Pesti Srácok

Horvátország pihent, de presztízsből azért megverte Izlandot is

Horvátország pihent, de presztízsből azért megverte Izlandot is

Horvátország már az utolsó csoportforduló előtt is biztos továbbjutó volt, ami ez a háttérinformáció nélkül, ránézésre is látható volt. Altatták az életéért hajtó és amellett még a másik meccs megfelelő eredményében is reménykedő Izlandot, néha, amikor kellett, felpörgették a játékot, és végül takaréklángon is megszerezték a három pontot. Száz százalékos teljesítménnyel csoportelső a világsztárokat felvonultató horvát csapat, és nagy meglepetés lenne, ha a színtelen-szagtalan dánok útjukat tudnák állni a nyolcaddöntőben.

Semmi érdemlegeset nem csináltak a tartalékosan felálló horvátok, csak tartották a labdát fusson az ellenfél alapon, így az izlandiaknak nem igazán maradt más, mint nézni, és szaladni utána. Az első félidő felénél 71–29 százalék volt a labdabirtoklás aránya a horvátok javára, viszont ekkoriban lőttek először kapura. Elvégre a biztos csoportelsőség birtokában ráértek altatni, arra számítva, hogy egyszer majd csak hibáznak az északiak. Utóbbiak arcán már ekkor is meglátszott, hogy jóval többet voltak úton, de szerencséjükre kicsit kijjebb jöhettek a szorításból, amikor az ellenfél visszább vett az iramból. Többször felértek támadásban Kalinić kapujához, és olyankor megmutatták, hogy nem véletlenül vannak ott a vébén: képesek gyors ütemváltásokra, fürge elfutásokra, jó cselekre, veszélyes lövésekre. Finnbogason és Gunnarsson is bejelentkezett az erejükkel spóroló horvátok megleckéztetésére, de kevéssel mindketten tévedtek.

Badelj a legjobb ütemben érkezett (fotó: fifa.com)

A dolog szépséghibája csupán az volt, hogy ez egy igen erős horvát válogatott. A második félidőre kicsit elszántabban jöttek ki újra a balkániak, és Badelj előbb a felső lécet trafálta el, majd egy perccel később már precízebb volt: nagy lendülettel érkezve lőtt a kapuba, miután a horvát támadórészleg agilisan szorította be egyre kisebb területre az izlandi védelmet. Felpaprikázódott a bekapott gólon Izland, a következő percekben kétszer is fejjel veszélyeztettek, és ezek meghiúsulása után is tartották az iramot, komolyan gondolták az egyenlítést. Ez aztán egy buta hibából jött össze nekik, miután Lovren „kint felejtette” a kezét egy beadásnál, így megajándékozva Izlandot egy tizenegyessel. Gylfi Sigurdsson ezúttal nem vétette el. A horvátok számára innentől fogva is csak annyi volt a tét, hogy meglesz-e a kilenc pont a csoport élén, Izland viszont az argentinok vezető gólja után továbbjuthatott volna egy esetleges győzelemmel. Kétségbeesetten ívelgetni kezdtek, a horvátok viszont egy kontrából ellenkező előjellel döntötték el a meccset, és a vébé egyik legnívósabb, legmeggyőzőbb összeteljesítményével jutottak a nyolcaddöntőbe.

PestiSracok facebook image
A kezdet nem is lehetne jobb. Lesz-e újabb horvát csodacsapat Šukerék után? (fotó: fifa.com)

IZLAND–HORVÁTORSZÁG 1:2 (0:0)

Rosztov Aréna, 43472 néző; vezette: Antonio Mateu (spanyol)

gólszerzők: G. Sigurdsson (76., büntetőből) – Badelj (53.), Perišić (90+1.)

sárga lap: Hallfredsson (59.), Finnbogason (64.), Saevarsson (84.) – Pjaca (14.), Jedvaj (83.)

A program elkészültét a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?