Pesti Srácok

Varga Judit: kiemelt feladat a magyar emberek és családok jogainak a védelme

Varga Judit: kiemelt feladat a magyar emberek és családok jogainak a védelme

Varga Judit is részt vett az az V. Alternatív Vitarendezési Konferencián, ahol kijelentette, hogy a kormány kiemelt feladatának tekinti a magyar emberek és családok jogainak a védelmét, az állampolgárok mint fogyasztók jogainak az érvényre juttatását, ebben pedig fontos szerepe van az alternatív vitarendezési eljárásoknak.

A Magyar Nemzeti Bank keretei között működő Pénzügyi Békéltető Testület által szervezett eseményen Varga Judit hozzátette: az ellentétek feloldására sokszor a klasszikus értelemben vett bíróság igénybe vétele nélkül is sor kerülhet, például a békéltető testületi, a választott bírósági vagy akár közvetítői eljárás keretében. Ezek az eljárások pedig nemcsak ösztönzőleg hatnak az önkéntes jogkövetésre, de hozzájárulnak a bíróságok tehermentesítéséhez is. Rámutatott: az alternatív vitarendezés célja, hogy érdemi, a bírósági eljáráshoz képest gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb megoldást nyújtson a fogyasztók számára, ezzel is szélesítve a fogyasztók jogérvényesítési lehetőségeit. Varga Judit kiemelte: a viták békés rendezése, a konfliktusmentes mindennapok megteremtése nemcsak a legaktuálisabb, de a legfontosabb kormányzati és társadalmi cél is ezekben a háborús időkben.

– hangsúlyozta az igazságügyi miniszter. Kitért arra, hogy az elszabadult energiaárak és a pénzromlás okozta problémák kezelése mellett a kormány elsődleges feladata a családok biztonságának megőrzése, ezért döntöttek a közelmúltban a rezsicsökkentés megvédéséről az átlagfogyasztásig és az árstopok meghosszabbításáról. A fogyasztóvédelemért is felelős tárca vezetőjeként Varga Judit kifejtette, hogy a fogyasztóvédelmi politika 4 fő pillérre épült: a gyermekvédelemre, a digitális fogyasztóvédelemre, az egységes protokollok kialakításának támogatására és a fogyasztóvédelem elérhetővé tételére. Hozzátette: a fogyasztóvédelem 2023-ra szóló ellenőrzési programjának fő vezérfonalát a gyermekvédelem adja. Az intézkedés célja egyebek mellett, hogy minél több területen fel tudjanak lépni a gyermekek felé irányuló tisztességtelen gyakorlatokkal szemben, valamint, hogy a gyermekeknek szánt veszélyes termékeket ki tudják vonni a forgalomból.

PestiSracok facebook image

Kandrács Csaba, az MNB alelnöke elmondta: a Pénzügyi Békéltető Testület elé 2011. július 1. óta több mint 57 ezer ügy került. A fogyasztók többsége pénzpiaci szolgáltatásokkal és pénzforgalommal, azaz hitellel vagy például bankszámlával kapcsolatos ügyekben fordul a szervezethez. Ezt követik a biztosításokkal összefüggő jogviták. Úgy vélte, a peren kívüli megállapodás előnyeit a pénzügyi békéltetés több mint 11 éves működése alatt a magyar pénzügyi szektor intézményi szereplői már felismerték: az intézmények és az ügyfelek kezdeményezésére az eljárások alatt és az azokon kívül megkötött egyezségek száma évről-évre nő. Közölte, a testület 2014 óta 18 megyeszékhelyen működtet pénzügyi tanácsadói irodahálózatot, ahol ingyenesen adnak segítséget minden magyar állampolgárnak ahhoz, hogy a pénzügyi termékek közül helyesen tudjon választani. Az MNB számos eszközzel segíti a pénzügyi fogyasztókat, hogy el tudjanak igazodni a pénzügyi piac által kínált különböző termékek és szolgáltatások területén. Példaként említette a jegybank részvételével létrehozott Pénziránytű Alapítvány tankönyveit, amelyekből az általános és középiskolások tanulhatnak a pénzügyekről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?