Tatárjárás Facebook módra

„A tudósok és a mérnökök háborúja éppolyan fontos lehet, mint a tankok meg a géppuskák összecsapása a harctereken.”
(Ken Follett)
Viccesek ezek az összeesküvés-elméletek. De még viccesebbek azok, akik az elméletek jó részét nem gyakorlatként élik meg. Egy nem szokványos háború nem szokványos hadszínterén vagyunk, ahol az információ hatalom és fegyver is egyben.
Teljesen szokványosan indult. Egymás után jelöltek. Hármasával, négyesével. Vadidegenek. Én ostoba pedig, csupán annyit néztem meg, hogy kik az ismerőseik. Jobban mondva kik a közös ismerőseink. Aztán elkezdtem őket visszaigazolni. Hogyne, mikor kormánypárti közszereplő ismerőseim java ott volt az ő ismerőseik táborában is. Újságírók, politikusok, filozófusok, zenészek vegyesen. 100, 200, vagy még nagyobb számú egyezéssel. A tizenkettedik ilyen visszaigazolt jelölőnél már megnéztem az adatlapokat is. A feltöltött csekélyke tartalom többnyire neutrális volt. Házi barkácstippek, virágos, cicás mémek, ilyesmik.
Feltűnt azonban egy „kerítésbontós” videó. Ez a videó az új jelölőknél kivétel nélkül megosztásra került, méghozzá február 28-án. Ráadásul közel hasonló kísérőszöveggel.Nem volt nehéz analógiát állítanom a migránsok többségével, akiknek iPhone-jaik és iPod-jaik vannak ugyan, személyi irataik azonban nincsenek. Bemondásra pedig mindegyik a szíriai Aleppót jelöli meg szülőhelyének, január elsejét pedig születésnapjának. Kíváncsi voltam, hogy a nem közszereplő közös ismerősök vajon kicsodák. A legnagyobb balsejtelmem igazolódott: többségük kormánypárti Facebook csoportok adminjai vagy top kommenterei. Olyan is akad köztük, aki húszezres taglétszámú oldalt működtet. Így ezek az álprofilok a zárt csoportokba is könnyedén felvétethették magukat, tehát mostanra ott vannak mindenhol. Amikor egymás után kezdtem el nemcsak törölni, de tiltani ezeket az „illetőket”, újabbak jöttek, immáron cizelláltabb kerettörténetekkel. Például a vezetéknevük ugyanaz volt, mint az enyém, ugyanabban a városban születtek, mint én, esetleg ugyanazokba az iskolákba jártak, mint én. Érezhetően személyre szabottabb lett a kitalált háttértörténet.
BlitzkriegTételezzük fel, hogy felsőbb utasításra ezek az emberek egyszerre aktiválják magukat. Mármint… nyilván nem annyi személyről van szó, amennyi avatar, hanem - véleményem szerint – egy személyhez akár 20-30 kitalált felhasználói oldal is tartozhat. A Facebook szempontjából ez azonban teljesen másodlagos. A rendszer egy avatart egy teljes értékű személyként kezel. Ha pediglen egy személyes oldalt, egy nyílt vagy zárt csoportot egyszerre több száz felhasználó jelent, a Facebook admin csapata gondolkodás nélkül felfüggeszti a csoportosan jelentett oldalt, sőt az is elképzelhető, hogy vizsgálat nélkül törli. Rég túl vagyunk azon, hogy feltegyük nekik, vagy akár magunknak a kérdést: miért. Azért, mert megtehetik. És mert vélhetőleg ők is ugyanabba a csapatba tartoznak, mint az álprofilok működtetői. Vajon mi történik a feljelentések hatására? Több tízezres vagy százezres kormányoldalak, vagy kormányszimpatizáns oldalak törlődnek egyik pillanatról a másikra. Köztük a jobboldali lapok és tévék oldalai. S mivel az emberek többsége a közösségi oldalakon szerzi be a napi információadagját, ez egyenlő a totális megsemmisüléssel. Ha ugyanis egy szokásos oldal nem nyitható meg, illetve egy ismert közszereplő oldala néhány napig nem frissül, az emberek más oldalakra látogatnak.
Amit tenni lehetA február 28-án csoportosan megosztott videóval valószínűleg homok került a gépezetbe. Valaki valahol ezt nem gondolta át. Ezt kihasználva adódik az első lehetőség:
Mindenki nézze meg, hogy nemrég felvett ismerősei, illetve a friss jelölések tulajdonosai milyen tartalmakat osztottak meg február 28-án! Ha az ominózus videó köztük van, nem tanácsolom a visszaigazolást.Továbbá javaslom, hogy senki se dőljön be a szájízünk szerinti, hangzatos megosztásoknak. Az ellenség sokszor a mi ruhánkhoz hasonlóba öltözködik, és nyelvezetében is igazodik hozzánk, hogy a bizalmunkba férkőzzön. Az is kívánatos, hogy visszaigazolás előtt üzenetben kérjünk egy rövid bemutatkozást, amiben az illető arra a kérdésünkre is választ ad, hogy miért jelölt minket.
***Egyáltalán nem városi legenda, és nem összeesküvés-elmélet, hogy az ellenzék (esetlegesen külföldről pénzelt magyarországi NGO-kon keresztül) folyamatosan támadja a kormányoldalt, s mindenkit, akinek megosztásaiból kormánypárti szimpátiát feltételez. Ezek ellen a kibertámadások ellen száz százalékos biztonsággal védekezni lehetetlenség. A támadások esélyét, vagy azok hatékonyságát azonban lehet csökkenteni.
() VBT ()