Pesti Srácok

Varga Judit igazságügyi miniszter is karanténba került (frissítve)

Varga Judit igazságügyi miniszter is karanténba került (frissítve)

13 óra után hivatalos Facebook-oldalán jelentette be Varga Judit igazságügyért felelős miniszter, hogy mivel hétfőn olyan személlyel érintkezett, akiről azóta kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal, ezért ő is karanténba vonult és onnan folytatja a munkáját. Csütörtök reggel elvégzett első laboratóriumi vírustesztje negatív lett. Tünetei nincsenek.

Varga Judit a Facebookon ezt írta:

Az igazságügyi miniszter a harmadik kormánytag, aki arról számol be, hogy karanténba került. Gulyás Gergely és Orbán Balázs vélhetően Hollik Istvánnal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával érintkezhettek, aki elkapta a koronavírust.

PestiSracok facebook image

Frissítés:

A Kormányzati Tájékoztatási Központ tudatta: egy hétvégi rendezvényen a Miniszterelnöki Kabinetiroda több vezetője és munkatársa is találkozott a Fidesz kommunikációs igazgatójával, akinél később koronavírus-fertőzést mutattak ki. Kovács Zoltán és Dömötör Csaba államtitkárok, valamint Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője otthoni karanténban tartózkodnak.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.