Pesti Srácok

Hard Talk a független újságírásról

Hard Talk a független újságírásról

„A réz jó.” (Mika Tivadar)

Csak egyetlen országot! Csak egyet mondjon nekem valaki, ahol a média független! Máshogyan mondom. Ahol a médiumok függetlenek mindentől és mindenkitől. Aki ezt a parányi szívességet megteszi nekem, azzal hajlandó vagyok érdemben elbeszélgetni arról, hogy van-e létjogosultsága a független újságírásnak, s létezik-e egyáltalán olyan. És igen. Ez utóbbi felajánlkozásom paradoxon. Mint ahogyan a „Kálmán Olga a Hír Tévé új műsorvezetője” headline-ról is sokáig azt hittük. Aztán leesett az állunk.

Orbán – Vona – Orbán

PestiSracok facebook image

Szomorú apropó íratja velem e sorokat. Fáj a fejem. Valószínűleg kevés folyadékot ittam, és ez a borzalmas kánikula így érezteti a hatását. Ja, és átalakult a Hír Tévé is. De ez mellékes. Hogy miért mellékes? Mert nem követhetem folyton folyvást nyomon ennek a Janus arcú tévécsatornának az összes metamorfózisát. Legfeljebb reménykedhetek benne, hogy ez a mai az utolsó lesz. Kezdődött (illetve inkább kicsúcsosodott) azzal, hogy 2006-ban egyedül ez a csatorna tudósított objektíven, minden részletre kiterjedően, élő egyenesben szeptember 18-a és október 23-a eseményeiről, valamint a köztes időszak Budapestjéről, ami akkorra már valósággal forrongott. Sajna egyetlen, magára valamit is adó (szocialista) kormány-közeli társadalomtudós sem volt, aki megsúgta volna az akkori vezetőknek, hogy miként működik a tömeglélektan. S hogy hová vezethet mindez. Meg is történt a baj. De ezt a bajt nem lehetett elmismásolni. Mert ott volt a Hír Tévé, és mindent rögzített. Azt is, amit a hatalom nem akart. Aztán hosszú ideig haladt a csatorna, egyre feljebb és feljebb a népszerűség útján, míg végül az (akkorra már baloldali) ellenzék szépen meghekkelte. Azok a kollégáim, akik nem úgy váltogatták az oldal-preferenciájukat, mint mások a gatyájukat, köszönték szépen, és távoztak. Ki kisebb, ki nagyobb garral. Aztán elhelyezkedtek olyan médiumoknál, ahol nem kellett kétévente meghasonlaniuk. Az egyik ilyen önként távozó kollégám mesélte nekem pontosan hét hónapja:

„Figyelj, VBT, a gyomrom felfordul, amikor onnan, ahonnan én régen eljöttem, most szállingóznak át ide a kollégák. Azok, akik az én távozásomkor kígyót, békát kiabáltak rám.”

Mert ez történt. És hitelen Orbán lett a mumus, Vona meg a jó fiú. A huszonegyedik századi párt elnöke.

(Aki, ha a hírek igazak, augusztustól reklámcéget alapít, de ez már egy újabb pokoli történet.)

A független újságíró független választása

Amint fentebb is írtam, az újságíró nem lehet független. Soha, sehol, semmikor nem is volt az. Hiszen az újságíró is ember. S mint olyan, egyértelmű oldalpreferenciával rendelkezik. Pontosan függetlensége és szabad akarata folytán be tudja magát sorolni az alapvető értékek mentén a jobboldalra vagy a baloldalra. És eszerint dönt arról, hogy hol kíván elhelyezkedni. A mostani mocsokmód húdefüggetlen baloldali bűzelvezető nyílások (v.ö. csatornák) munkatársai is úgy kerültek oda, ahol most vannak. Félniük pedig aligha kell, mert egyrészt Hameln messze van, másrészt nemhogy furulyás, de még piócás ember se nagyon van már ebben az agyavert multikultiban. Az állandó és bevett szokás mifelénk már egy jó ideje az, hogy a baloldal minden értéket privilegizálni akar. Egyedül övé az objektív vélemény, egyedül neki van humorérzéke, egyedül ő rendelkezik helyes arányérzékkel is. Nála van az igazság, mert ő maga az igazság, s az igazság őbelőle származik, ámen! Ezzel szemben az igazság az, hogy a baloldal hemzseg azoktól a milliárdosoktól, akik bármilyen eszközt képesek bevetni a hatalom megszerzése érdekében. Pénzük és befolyásuk által ők íratják újra a híreket, ők hallgattatják el a történéseket, aszerint, hogy pillanatnyi érdekeik hogyan kívánják. Nekik a politika csak üzlet, az ország csak egy tőzsde. Ők

shortolni

szeretnek. Rövidtávon, nagy profitot kitermelni. Pénzmagjuk szárba szökkenéséhez pedig ideális trágyaként, mondhatni minőségi szarként használják a sajtóorgánumaikat.

Mert amit mi úgy hívunk: anyaföld, azt ők úgy nevezik: parcellázható ingatlan.

És profitnövelő terveik végrehajtása érdekében a kollaborációtól sem riadnak vissza. Ennek okán mára a baloldal szócsövei mindannyian, kivétel nélkül Brüsszel bábjaivá váltak. Akad, amelyik közvetve, de olyan is, amelyik közvetlenül. Kicsi zoknibábokká, akik mind pontosan azt szajkózzák bele a magyar fülekbe, amit a megrendelőjük kíván. Ez a bizonyos megrendelő pedig abban, és csakis abban érdekelt, hogy Magyarország ne legyen erős és határozott akarattal, körvonalazott célokkal prosperáló nemzetállam.

Kálmán és Csintalan

Aki pedig a fenti kijelentések igazságtartalmát vitatja, az gondolkozzon el azon, hogy vajon egy újságíró miként lehet egyik napról a másikra oldal-, ÉS pártváltó? Mert azt még megérti az ember, ha valaki a baloldal egyik pártjából átmegy a másikba. Semmi csodálkozni való nincs például azon, ha egy LMP-s egyik napról a másikra jobbikos lesz, vagy fordítva. De hogy egy habzó szájú vérbalos női Szamuely hirtelen megjobbul? Ezt ki hitte el? Ez kinek jött be? Ez kinek tetszett? Médiahekk értéke ugyan hatalmas volt. De annál is hatalmasabb hullámokat gerjesztett. Elmebeteg orbanofóbiásoknál az agy helyén található masszában, normális jobboldaliaknál pedig a gyomortájékon, hányinger formájában. Valóban elhitte valaki, hogy Kálmán Olga és Csintalan Sándor az igazságot kutatja? Vagy, hogy Puzsér „Függetlenvagyok” Róbert verbális ámokfutásának hozadékát nem mérte fel jó előre a kormányellenes erő? Volt olyan épeszű ember a hazában, aki ne akart volna egy szép, hegyeset köpni, amikor Pörzse Sándor és Wahorn András barátságosan és farokcsóválva megszagolgatták egymás genitáliáit, majd együtt kezdtek pillangókat kergetni a mezőn, miközben Konok Péter fekete fényű Napként, mosolyogva ragyogott le rájuk? Akadt olyan, akinek az a Célpont maradt a mérvadó, amelyik a váltáskor a sajátjait kezdte el lőni? Folytathatnám még a sort, de minek? Felesleges. S mondom még egyszer: itt nem párt, hanem oldal-preferenciákról beszélünk.

***

Írástudó értelmiségiként nem tapsolhatok örömködve annak, ha egy csatorna megszűnik. Azonban, ha egy médium visszaveszi az irányítást, és visszatér a saját, kezdeti értékeihez, annak azért engedtessék meg, hogy örüljek. Na, ja, a köztes időszakban náluk tanyát verő illegális rovatfoglalóknak, a nézettség miatt felvett bohócoknak, a bér-rettegőknek, meg a tehetségtelen aljanépnek biz’ távoznia kell. Értük meg hadd ne ejtsek már egyetlen könnycseppet se…

() VBT ()

ÉS MOST MÁS: Kálmán bácsi küldi Kálmánházáról Kálmán Imrétől ezt a szép számot Kálmán Olgának, és mindenkinek, aki szereti.

(Kiemelt kép: Hír Tévé Online - Videó: YouTube - Duna Televízió)
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.