Pesti Srácok

Várhatóan tíz éven belül megtérül a városligeti fejlesztés

Várhatóan tíz éven belül megtérül a városligeti fejlesztés

Várhatóan tíz éven belül megtérül majd a Városliget átfogó megújítását és fejlesztését szolgáló Liget Budapest Projekt megvalósítási költsége, a projekt 2018-as befejezését követően, 2028-ra a fejlesztés által generált bevételek már kiegyenlítik annak teljes bekerülési költségét – írja a Magyar Hírlap a KPMG Tanácsadó Kft. által készített hatástanulmányra hivatkozva.

A Városliget komplex fejlesztését és megújítását célzó Liget Budapest projekt keretében öt új múzeum kap helyet a Városligetben. A KPMG megállapította, hogy a tervek szerint a beruházás során épülő új múzeumok kivitelezése 2016-ban indul, és az épületek 2018. március 15-ig nyitják meg majd kapuikat. A múzeumok építésének költsége a tervek szerint 75 milliárd forint, míg a Városliget komplex megújítása és fejlesztése, az új múzeumi negyedet is beleértve, mindösszesen 150 milliárd forint.

A következő szempontokat vizsgálták: közvetlen hatások (vendéglátó-ipari, turisztikai), közvetett hatások (vendéglátók beszállítóinak megnövekedett forgalma), adóbevételek (már az építési fázisban 36,7 milliárd forint), munkahelyteremtés valamint egyéb, nem számszerűsíthető vonatkozások, mint például az országimázs változása.

PestiSracok facebook image

A hatástanulmány részletesen foglalkozik a kereslet, így a látogatószámok várható alakulásával is. A számítások szerint a fejlesztés befejezését követő évben, azaz 2019-ben a Ligetben található intézmények látogatóinak száma a mostani négymillió főről 5,9 millió főre emelkedhet, és várhatóan a negyedik évben évi 6,2 millió főben stabilizálódik.

MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.