Trumpless – Avagy: mássz ki az agyamból, k@csög!

„Kétszer és semmiért senkit se lehet lóvá tenni.”

(Gustave Flaubert)

Amióta a televíziózási szokások megváltoztak, s a tematikus csatornák mellett megjelentek az úgynevezett a PPV, vagyis a pay-per-view alapú televíziók, amelyeknél a kívánt tartalmat maga válogatja ki, s fizeti meg a felhasználó (milyen érdekes, itt már nem nézőről beszélünk), a tudatbefolyásolás is sokkal magasabb fokozatra váltott. Már nem egyedül a reklám az, ami valamiféle irányba akar terelni minket, lett légyen az vásárlási, nyaralási, vagy egyéb szokás, hanem maga a műsor hordozza a szerkezetébe rejtve a befolyásolásra szánt információkat. Ezen információk legkedveltebb mediátoranyaga pedig már nem a mozifilm, hanem a sorozat.

Future Continuous

Emlékszem, a Timeless (Időutazók) című sorozatot közvetlenül a Homeland elkaszálása után kezdtem el nézni. Nem, a Homeland nem a gyártók, vagy a csatorna által lett elkaszálva, hanem általam. Egyetlen ok miatt. Az utolsó, általam látott epizódban a főszereplő és egy mellékszereplő arról beszélgetnek, hogy amikor az oroszok befolyásolták az elnökválasztást, akkor aztán blábláblá, aminek következtében blibláblú, és akkor papparapuppi… … Nem feltételes módban, nem sejtetve, hanem nyíltan, tényként közölték ezt. A gondolkodásra képtelen, vagy épp csak lusta, avagy a szereplők megkedvelése után totálisan elfogult néző pedig bőszen bólogatott. Hogy hát igen… az oroszok. Már megint az oroszok. És Trump. Már megint Trump. Hol van már a Maffiózók legendás utolsó része, amikor Donaldot még valamiféle nemzeti idolként kezelték… Ebben a részben beszél az ifjabb Anthony arról, hogy be fog állni a seregbe, ott kitanulja a helikoptervezetést, aztán leszerel, és munkát vállal Trumpnál. No, igen, akkoriban még más szelek fújtak. Ez a mostani gusztustalan fülberágás viszont arra késztetett, hogy töröljem kedvenceim listájáról a szériát. Helyette jött a Timeless. Amivel eleinte még nem is volt semmi gond. Egy-két apróságot leszámítva. Például, hogy az alkotók kínosan ügyeltek a mindenféle PC betartására. És amikor azt mondom, hogy mindenféle, akkor valóban úgy gondolom. A sorozat időutazó csapatának pilótája például egy afroamerikai fiatalember, amivel nem is lenne gond. Csakhogy… szegénykémnek állandóan gondjai támadnak. Akár az ’50-es évek Mississippi-deltájába utaznak, akár a ’30-as évek Washingtonjába. De még az 1600-as évek kvékerjei közt is állandóan azzal kell szembesülnie, hogy fekete bőrszíne „némiképp” megnehezíti a kommunikációt. Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy ha egy több milliárd dollárba kerülő, szupertitkos kormányzati projekt ilyesfajta feladatra alkalmaz valakit, nem lenne-e sokkal célszerűbb, ha egy feltűnésmentes beolvadásra alkalmasabb, mondhatni, homogén, teljesen nyíltan kaukázusi típusú férfi vezetné azt a szájbavert időgépet? A feka sofőr személye mellett már csak hab a tortán a team főnöke, az indiai származású FBI-os nő, aki leszbikus házasságban él afroamerikai „feleségével”, és két gyerekükkel, akik nem tudni, melyiküktől és hogyan fogantak, de egyikük afro, míg a másikuk indiai jegyeket mutat. Elképzelhető, hogy a családban apu is és anyu is szült egy-egy apróságot. Nyilván a multikulti jegyében azért a főnökasszony odahaza Ganésát imádja, akinek a bejárati ajtó mellett álló szobrát otthonából való távozáskor mindig megsimizi. A fehér szereplőkkel sincs semmi gond, hozzák a szokásos USA formulát. Vagy alkoholisták, vagy szociopaták, vagy mindkettő. Esetleg akaratgyengék, és/vagy gyávák. De nem a fenti okok, amiért ennek a „sorinak” az elmeszelésén is gondolkodtam. Hanem az a rész, amiben már a Homeland-nél is szájbarágósabban mondják meg a frankót.

No, hát a csipet csapat fogja magát, és elmegy 1918-ba, hogy megakadályozza a szüfrazsett mozgalom élharcosának, Alice Paulnak a meggyilkolását. A tét nem kicsi. Amennyiben Paul nem tudja elmondani híres beszédét Woodrow Wilson elnök előtt, az elnök nem kezdeményezi a nők szavazati jogának megadását, mint „háborús intézkedést”. Ha pediglen 1920-ban a 19. kiegészítést nem iktatják be a múltban, a nők sem szavazhatnak majd a jövőben, ki tudja, meddig. Mert hát ugye, a paradoxon az a történetben, hogy ha a múltban valami nem történik meg, akkor az időgépnek a kiindulási helyére való visszaérkezésekor megváltozik a történelem addigi fonata. A bázison lévők tehát soha nem is fognak tudni sem Alice Paulról, sem a szüfrazsettek győzelméről, sem semmi másról. S pláne… most tessék figyelni… pláne nem indulhatott Donald ellen Hillary. Na, lényeg a lényeg, az időutazók kalandos (és persze bugyuta) módon megakadályozzák az időváltozást (ami alatt ezúttal valódi idő-változásról beszélhetünk), s visszaérkeznek a bázisra. Természetesen az afro pilótát megint agyba-főbe verik, de ez most nem lényeges. Inkább az a párbeszéd, amivel leellenőrzik küldetésük sikerességét. Még ki sem szállnak a gépből, már megkérdezik a főnökasszonyt, hogy kire szavazott. „Természetesen Hillary Clintonra.” – válaszolja ő meglepetten, ámde annál büszkébben. Mire a brigád felsóhajt. Majd ezt kérdezi egy másik utazó: „Na és ki az elnök?”. „Donald Trump.” –válaszolják neki rezignáltan. S erre jön a konklúzió: azért a jelen jövőben sem működhet minden tökéletesen. Hozzá teszem, hogy a CBS leányvállalataként működő Showtime az egyik legnézettebb csatorna Amerika szerte. Saját gyártású sorozataik között olyan nagyágyúk szerepelnek, mint a Dexter, a Borgiák, vagy a Csillagkapu. Az anyavállalat pedig nem kisebb szériákat jegyez, mint A mentalista, az NCIS, a Gyilkos elmék, a Gyilkos számok, az Így jártam anyátokkal, vagy az Agymenők. E két utóbbi széria is sokszorosan hemzseg az ellenzéki propagandától, a gender-PC-től, a colourless szereposztástól, és más efféle globalista csemegétől.

***

Mi pedig ülünk a képernyők előtt. S a sokszor csak beetetésnek szánt első évad után megbűvölten nézzük házi kedvenceinket. A forgatókönyvíróknak (tehát a producereknek) a szájukba adott szavait pedig olyasfajta szentenciákként kezeljük, amelyek markáns iránymutatást adnak nekünk. Hogy helyesen és jól döntsünk, hogy trendik legyünk, hogy elfogadjunk, hogy még az elfogadást is elfogadjuk, egyszóval… váljunk olyanokká, amilyeneknek ők szeretnének látni minket. Aztán ennek gyümölcse majd a következő elnökválasztásra érik be. Amikor Amerikának lehet végre egy transznemű afro-indo-amerikai, kerekes székes elnöke, aki cherokee őslakos feleségével nyolc adoptált thaiföldi árvát nevel. Vidéken. Centekből. De azért Tesla traktorral, Gucci gumicsizmában ganézva a farmon a teheneket.