Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások: a több, mint kétszeres túljelentkezés miatt a kormány a duplájára, 100 milliárd forintra emelte az eredetileg országosan meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszeget a vállalkozások technológiai megújítását segítő két program pályázatán – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázat első támogatói szerződéseinek átadásán.
A tárcavezető kiemelte: a kormány célja a járvány elleni védekezés új szakaszában, hogy a gazdaság újraindítását Magyarország olyan sikerrel tegye, ahogyan a veszélyhelyzetet kezelte. Hozzátette, hogy egyszerűsített eljárással megszülettek az első támogatói döntések a május végén meghirdetett VEKOP pályázatán. Kifejtette: a kormány válasza a gazdaság újraindítására egy komplex csomag, a Gazdaságvédelmi akcióterv, ennek a pénzügyi kerete nagyjából a bruttó hazai termék (GDP) 20 százalékának felel meg.
Ebben szerepelnek azok az uniós fejlesztési források is, amelyeket gazdaságvédelmi célokra csoportosított át a kormány az elmúlt hetekben. A cégek két operatív program, a GINOP és a VEKOP keretében meghirdetett felhívásokra jelentkezhetnek összesen 100 milliárd forintos pályázati keretösszegre
– közölte.
Varga Mihály elmondta, hogy a VEKOP pályázaton nagyjából 750 cég nyerhet plusz fejlesztési forrást. A több szempontból újszerű pályázaton megújították az eljárást, minimálisra csökkentették a pályázók adminisztratív terheit. A túljelentkezés azt mutatja, hogy a magyar vállalatok megragadják a fejlesztési lehetőségeket, számos vállalat tervez fejlesztést a következő években. Az első nyertesek közül három vállalkozás támogatási szerződését írták alá kedden a Pénzügyminisztériumban (PM): a Dunai Kikötő Kft., a Logipack Packaging Kft., és a Karzol-Trans Kft. vezetőivel. A Dunai Kikötő Kft. 30 millió forintértékű gépparknövelő fejlesztéséhez közel 20 millió forintos támogatást nyert.
A Logipack Packaging Kft.77 millió forintos beruházásával a jelenlegi 50-ről tervezi bővíteni dolgozói létszámát, amihez a kormány 54 millió forinttal járul hozzá. A Karzol-Trans Kft. raktárbázisának mintegy 220 millió forintos fejlesztéséhez 141 millió forintos segítséget jelent a pályázati támogatás
– ismertette.
A kormány eddigi intézkedései tükrözik az elkötelezettséget a magyar vállalkozások fejlesztései iránt, a számukra kedvező gazdasági és fejlesztési környezet kialakítása érdekében “tesszük a dolgunkat” – mondta Varga Mihály. Úgy vélte, a gazdaságpolitika azért eredményes, mert találkozik a gazdasági szereplők igényeivel, amit számos tény igazol vissza. Példaként említette, hogy négyezer milliárd forintnyi beruházás van folyamatban.
Magyarország a járvány utáni időszakban is vonzó termelési és befektetési célpont marad
– hangsúlyozta.
A miniszter szerint a gazdaságban már látszanak az újraindulás jelei, a gazdaság szerkezete kiegyensúlyozottá válik, amint a költségvetési politika is kiegyensúlyozott. Ezt a nemzetközi hitelminősítők előrejelzései is visszaigazolják. Jelenleg a világ gazdaságaiban vitatott az újraindítás kérdése, amit Magyarország a saját és az uniós források együttes felhasználásával valósít meg – mondta Varga Mihály.
Forrás, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS