Az egyes társadalmak mentális állapota rendkívül jól lemérhető azáltal, hogy hogyan bánnak az állatokkal. Még jobban modellezhető ez a bizonyos állapot, ha az állatokkal való bánásmód társadalmi megítélését nézzük. Hessen tartomány polgáraitól ezúttal igen fontos leckét kaptunk az előbbiből, s az utóbbiból is. Ám ez lecke mindenkinek más és más tanulságokat hordoz.
Történt, hogy a mintegy negyvenezer fős németországi városkában, Bensheimben egy túlsúlyos patkány a csatornafedélbe szorult. Se előre, se hátra, se ki, se be, se felfele, se oldalra. Egyszóval pontosan úgy, ahogyan egy száznegyven kilós ember próbálna kiszállni egy Marutiból. Na, jó. Az irónia ilyenkor veszélyes terep, hiszen nem másról van itt szó, mint egy szerencsétlen, rémült állat halálra vált meneküléséről, valamint annak teljes kudarcáról. Csak hát… Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Nézzük inkább, mi történt a kis rágcsálóval. Nos, kérem, az történt vele, hogy lelkes állatvédők értesítették a helyi tűzoltókat, akik nagy számban kivonultak, és hősies helytállással, igen nagy szakmai hozzáértést tanúsítva kimentették szorult helyzetéből a… károkozót. Ehhez pedig nem volt szükség másra, mint körülbelül 15 ember együttes munkájára, hidraulikus gépekre, csapatszállító járműre, terület-szeparálásra, stb. Szóval ez a pici kis gombszemű csoda, ez a kis tündér, ez a cuki csupaszfarkú rágcsagép feltornázta a saját eszmei értékét mínusz 1 euróról olyan 800-1000 euróra. Ez a patkány.
Ez a patkány.
EZ
A
PATKÁNY…
Az esetről készült videó megtekintése után már teljesen biztos lettem abban, hogy Róma végnapjait éljük.
Ahogyan abban is biztos voltam, hogy a város közhivatalnokai máskülönben minden évben megszavaznak a költségvetésből annyi összeget, amennyiből egy összehangolt irtóakcióval több százezer patkányt tudnak néhány napon belül elpusztítani a helyi csatornarendszerben. Ahogyan abban is biztos voltam, hogy a helyi gyárak és üzemek mindegyikében tartanak vadászgörényeket, vagy kistermetű terriereket a patkányok, nyestek és egerek levadászására. Ahogy abban is biztos voltam, hogy a szorult helyzetben lévő szőrös kis betegséghordozó, amelyik évezredek óta száz - százötven évente következetesen megtizedelte Európa lakóit, sokkalta nagyobb szimpátiát tud generálni, mint esetenként egy szorult helyzetben lévő ember, például egy hajléktalan. S ha az állatvilágnál maradunk, azt is száz százalékos biztonsággal merem kijelenteni, hogy ezek a bizonyos lelkes álltvédők azért néhanap ellátogatnak egy hamburgersütödébe, annak ellenére, hogy pontosan tudják, mit esznek ott, s az étel milyen körülmények között jut el asztalukig. És néhanap hordanak bőrcipőt, bőrdzsekit, bőrszíjat. És használnak olyan kozmetikai szereket, amiket állatokon teszteltek. Nem beszélve arról az egyszerű tényről, hogy a legtöbb állatvédő különböző kategóriákba sorolja a védeni való állatokat. Tehát nem egységesen minden állatot véd. Példának okáért szemrebbenés nélkül lecsapja a legyet, a szúnyogot, eltapossa az útjába került bogarat, lepermetezi a gyümölcsfájáról a tetveket. S a határt valahol a gerinceseknél húzza meg. A legfőbb vezérelv pedig a cukiság. A legszebb, legaranyosabb állatokat kell védeni. Itt van mindjárt a csúcsok csúcsa, a nemzetközi állatvédelem címerállata, az óriáspanda, aminek a megmentése, úgy tűnik, sikeres lesz. Azonban az erre szánt pénzösszegen többszáz más állatfajt lehetett volna megmenteni a kihalástól. Például a legalább ennyire aranyos keleti pumát (Puma Concolor Couguar), amelyik 2015-ben halt ki, vagy a szintén puszilgatni való arany varangyot (Incilius periglenes), mely állat 1989-ben helyezte saját létezését befejezett múltidőbe. E kihalt gerinceseknek száma 400. Mármint… a legutóbbi 100 évben kihalt fajok száma. Ezzel szemben a patkány (az összes alfajait tekintve) megközelítően 10 milliárd egyedet számláló populációval rendelkezik.
A helyi szakemberek természetesen nem tehettek mást. Ha egyszer kirendelték őket, akkor kirendelték őket. Cselekedniük kellett az erre rendelt protokoll alapján. Mert amennyiben nem így tesznek, olyan össznépi támadássorozatnak lesznek kitéve, hogy az akár az állásukba is kerülhet. A végén pedig, a kirúgás mellé bónuszként még egy nácikártyát is kapnak. S ha már a protokollt említettem. Sokan emlékezhetnek még a Cincinnati Állatkert gorillájára, Harambéra, amely állatot 2016 nyarán lőttek agyon, amikor is egy négyéves kisgyerek a kifutójába esett. A 17 éves ezüsthátú nyugati síkvidéki gorilla a súlyosan veszélyeztetett fajok közé tartozik. Ráadásul nem bántotta a gyereket, „csak” percekig vonszolta a földön, majd a karjaiba vette. A szakemberek ezután terítették le célzott lövésekkel. Az eset annak ellenére megosztotta a közvéleményt, hogy a protokoll ilyenkor a Föld összes állatkertjében ugyanez. Az altatólövedék ugyanis nem hat azonnal. S a meglőtt, álmosodó állat reakciói kiszámíthatatlanok. Egy felnőtt hím gorilla pedig nemhogy egy kisgyereket, de egy felnőtt embert is szét tud tépni, akár még akaratlanul is.
***
Bensheimben a napokban többszáz euróba kerülő, összehangolt mentőakció során megmentettek egy túlszaporodó károkozót. Egy patkányt. Egy csatornafedélbe szorult kövér patkányt. Én pedig juszt se írok le semmiféle párhuzamot. Sem Wass Albertet, sem uniós választást. Semmit. Minek? (Azért a hamelniek reakciója felettébb érdekelne.)
