„Ha visszapörgethetném az idő kerekét, talán sohasem írnék rosszat róla” – írta Varga Zoltán halálakor egy ismert sportújságíró. Persze nem Hegyi Iván volt, utóbbi még a tragédia után is belerúgott egyet a halott legendába, akiről annyi aljas cikket írt még életében. Háromrészes sorozatunkban azt vizsgáljuk, volt-e esélye Vargának az ellen a hálózat ellen, amely a rendszerváltás előtt és utána is ellehetetlenítette őt. Nem sok. Kovács Attila írásának második része a sajtó szerepével foglalkozik. Bemutatjuk azt a MÚOSZ-os újságírót, aki Győrben végezte Varga lejáratását, és aki ma is a Kisalföld sportrovat-vezetője. „A halála óta pedig egyre többször hivatkoztak és hivatkoznak rá. Talán furcsa lehet elsőre a párhuzam, de bizonyos értelemben ő lett a magyar futball Csurka Istvánja. Amíg élt, elmondták mindennek, amióta eltávozott az élők sorából, már bátrabban lehet idézni a gondolatait, ki lehet mondani, hogy milyen jól látott bizonyos dolgokat és hogy mennyi mindenben igaza volt…”.
Folytatjuk vendégszerzőnk, Kovács Attila cikksorozatát, amelyet a PS számára írt, és amely tulajdonképpen egy tanulmány. Az első rész egyfajta felvezetés is volt, bemutatta, hogy miért is nem volt esélye Varga Zoltánnak Magyarországon, sem a rendszerváltás előtt, sem utána. Az írásban felbukkantak azok a játékosok, akik fúrták, támadták az edzőt, és azok is, akikkel konfliktusa volt, de jellemesebbek voltak annál, hogy bomlasztani kezdjenek. Most a médiára kerül a fókusz. Az íráshoz szögletes zárójelben szerkesztői megjegyzéseket fűztünk, vagyis fűztem (M.G.). Elsősorban kiegészítésként, másrészt azért, hogy megnevezzük azokat, akik a legtevékenyebbek voltak a Varga elleni harcban.
Korábban már írtunk arról, hogy hogyan járatta le a kádári diktatúra propagandája a futballista Vargát (ügynök-újságírók, hálózati emberek segítségével), miután 1968-ban „disszidált” – cikkünk itt olvasható. Ahogyan azzal is foglalkoztunk, hogy a népszabadságos Hegyi Iván milyen gátlástalan küzdelmet folytatott ellene a kilencvenes évektől. Kovács Attila cikksorozatának második része általánosabban foglalkozik a Varga elleni hadjárattal. És ezzel visszaugrunk a Ferencvároshoz, egészen 1996-ba, amikor Varga edzőként átvette a csapatot. A szó a szerzőé:
KOVÁCS ATTILA, újságíró, publicista
Az első egy-másfél hónapban tapasztalható várakozó álláspont után a sajtóban is elkezdődött a Varga-ellenes hadjárat, előbb csak óvatosan, majd egyre merészebben. Ismerve persze az akkori média-erőviszonyokat, ebben nincs igazán meglepetés… „A Newcastle elleni meccsig (az idegenbeli 0–4-es vereségig – K.A.) a médiának nem is volt különösebb baja velem, sőt, jól fogadtak, szerepeltettek, a hazai győzelemben pedig én voltam az >Isten<. De a vereség után megfordult minden, és amit csak lehetett, megkaptam. Addig, úgy gondolom, nem csak a siker védett, hanem valószínűleg bizonyos vizsgaidő és tapasztalat is kellett az érdekeltek számára, hogy letisztuljon nekik, kicsoda is ez a Varga.” (Varga Zoltán: Valahogy mindig félúton)
Hozzá kell tennünk azt is, hogy sokan talán abban reménykedtek: a korábbi legendás jobbösszekötő olyan „hálás” lesz majd azért, mert lehetőséget kínáltak neki a Fradinál, hogy magától is beáll a sorba és úgy fog viselkedni, ahogyan azt az őt körülvevő közeg elvárja, adott esetben megparancsolja neki. Varga azonban megalkuvást nem ismerve ment a maga útján, és következetesen képviselte a saját személyisége által diktált, valamint a profi világból magából hozott elveit.
És beindult a leplezetlen bomlasztás
Ez hozta magával a sajtó totális támadását, és bizony akkoriban nem sok különbséget lehetett felfedezni a balliberális és a jobboldali sajtó egyes részeinek Vargához való viszonyulásában. S hogy a média romboló hatása miként jelenik meg egy futball-öltözőben, arra ismét álljon itt egy szó szerinti Varga-idézet.
„Novemberben, már a Newcastle elleni visszavágó meccs után, elkezdett keményen és nyíltan támadni a magyar sajtó. Azt sem mondhatni, hogy csupán a sportsajtó! … Ezt a játékosok nagyon finoman és nagyon gyorsan fölvették.
Volt egy olyan része a csapatnak, amelyiknek ez jól jött, igyekeztek hát fönntartani és fokozni az öltözőben és a pályán ezt a bizalmatlan és ellenségesen kritikus hangulatot. Igyekeztek elbizonytalanítani és megnyerni maguk mellé azokat is, akiknek semmi bajuk nem volt a munkámmal, és ugyanakkor kiközösíteni, megfélemlíteni azokat, akik mellettem álltak, a munkámmal és az elveimmel szimpatizáltak. Ezek azok a játékosok voltak, akiket már elődöm, Novák is fokozatosan kihagyott a csapatból.
Ezek a fiúk hamar rájöttek, hogy nálam nincs sanszuk, legfeljebb tartalékok lehetnek a lassúságuk miatt. … Ezek azonnal, amint az újságok nyitottak, megérezték (talán meg is súgták nekik), hogy eljött az ő idejük, ezért leplezetlenül bomlasztani kezdtek. És ez egyre eredményesebb lett, mert ott volt a félelmetes külső támogatásuk, a nézőtéri maffia, az úgynevezett kemény mag, amelyiktől egyébként is tartott mindenki.” (Varga Zoltán: Valahogy mindig félúton)
Jellemző, a PestiSrácok „A Hálózat” rovatának olvasói számára pedig különösen sokatmondó lehet, ha kiemeljük, hogy a Népszabadság, a Kurír és az akkor még jórészt balliberális irányultságú vezetés alatt álló Nemzeti Sport járt az élen a Varga-ellenes irományok megjelentetésében.
Hegyi Iván megsértődött, majd a lejáratás élére állt
A mai napig futball-megmondóként tetszelgő népszabadságos Hegyi Iván elnevezte Vargát „Herr Pozitívnak”, maró gúnnyal utalva egyrészt arra, hogy Varga Németországból tért haza, másrészt pedig arra, hogy az elejétől fogva pozitív szemlélet meghonosítására törekedett a Fradi-öltözőben és erre kérte a médiamunkásokat is. [Hegyi szerepével korábban egy teljes cikkben foglalkoztunk.]
Nepszabadsag_1996_10__pages112-112-1
Akadt még néhány sportújságíró, akik folyamatosan szállították a „felforgató” cikkeket, amelyek szították a bizalmatlanságot az öltözőben, és amelyek tele voltak áthallásokkal, burkolt utalásokkal, valamint jelentőségteljes célzásokkal arra vonatkozóan, hogy Varga milyen nehéz ember, mindenkivel összeveszik, és az első egy hónap után – amikor minden gyönyörű volt – mennyire megváltozott. Annak a vádnak a hazugságára, hogy Varga egy hónap után megváltozott volna, elég megnézni néhány Varga-interjút az internetes videómegosztókon. Ezekből kiderül, hogy Varga éppen, hogy jottányit sem változott az évek során.
Ugyanazt mondta az 1980-as évek közepén Koltay Gábor mikrofonjába, mint amit 1996-ban Fradi-edzőként, vagy 2008-ban a Valahogy mindig félúton című könyvében.
Az előző cikkünkben már elmesélt Telek-ügyben is komoly hangulatkeltés folyt. Címlapon jelentek meg olyan fotók, amelyeken Teleknek megrendülve kell elhagynia a Fradi-öltözőt, és később is egyre-másra nyilatkoztatták azokat a játékosokat, akik éppen nem léphettek pályára.
Mellettük rendszerint szóhoz jutottak azok a Fradi-vezetők, akiknek valamiért baja volt Vargával és ennek hangot is akartak adni. A szurkolók nagy része így is Varga Zoltán mellett maradt, ám kár lenne tagadni, hogy akadtak olyanok is szép számmal, akik a módszeres és folyamatos lejárató-kampány eredményeként elbizonytalanodtak, vagy akár el is pártoltak az edzőtől.
Gyárfás, Bocsák és Bartus támogatta…
A sajtó szerepe eleve igen érdekes történet Varga esetében, hiszen a médiában a legfőbb támogatói Gyárfás Tamás, Bocsák Miklós és Bartus László voltak, utóbbi ráadásul a HVG és a 168 Óra hasábjain írt Varga-párti cikkeket.
[Szerkesztői megjegyzés: a ma már az Amerikai Magyar Népszavában bomlasztó Bartus elképesztően sötét hátterű figura, Gyárfást nem kell bemutatni, Bocsák meg a diktatúra egyik kedvenc botrányszerzője, erősen a BM-hez köthető újságíró volt. Szorosan idetartozik, hogy a szintén a rezsim „szelepének” számító Végh Antal (aki éppen Bocsákkal és Moldova Györggyel együtt írta, írhatta a diktatúra „leleplező műveit”) egészen undorító hangvételű könyvet jelentetett meg Vargáról. Már 1997 elején ellehetetlenítve őt.]
Végh Antal. Forrás: Fortepan.hu, adományozó: Hunyady József
Finoman fogalmazva sem az említett újságírók, sem pedig az említett sajtótermékek nem tekinthetők a nemzeti oldal lelkes híveinek, miközben Vargáról – noha tudatos módon nem vett részt semmilyen politikai tevékenységben – köztudomású volt, hogy sosem közösködne a bolsevisták utódaival, hiszen konzervatív gondolkodású ember.
Ki kell mondani: fennáll a lehetősége, hogy a médiában valamilyen módon leosztották a lapokat a tekintetben, hogy – tartva a látszólagos egyensúlyt – ki az, akinek Varga Zoltánt támogatnia lehet… Fontos kiemelni, hogy Varga Zoltán erre sosem tett utalást még négyszemközt sem, ám figyelembe véve a médiaarányokat a Horn-kormány, de még az első Orbán-kabinet idején is, a gyanúperrel okkal és joggal élhetünk.
Varga és a felégetett föld – lejárató cikk a Kurírban
Dunaújvárosi korszakának elején csend honolt Varga körül. Ennek oka vélhetően az volt, hogy azt hitték, ott nem zavar majd sok vizet, hiszen egy NB II-es csapatot vett át, olyat, amely akkor már 10 éve képtelen volt felkerülni az élvonalba.
Azt pedig aligha hitte bárki is, hogy Varga munkája révén még abban az évben osztályt válthatnak a piros-fehérek. Márpedig így lett, ugyanis egy fergeteges tavaszi idényt produkálva Vargával sikerült az, ami előtte egy évtizeden át nem: a feljutás. Amikor aztán NB I-es lett a Dunaferr, s a néhány korábbi Fradi-játékossal megerősített gárda egyre jobban szerepelt, itt is megindultak a sajtó-támadások.
Az első fordulók egyikében az egyébként ragyogóan játszó és 2–1-re vezető Dunaferr két, az utolsó percekben kapott „levente-góllal” kikapott a Vasas otthonában 3–2-re. Varga Zoli nem hazudtolta meg önmagát, amikor a vereség okáról kérdezték, akkor kiemelte a kapuvédő két szarvashibáját. A következő napokban megindult a lejárató cikkek özöne, amelyek egyikében – kell-e mondani: a Kurírban – magához az orosz hadvezérhez, Kutuzov tábornokhoz hasonlították Vargát, aki a „felégetett föld-stratégiájáról” vált hírhedtté.
A cikk szerzője természetesen arra kívánt utalni, hogy Varga „összeférhetetlensége” felperzseli majd a Dunaújváros öltözőjét. A korábban taglalt „Tököli-ügy” itt nem kapott akkora visszhangot, talán azért sem, mert – ahogyan arra utaltunk – Tököli Attila nem fröcsögött Vargára, így nem szolgált „szenzációs címlapsztorikkal” a Kurír-szintű lapok számára.
A kedélyek a csapat háza táján le is nyugodtak, és a Dunaferr – minden várakozáson felül teljesítve – az ősz meglepetés-csapata lett. Varga Zolival a vezetőség azonban mindezek ellenére sem kívánt hosszabbítani, így kevéssel a bajnokság vége előtt közös megegyezéssel szerződést bontott a klub és a tréner.
A Dunaferr magyar bajnoki címet is szerző csapatának alapjait ennek ellenére Varga tette le, bizonyítva ezzel azt, hogy ha szakmailag hagyják őt dolgozni, képes eredményes futballt produkálni csapatával.
Varga Zoltán visszatér a győri ETO labdarúgó csapatához. Fotó: MTI
Győri ellenség: Papp Győző a Kisalföldtől
Talán ezzel volt magyarázható, hogy amikor Győrben vállalt munkát, az első pillanattól fogva komoly „ellensajtója” volt. Sőt, már azelőtt támadni kezdték, mielőtt egyáltalán hivatalosan kinevezték volna. Akadtak, akik nem értették, hogy a sok munkanélküli, győri kötődésű szakember helyett miért Vargával tárgyal a tulajdonos, más helyeken arról írtak, hogy a játékosok tiltakoztak a szerződtetése ellen, mert nem akarnak a trénerrel dolgozni.
Jellemző az a cikk, amely nyáron jelent meg a Kisalföldben. Papp Győző (sportrovat-vezető) hosszú tudósítása alatt ott volt egy névtelen keretes írás (Papp későbbi írásaiból adódóan vélelmezhetjük, hogy az övé):
„Varga Zoltánnal szemben minden fronton nagy az ellenállás, így Hannich Péter lehet a befutó edzőként.”
[Szerkesztői megjegyzés: Papp egyébként már 2001 áprilisában is karakán véleményt fogalmazott meg Vargával kapcsolatban, amikor először felmerült a neve:
„Nemrégiben azt nyilatkozta, ha április közepéig nem kap megfelelő ajánlatot, visszatér Németországba. Az eddigiek alapján azt gondolom, nem sokat veszítene vele a magyar labdarúgás”.]
Amikor a kinevezés megtörtént, olyan cikkek is megjelentek, amelyekben az addig edzőként dolgozó, de az új stábban értelemszerűen Vargának alárendelt szerepet kapó trénereket akarták folyamatosan szóra bírni. Mivel a Győr rosszul rajtolt, és – ahogy előző cikkünkben említettük – egyes játékosok becstelen módon viselkedtek és úgy is játszottak, Vargának lépnie kellett.
A Nemzeti Sportban – amelynél ugyanaz az újságíró volt a győri tudósító, aki még a kommunizmusban került oda –, valamint a nagy olvasottságú Kisalföldben rögtön Varga lett pellengérre állítva, éppúgy, ahogyan őt magát idéztük.
Nagy nulla. Cikk a Kisalföldből
Végh lejárató könyvét idézve támadtak rá
Vargát összeférhetetlennek mutatták be, aki „takarításba” fogott, miután összeveszett a legjobb játékosokkal, sőt, az „ős-győri” pályaedzővel is.
[Szerkesztői megjegyzés: utóbbival kapcsolatban megjelent a Kisalföldben egy újabb névtelen (így különösen bátor…) jegyzet, amelyben a szerző Végh Antal lejárató könyvét idézve vont párhuzamot a Fradinál, majd a Győrnél történtek között.
„Varga Zoltán elhatározta, hogy leszámol mindenkivel, aki nemcsak hogy ellenáll, de egyáltalán ellenállhat”
– idézte Véghet a szerző. Feltehetően ismét Papp volt. Utóbbi a régi rezsim „terméke”: a Kisalföld újságírója 1984-ben diplomázott a kommunista MÚOSZ újságíró-iskolájában, amúgy belpolitikai szakon.
A rendszerváltás után egy rövid kitérő után a Kisalföld sportrovat-vezetője lett, így ő vezette a Varga elleni harcot a megyei napilapnál. Néha névvel, néha név nélkül. Varga kirúgása után is vissza-visszatért a témához. Volt, hogy később a hihetetlenül tehetséges, de a futballt végig csak csaló Szanyó Károllyal készített interjút, ahol utóbbi több elég furcsa történetet is elmondott Vargáról. Szanyó szerepeltetése nem véletlen: ő volt Varga legnagyobb ellenfele, belső bomlasztója a Győr csapatában. Ma már edzősködik…
Jellemző, hogy Papp az Origón is megjelentethette a cikkeit, mindenhol ugyanaz volt a hangvétel… Ha minden igaz, még most is sportrovat-vezető a Kisalföldnél… Sőt, tavaly jelentette meg a győri futballról szóló könyvét, amelyet az amúgy szimpatikus polgármesterrel mutatott be. Valószínűleg kevesen emlékeznek már arra, hogyan harcolt Papp Varga ellen.]
Varga Zoltán a válogatottban, 1965. Fotó: MTI
Tarsoly Csaba még egyszer visszahívta
Mivel a csapat szereplése nem javult, közös megegyezéssel szerződést bontottak Vargával, de a győri klubtulajdonos, Tarsoly Csaba alig egy évvel később ismét Győrbe szerződtette. Ekkor kilenc hónapig tartott a közös munka, szeptember elején Varga a Bodajk elleni kupavereséget követően lemondott. A sajtó egy része ekkor sem bánt kesztyűs kézzel Vargával, akivel végérvényesen sikerült „elbánniuk”. A kiváló szakember ugyanis második győri távozása után NB I-es csapat kispadjára többet nem ült le.
Nem alkalmazták, így szépet is írtak már róla
Érdekes módon, a sajtóban ezután megváltozott a személyét övező hangulat. Mivel már nem volt „veszélyes”, hiszen sikerült kiiktatni, olykor jót is lehetett már írni róla, pozitív színezetű cikkek is megjelenhettek róla.
A sportnapilap azon újságírója például, aki Fradi-edzői időszakában maga is rendszeresen „alátett” Vargának, időről-időre interjúzta őt, és általában pozitív hangvétellel, igazságait elismerve.
„Ha visszapörgethetném az idő kerekét, talán sohasem írnék rosszat róla” – írta ugyanez az újságíró Varga Zoltán halálakor, a nekrológjában. Sajnos, akkor már késő volt. Aligha tévedünk, ha azt mondjuk: biztosan nem ő az egyedüli zsurnaliszta, aki így érzett, érez.
A halála óta pedig egyre többször hivatkoztak és hivatkoznak rá. Talán furcsa lehet elsőre a párhuzam, de bizonyos értelemben ő lett a magyar futball Csurka Istvánja. Amíg élt, elmondták mindennek, amióta eltávozott az élők sorából, már bátrabban lehet idézni a gondolatait, ki lehet mondani, hogy milyen jól látott bizonyos dolgokat és hogy mennyi mindenben igaza volt…
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS