Pesti Srácok

Varga: A családok költségvetése lehet a jövő évi költségvetés

Varga: A családok költségvetése lehet a jövő évi költségvetés

Varga Mihály a családok költségvetésének nevezte a 2020-as büdzsét a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A pénzügyminiszter kijelentette: a kormány családbarát, a népesedési folyamatok megfordítására törekvő költségvetést nyújt be az Országgyűlés elé a jövő héten. Hozzátette, hogy hivatalosan még nem adtak nevet a 2020-ra készülő büdzsének, ugyanakkor az első jelek alapján nem áll messze a valóságtól, ha azt a családok költségvetésének is nevezik majd, hiszen sok olyan pontja lesz, amelyik a családoknak, a gyermeket vállalóknak és nevelőknek nyújt majd segítséget, biztonságot.

Varga Mihály elmondta: a jövő évtől nagy segítséget jelent majd a kistelepüléseken élőknek, hogy az ingatlanok felújítása, bővítése, építése után a számlával igazolt rész ötmillió forintos áfatartalma visszaigényelhető lesz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kistelepülési családi otthonteremtési kedvezményben (ismertebb nevén a falusi csokban) érintett területeken mintegy 30 millió forintos építkezési költségig vissza tudják igényelni az áfát.

A pénzügyminiszter a 100 millió forint feletti árbevételű cégek jelentős kedvezményeként említette, hogy eltörlik az adófeltöltés december 20-i határidejét, így az érintett társaságoknak majd csak májusban, az adóbevallásuk elkészítésével egy időben kell megfizetniük teljes adójukat. A költségvetésnek a kedvező gazdasági mutatók alapján van lehetősége arra, hogy az adófeltöltésből származó 150-170 milliárd forinthoz csak öt hónappal később jusson hozzá - mondta Varga Mihály. A kedvező adatokra példaként említette a tavalyi 2,2 százalékos államháztartási hiányt, valamint az idei első negyedéves, a kormány optimistának nevezett várakozásait is túlszárnyaló, 5,3 százalékos gazdasági növekedését.

Szólt arról is, hogy a gazdaságvédelmi akciótervben a szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékponttal csökken, míg a kisvállalati adó 13 százalékról 12 százalékra mérséklődik. Varga Mihály közölte: a fejlesztési célú adókedvezmény annak a lehetőségét teremti meg, hogy ne csak az 500 millió forintot meghaladó beruházásokat végrehajtó cégek, hanem a három év alatt 50-100 millió forintot fejlesztő kis- és közepes vállalkozások is hozzájuthassanak ilyen típusú adókedvezményhez. A miniszter megerősítette: a gazdaságvédelmi akcióterv 400-500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, és hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország meg tudja védeni az elmúlt időszak uniós átlag feletti gazdasági növekedésének eredményeit. A tárcavezető emellett megjegyezte azt is: míg 2010-ben Magyarországon volt a legmagasabb az adócentralizáció, addig mostanra a visegrádi országok élmezőnyébe került, és a jövőben is folytatni tervezik az adócentralizáció csökkentését. A kormány célja, hogy az adórendszer ne lefojtsa, hanem segítse a vállalkozások aktivitását - húzta alá Varga Mihály.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.