Agenda? Nem! Uganda!

Sajnos nem tudtam megkerülni azt a fajta szexista képzettársítást, miszerint igen érdekelne, hogy Kunhalmi Ágnes kinek a fütyülőjét vette a szájába a Tisztelt Ház falai között? S az sem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy formailag helytelenül használják a cédulák lobogtatását. Ugyanis mind verbális és nonverbális üzeneteik, mind habitusuk, mind elérendő céljaik tekintetében inkább a félcédula lobogtatása lenne indikált. Persze ez bizonyosan felmentené őket a tetteik feletti teljes felelősségvállalás alól. Gondolok itt a Lánchíd lezárására, mely cselekedetük máskülönben nem kevés jelképzavarral bír. Ugyanis hídlezárásban utolérték az általuk nácifasisztának, terroristának, rasszistának és erőspistának tartott Budaházy Györgyöt, aki, igaz ugyan, hogy teljesen ellenkező előjellel, de mégiscsak hidat zárt le. Amíg tehát a bolsevikok emelvényt zárnak le, az anarchisták meg hidakat, addig a Jobbik – szokásához híven – molinókat lobogtat. A Jobbik 2.0 (bocsánat, de mára ez mindenki számára egyértelművé vált), azaz a Mi hazánk pedig bilincsekkel pózol, és hangzatos dörgedelmeket jelentet meg sosemvolt frakciójuk nevében, gittegyleti bizottságuk vezetőjének szignójával.
Kontra-produkció

Csak hát ez a botcsinálta elmebeteg ellenzék sem a magyar néplélek működésével nincsen tisztában, sem azzal, hogy rombolásban sikeres ősük, Szamuely Tibor nyomvonalán haladva miként is kellene egy komoly civil ellenállást kirobbantani. Hogy ennek elsődleges feltétele egy velük mindenben egyetértő, nyolcvan-százezres tömeg lenne, amelyik a Parlament előtt áll, és vár. Mondjuk ennek hiányában is lesz ám civil ellenállás! Azt garantálom! Csakhogy ellenük fog szerveződni. Ugyanis a hídlezárásokkal és forgalomkorlátozásokkal teljesen meg fogják bénítani Budapestet. Emellé a tett mellé pedig senki sem fog helyeslőleg odaállni. Vagy aki igen, azt ezekkel a barmokkal együtt fogják elsöpörni. Hogy kik? Mondjuk a tisztességes, munkába igyekvő, vagy onnan hazafelé tartó emberek, az átutazók, és más hasonló olyan társaik, akik szerint az élet Magyarországon ugyan valóban nem svájci színvonalon működik, de azért ne úgy tiltakozzunk már a fenenagy elnyomás ellen, hogy kiemeljük méretes seggünket Mercedes-Benz S 350 BlueTEC d 4Matic L 7G-TRONIC autónk memóriás bőrüléséből, aztán negyedmilliós okostelefonunkkal lekamerázzuk a faszagyerekségünket… Még szerencse, hogy saját maguk tűrőképességét is erősen felülkalibrálják. Hiszen teljesen elképzelhetetlen, hogy amint a hőmérő higanyszála estefelé nulla fok alá csúszik, ez a csürhe erős tömeggé masszásodva ott maradjon a vártán.
Akik tüntetnek
Na de ha már itt tartunk, ne feledkezzünk meg arról, hogy kik is tüntetnek valójában, s kik keverik össze a szezont a fazonnal? Kik multiznak most nagy hanggal a túlóratörvény ellen, ami ugye, egy szabályozó törvény, s akkor is a munkavállaló érdekeit védi, ha a magát ugandásító ellenzékünk milliószor harsogja bele a világba, hogy rabszolgatörvény. Hát kérem! Akik most tüntetnek, azoknak egy része elsőként hasalt le a multik előtt, néha bizony meggondolatlan módon indokoltlan előnyököz juttatva őket. Más részük pedig, s gondolok itt az egyesült szélbal széljobb részére, saját embereit dolgoztatta ingyen avagy fillérekért, miközben vezetőik dőzsöltek a földi javakban. Akár így, akár úgy, de az ellenzék ma egy olyan egységbe tömörült, aminek az egyik végén egy skinhead pártvezér áll, a másik végén egy marxista boszorkány, köztük pedig a yuppie hipster belpesti értelmiség színtelen java, megspékelve némi, régről visszamaradt komenista lepedékkel.
***
De ami a lényeg: a törvény meg lett szavazva. A „kamerásember” meg, vígan kérhette számon Orbán Viktoron - arcába tolva a mobilját -, hogy hát akkor ő most mit szól? Hogy biztos fél, ugye? Hogy biztosan kényelmetlenül érzi magát, ugye? Hát kérem. Orbán Viktor se nem félt, se kényelmetlenül nem érezte magát. Megmondom én, mit csinált Orbán Viktor. Azon kezdett el gondolkodni, hogy 2022-ben a négyötödös Fidesz-KDNP győzelem után hogyan tovább.
() VBT ()
(Fotó: MTI Fotó / Máthé Zoltán)