán néhány évvel ezelőtt még azzal vádolta a szocialista kormányt, hogy a Gazprom legvidámabb barakkjává süllyeszti Magyarországot, és puccsot emlegetett, amikor Gyurcsány a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről tárgyalt az oroszokkal. Fideszes képviselők 2009 tavaszán többek között a magyar nemzetbiztonsági szolgálat felelősségét firtatták, hogy miért nem akadályozták meg az orosz Szurgutnyeftegaz tulajdonszerzését a Molban.

Azóta sokat változott a helyzet. A miniszterelnök, aki induló politikusként a „ruszkik haza” kijelentéséből épített imázst, mára tender nélkül odaígérte minden idők legdrágább magyar projektjét az oroszoknak. A Déli Áramlat orosz gázvezeték építésének éllovasai lettünk, az oroszok tavaly azt mondták, mérföldes léptekkel haladnak Magyarországon. Moszkvai kereskedőházat nyitottunk, az orosz–magyar kereskedelmi kapcsolatok felélénkültek.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Nol.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.