Pesti Srácok

Varga Csaba: különös kihívást jelentett a Nanga Parbat megmászása

Varga Csaba: különös kihívást jelentett a Nanga Parbat megmászása

Különös kihívást jelentett a Nanga Parbat megmászása - mondta el Varga Csaba az MTI-nek pénteken, miután megérkezett a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A hegymászó a Himalájában, a Pakisztán és Kasmír határán fekvő, 8125 méter magas Nanga Parbat hegycsúcsot pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül hódította meg.

Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a Himalájában található Nanga Parbat megmászása a többi nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs meghódításához képest azért jelentett különös kihívást, mert a csúcs nagyon meredeken emelkedik ki a környezetéből, az expedíció bizonyos szakaszain pedig függőleges sziklafalakat kellett megmászni.

-tette hozzá Varga Csaba. A hegymászó beszámolója szerint a Pakisztánban található hegycsúcs meghódításában több mint húsz éves alpinista tapasztalata segítette, az expedícióra többek között falmászással, kerékpározással, terepfutással és több akklimatizációs körrel is készült. Az alpinista kiemelte: a mászás során végig jó formában volt, kiegyensúlyozottságát sikerült megőriznie, nem merült fel benne, hogy feladja. Varga Csaba az MTI-nek elmondta, hogy az expedíció során az időjárás változékony volt: amikor felért a hegycsúcsra - ahol körülbelül 15 percet tudott tölteni - erősen fújt a szél, de később már az erős napsütés okozta meleg is próbára tette.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozta a hegymászó. Varga Csaba elmondta: az expedíció - melyet a közmédia Hazajáró című turisztikai-honismereti magazinműsorának Facebook-oldalán követhettek az érdeklődők - egyik célja az volt, hogy Magyarország első turistaszervezete, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) 150 éves jubileumáról is méltón módon megemlékezhessen. Az alpinista kiemelte:

Varga Csaba június 29-én hajnalban indult el a Nanga Parbatra. A 6750 méter magasan fekvő 3-as táborból július 1-én helyi idő szerint este 22 órakor indította a csúcstámadást, és 17 órás mászás után, július 2-án 15 óra körül érte el a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsát. Onnan 7 óra ereszkedést követően, a rögtönzött 4-es táborban eltöltött rövid pihenő után aznap 22 órakor ért le a 3-as táborba. Az összesen 24 órás szakadatlan hegymászás után az éjszakát a 3-as táborban töltötte, majd visszaereszkedett az alaptábora. A nagyváradi alpinista a ma élő legtöbb, 8000 méternél magasabb hegycsúcsot meghódító magyar hegymászó. Ezzel a sikerrel már hat nyolcezrest - Gasherbrum II (8035 méter); 2014, Broad Peak (8051 méter); 2017, Manaszlu (8163 méter); 2019, Gasherbrum I (8080 méter); 2021, Dhaulagiri (8167 méter); 2023, Nanga Parbat (8125 méter) - győzött le pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül. A pakisztáni Himalája hegycsoportban, Pakisztán és Kasmír határán fekvő Nanga Parbat 8125 méteres magasságával a világ 9. legmagasabb hegycsúcsa. Először egy osztrák hegymászó, Hermann Buhl érte el 1953. július 3-án. Első nőként a francia Lilliane Barrard férjével, Maurice Barrard-ral 1984-ben hódította meg. A magyarok közül elsőként Erőss Zsolt mászta meg a csúcsot 1999. július 18-án (mivel nem volt csúcsengedélye, az eredménye nem hivatalos). 2013. július 19-én a csúcsra az erdélyi magyar Török Zsolt vezette romániai expedíció is felért.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.