Pesti Srácok

A spanyolok és a portugálok egyenesbe állíthatják a csoportjukat

A spanyolok és a portugálok egyenesbe állíthatják a csoportjukat

Pont vagy akár felkiáltójel kerülhet néhány kérdőjel helyére a csoportkör ma kezdődő második fordulójában. A házigazda oroszokat is foglalkoztató A csoportban akár mindkét továbbjutó hely sorsa eldőlhet, a B négyesben pedig az egymással nem bíró spanyol és portugál csapat bizonyságát adhatja, hogy ők az esélyesek.

Az oroszok kedden ismét meggyőző teljesítményt villantottak, és noha annyira nem döngölték a földbe Egyiptomot, mint korábban Szaúd-Arábiát, azért sok kétséget ezúttal sem hagytak. Ezzel ők már biztos továbbjutók, a dolgukba érdemben csak Uruguay kotyoghat bele. Az az Uruguay, amely az Egyiptom elleni lassú, álmos meccsen negyedórányi jó játékra volt képes, és ezzel végül kibrusztolta a soványka győzelmet. Szaúd-Arábia ellen elvileg könnyebb dolguk lehet Óscar Tabárez fiainak, és ha begyűjtik a győzelmet, akkor besorakoznak az oroszok mellé biztos továbbjutónak. Ebben az esetben az oroszok elleni meccsen dől majd el, hogy melyikük hányadik helyen jut a nyolcaddöntőbe.

Ottani ellenfeleik pedig a B csoportból érkeznek majd, ahol egyelőre nem ennyire sima a helyzet. A spanyolok és a portugálok számítanak toronymagas esélyesnek, de miután egymással nem bírtak, közben pedig Irán elképesztő mázlival legyőzte Marokkót, jelenleg a perzsa válogatott áll az élen. Ez ma könnyen megváltozhat, hiszen óriási meglepetés lenne, ha Irán a meccset a portugálok ellen is uralni képes spanyolok ellen ki tudná kaparni magának a gesztenyét akár csak egy döntetlen erejéig. A Fernando Hierro vezette spanyol csapat ugyanazzal a magabiztossággal passzolgat bárki ellen, mint az elmúlt évtizedben, viszont levetkőzni látszik az elmúlt években jellemző meddő szerencsétlenkedést, amikor passzolgatás közben elfelejtettek az ellenfél kapuja felé araszolni, illetve néha elereszteni egy-egy lövést. A spanyol dominanciát követő, 2014-es majd 2016-os látványos bukásuk után félve jelent ki ilyesmit az ember, de ránézésre ismét benne lehet akármi a hispán csapatban.

Annak, hogy a mezőnyben egyértelmű fölényben játszó spanyolok nem tudták bedarálni a portugálokat, alapvetően Cristiano Ronaldo volt a letéteményese. A szenzációs napot kifogó zseni hármat lőtt az első fordulóban; a kérdés csupán az, hogyha Ronaldo gyengébb napot fog ki, akkor ki más fog gólt lőni, vagy akár összefogni a portugálok játékát. Nélküle elég szürkének tűnik a csapat, ami előbb-utóbb visszaüthet, hiszen nem valószínű, hogy Ronaldo hét meccsen át képes lenne a vállára venni az Európa-bajnoki címvédőt. Persze nem valószínű, hogy Marokkó ellen lesz gond, de az afrikai csapatot is tüzelheti, hogy Irán ellen egyértelműen győzelmet érdemeltek volna, és ezt az eredményjelzőn kívül nem is cáfolta senki és semmi.

PestiSracok facebook image
A mai program:

14 óra: Portugália–Marokkó

17 óra: Uruguay–Szaúd-Arábia

20 óra: Irán–Spanyolország

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.