Pesti Srácok

Varga Mihály: A kormány a jövő év elején újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be

Varga Mihály: A kormány a jövő év elején újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be

Recesszióról nem beszélhetünk, de lassul a világgazdaság növekedési üteme. Legfőbb partnerünknek, Németországnak az ipari teljesítménye visszaesett, ezért a kormány a jövő év elején újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, Budapesten, a Gránit Bank karácsonyi ünnepségén.

A pénzügyminiszter kiemelte: a jól működő gazdaság fejlődését mindig is segíti a bankrendszer. A hazai bankok teljesítménye igen kedvező: az idei első félévben 322 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a magyar bankszektor. A Gránit Bank is eredményesen működik: már hatodik éve nyereséges. Az idei év végére az adózás előtti nyereség várhatóan eléri a 1,5 milliárd forintot, miközben a vállalati hitel- és kötvényállomány meghaladja majd a 180 milliárd forintot. Ezzel párhuzamosan a jól teljesítő kölcsönök állományának aránya 99,8 százalékos. A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a magyar állam 2013 közepén és 2015-ben összességében 4,3 milliárd forintot fektetett a Gránit Bankba, majd 2017-ben nyilvános nemzetközi tenderen nyereséggel szállt ki a pénzintézetből. Varga Mihály kiemelte: az újabb gazdaságvédelmi lépésekre azért van szükség, hogy megőrizzük a magyar gazdaság lendületes növekedését. A hazai gazdaság évek óta jól teljesít, a növekedés üteme számottevően meghaladja az európai uniós átlagos ütemet. Az idei év harmadik negyedévében 5 százalékot ért el a magyar GDP emelkedése; ezzel az uniós rangsor élén állunk.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója arról szólt, hogy a pénzintézet kilenc évvel ezelőtti alapítása óta végig nyereséges, az éves átlagos bővülés 55 százalékot ér el. Idén a mérlegfőösszege október végéig 373 milliárd forintot tett ki, 2018 végén 354 milliárd forintot ért el. Az elnök-vezérigazgató kiemelte: a pénzintézet élen jár a digitális és az elektronikus megoldások fejlesztése, bevezetése területén; idén a Mastercard éves versenyén elnyerte többek között a leginnovatívabb bank címet.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.