Pesti Srácok

Varga Judit: alkotmányos párbeszédnek kellene átvennie a politikailag motivált uniós diskurzus helyét

Varga Judit: alkotmányos párbeszédnek kellene átvennie a politikailag motivált uniós diskurzus helyét

A jogállamiság témájában csak az lehet előremutató, ha a politikailag motivált uniós diskurzus helyét elfogulatlan, kormányközi alkotmányos párbeszéd veszi át - nyilatkozott Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn az MTI-nek az EU-tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozására érkezve.

Varga Judit hozzátette, hogy "sajnálatos módon e téren semmi sem változott, és továbbra is fennáll a kettős mérce." Az igazságügyi miniszter a tanácskozás napirendjét ismertetve elmondta: ami a hosszú távú uniós költségvetés felülvizsgálatát illeti, a tagállami vezetők 2020-ban megállapodtak, hogy erre nem kerül sor, azonban az Európai Bizottság ezt figyelmen kívül hagyva máris több forrásra tart igényt, ugyanakkor nem tudja megmagyarázni, hogy a pénzek miért fogytak el. Mint mondta, a felülvizsgálati csomag egyik új eleme egy hatalmas újabb támogatás Ukrajnának, amely négy évre 50 milliárd eurónyi segélyt irányoz elő, azonban még tisztázatlan, hogy ennek mekkora része lenne a támogatás, mekkora része lenne a hitel. Hozzátette: a bizottság további adminisztrációs költségekre is forrásokat kér, miközben a tagállamoktól azt várja, hogy viseljék el az Oroszország elleni szankciók okozta inflációt és az energiaválság okozta gazdasági kihívásokat.

Véleménye szerint a legsúlyosabb elvi probléma mégis az, hogy a bizottság úgy vizsgálná felül uniós büdzsét, hogy közben sok tagállam, köztük Magyarország még egy fillért sem kapott például a helyreállítási alapból. Varga Judit felhívta a figyelmet: Magyarország több évvel ezelőtt szolidáris volt, és az egység jegyében ratifikálta a közös nagy uniós hitelfelvételt, amelyből "mindenféle mondvacsinált okok miatt még egyetlen egy fillért sem kapott". Hangsúlyozta, hogy ezt az elsődleges kérdést kell először is tisztázni, mielőtt bármilyen más kérdésben tovább akarna lépni az uniós döntéshozatal. Másrészt pedig - tette hozzá - nem lehet olyan döntést hozni, amely több évre elkötelezné az uniós országokat egy nagy mértékű finanszírozás mellett, amelynek részletei nincsenek tisztázva.

Forrás: MTI / Kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.