Pesti Srácok

Vályi-Nagy István: kiterjesztik a bamlanivimab nevű gyógyszer alkalmazását

Vályi-Nagy István: kiterjesztik a bamlanivimab nevű gyógyszer alkalmazását

Kiterjesztik a bamlanivimab nevű, koronavírus elleni gyógyszer alkalmazását a négy orvosegyetemre és a megyei kórházakra, miután befejeződött a szer kipróbálási szakasza a Dél-pesti Centrumkórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy az intézmények honlapján megtalálhatók lesznek a gyógyszerrel kapcsolatos információk, például az alkalmazási előírás, valamint a kezeléshez hozzájáruló nyilatkozat is. Ezekből tájékozódhatnak a betegek és a háziorvosok is – tette hozzá. Tudatta, hogy kedden több mint kétezer adag gyógyszer érkezik Magyarországra, és folyamatos lesz a beszerzés, mivel a járvány harmadik hulláma miatt egyre több betegnek lesz szüksége a kezelésre. Emlékeztetett: a bamlanivimab egy már meggyógyult beteg vérplazmájából készített úgynevezett monoklonális antitest, amely az esetek háromnegyedében megakadályozza, hogy súlyosabb szövődmények alakuljanak ki, és emiatt a beteg kórházba kerüljön. A gyógyszert egyórás infúzió formájában adják be azoknak a betegeknek, akiknél enyhe vagy középsúlyos tünetek jelentkeznek – fűzte hozzá. Vályi-Nagy István az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy a szerrel eddig kezelt 15 beteg közül egy került kórházba, de az ő állapota sem romlott, csak stagnált.

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?