Pesti Srácok

Vattacukorvilág Bezzegnyugaton: rekordmértékben csökkentek a reálbérek Németországban tavaly

Vattacukorvilág Bezzegnyugaton: rekordmértékben csökkentek a reálbérek Németországban tavaly

Minden korábbinál nagyobb mértékben csökkentek a reálbérek Németországban 2022-ben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden közölt adatai szerint.

Az előzetes számítások szerint a reálbérek 4,1 százalékkal csökkentek tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Ez nem csupán a legnagyobb mértékű visszaesés a rendszeres adatfelvételek kezdete óta, hanem sorban a harmadik a 2020-as 1,1 százalékos, és a 2021-ben regisztrált 0,1 százalékos reálbércsökkenés után.

A nominális bérek ugyan szintén rekordütemben, 3,4 százalékkal emelkedtek, de az infláció is új csúcsra, 7,9 százalékra ugrott. A tartósan magas infláció így nem csupán a növekedést "falta fel", hanem ismét csökkentette a reálbéreket.

A szakértők szerint 2023 már jobb év lesz, a vezető gazdaságkutató intézetek mind az infláció csökkenésére számítanak. A müncheni ifo például 6,4 százalékot jósol, a kieli IfW előrejelzése szerint pedig az idén 5,4 százalékos, jövőre 2,2 százalékos infláció várható Németországban.

PestiSracok facebook image

A szövetségi kormány egy sor intézkedéssel igyekszik csökkenteni a háztartások és a vállalkozások terheit. Támogatási programjainak összértéke nagyjából 300 milliárd euró. A középpontban az energia áll, mert az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben éppen az energia drágul a leginkább.

Az intézkedések közé tartozik a földgáz áfájának csökkentése és a földgáz, a távhő és az áram árának korlátozása az úgynevezett árfék programokkal. A napokban arról is döntöttek, hogy ismét kedvezményes havi bérletet vezetnek be a helyi és a térségi közösségi közlekedésben. A Németország-menetjegy (Deutschlandticket) elnevezésű bérletet a tervek szerint májusban vezetik be. Ára 49 euró lesz, ami komoly megtakarítást jelent, tekintve, hogy például Berlinben 86 euróba kerül a havi bérlet.

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.