Pesti Srácok

Isten tudja

null

„Amikor a nagy távlatokra figyelek, mindig csak az apró élősködőket látom. Nem látok se mennyországot, se szenteket, se angyalokat. Embereket látok, akik tisztességes ügyeken élősködnek, meg emberi tragédiákon.”

(Joseph Heller)

A hazai liberális elit morális csődje úgy kopogott be ablakomon, mintha csak valami kellemes nyáresti kvaterkázásra invitálna. Kezdődött azzal, hogy megalkottam a fenti mémet, melyet – nagy csodálkozásomra – több százan osztottak meg. Aztán szépen megkaptam a magamét. Mert hát voltam olyan tiszteletlen, hogy Heller Ágnesről, erről a kedves, tudós öreg néniről, aki négy kontinens számos egyetemén tanított (ős nógrádiként Honttól szabadon) meg mertem emlékezni legújabb nemzetgyalázása napján.

Külsőségek
PestiSracok facebook image

A pont, ahol egyes erkölcsészek bogáncskaromként kapaszkodtak belém, a külső alapján történő megítélés volt. Mondván, hogy a kinézetéről senki sem tehet. Ez valóban így van. Alaptulajdonságaink genetikus hozadékok. S ezeken legfeljebb egy bizonyos fokig javíthatunk mindenféle praktikákkal, kizárva természetesen a folyamatból a plasztikai sebészetet. Aki elálló fülekkel születik, azt elálló fülekkel is pakolják a sírgödörbe. Aki olyan alacsony, hogy még a vakondhátról is földre huppan, az nemigen jut center szerephez az NBA-ben. Csakhogy egy bizonyos kor után akarva, akaratlanul, de belső tulajdonságaink kiütköznek rajtunk. Legfőképpen az arcunkon. Isten ujjai tűpontosan vésik arcunkra ráncainkkal azt, hogy kik voltunk, hogyan éltünk. A kedves emberek nevető ráncokat kapnak, az epés szipirtyók boszorkánykülsőt. Ezen nem lehet változtatni. A harag, a fontoskodás, a tudálékosság mind-mind megtalálhatóak a kései vonásokon. Heller Ágnes tudását nem vitatom. Azt viszont kifejezetten rosszul viselem, ha valaki a hasamba akarja beszélni, hogy fizimiskájáról a jóságot látja sugározni. Amit én látok, az egészen más. A mérhetetlen tudás - melyet kétségtelenül és vitathatatlanul a magáévá tett - úgy felemésztette egóját, hogy abban a hitnek helye már nem maradt. Minden, ami tárgyi, az nála elfért nagyszámú agytekervényeinek kanyargós ösvényein. S minden, ami lélek, elsorvadt közben legbelül. Nincs ezzel egyedül. Ugyanez a folyamat játszódik le minden olyan tudósnál, aki saját fontosságának tudatában

ex cathedra

kijelentéseket tesz, egy bizonyos célcsoportot jóval maga alá kalibrálva. Ahogy tehát Heller Ágnes ma kinéz, arról csak és kizárólag Heller Ágnes tehet. Mindazonáltal, hogy – valljuk be – igen kevés az a nyolcvanpluszos nő a világban, akire a kőműves tanoncok még ráfüttyögnek az utcán. Ami különösen borzalmas, ha valaki nem képes méltósággal megöregedni. Én speciel már Mary Zsuzsi miniszoknyáitól is a falnak mentem. De amikor Ágnes asszonyt a szárszói outfitben megláttam, hát majdnem dobtam egy hátast a legközelebbi betonjárdán.

Quod licet Iovi

„Quod licet Iovi non licet bovi”

, tartja a latin közmondás. Azaz: amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek. S itt merül fel a következő nézőpont vizsgálatának szükségessége. Amikor ugyanis ezek a drága jó emberek, a mi házi kis ellenzéki bagázsunk kikéri magának a hellerezést, a szanyizást, a gyurcsányozást, ő mindeközben vígan rogánozik, orbánozik, némethezik, deutschozik. Hogy csak a legutóbbi országvihart említsem, Orbán kétségtelenül hosszúra szabott pantallóját már szinte sorstragédiaként hordta végig az ellenzéki internet népe a libsi szennylapokban. Persze mondhatjuk, hogy Orbán egyrészt férfi, másrészt jóval fiatalabb, mint Heller. De ezzel az erővel mondhatjuk akár azt is, hogy a rántott hús sokkal finomabb főétel, mint az uborkasaláta. Ha ugyanis csupán a kritika tárgyára koncentrálunk, és személyfüggővé tesszük az ingerküszöböt, akkor mennyivel vagyunk jobbak, mint a sertésvelúr cipőt hordó vegánok, vagy a szocialista milliárdosok? Ha Orbánt diktátorozzuk, amikor mi négy földrész számos egyetemén adunk elő, akkor miért nem vagyunk képesek önnön értékünket a megfelelő polcra helyezni? Vagy, ha valaki a Visegrádi Négyek nem hivatalos vezetője, az európai politika új irányvonalának egyik első számú alakítója, s nem mellékesen sorban a harmadik, máskülönben negyedik ciklusát töltő miniszterelnök, az mellé gond nélkül oda párosíthatjuk – a kettő közé egyenlőségjelet téve - az egyetemi oktatói létet? Csak, mert a legendárium szerint Csortos Gyulára is úgy köszönt rá egyszer Karády Katalin, hogy

„Jó estét, kolléga!”

. Mire Csortos csodálkozó tekintettel ezt válaszolta:

„Kolléga? De hát én nem vagyok kurv@…”

Gender problematika

Egy valamit viszont akkor sem értek, ha agyonütnek. Hogyan lehetséges az, hogy nyugaton itt-ott a harmadik nemet is bevezették, egyetemistáink bomlottabbjai Bibliát égetnének, van transznemű kormányzójelöltje Amerikának, és a fejlettebb óvodákban már lassan gyakoribb a Drag Queen érzékenyítés, mint a Csovi, csovi, Jasper! Aztán… aztán, ha valaki úgymond nem tiszteli a szebbik (khm) nemet, akkor máris egy sudribunkó. Mert a legtöbb szidalom, ami ezért a mémért ért, az ez volt:

„Hogy mondat ilyet egy nőről?”.

Hát könyörgöm, akkor most vagy egy tudósról beszélünk, vagy egy politikusról, vagy nem tudom. Tiszteletben tartok én mindent, ami tiszteletre méltó. És félre sem értek semmit, ami félreérthetetlen. De a jó életbe! Ne csináljunk a kánai menyegzőből oktogoni goa partit! Ha valaki gonoszul néz ki, s közben gonosz dolgokat mond, arról hadd vélelmezzem már, hogy gonosz! Természetesen minden nézőpont kérdése. Mert azoknak a hazátlan globalistáknak, akiknek Magyarország csupán egy, a jövőben leküzdendő, avíttas fogalom, azoknak Heller Ágnes olyan, mint nekünk Teréz anya. Ez az ő Antiterézük aztán magyarként gond nélkül szidhatja a magyart külhonban, hitehagyottként pedig ágálhat hazája népének ateista volta miatt.

***

Az már szent igaz, hogy az ellenzék az általa emelt PC-oltár fölé képes bárkit keresztre feszíteni. S a kettős mércét oly mesterien alkalmazza, mint adócsaló a kettős könyvvitelt. Emlékezzünk csak vissza, hogyan kreált ilyenformán pontosan Heller a „náci” Vonából ellenzéki hőst! Az is tény, hogy ez a libbant elit az antiorbánista ikonjai fölé egységes védőpajzsot vont. Már csak az nem világos, hogy ha ezek ennyire mindent tudnak, és ennyire mindent jobban tudnak, akkor hogyan nem sikerült nekik április nyolcadikán egyetlen épkézláb ellenjelöltet sem felállítaniuk Orbán Viktorral szemben? Hogy nem tudta ezt közülük senki elérni? Legfőképp a bájos arcú, nagy eszű Heller Ágnes… Isten tudja…

() VBT ()
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.