mentőakció
Így mondott köszönetet a megmentett barlangász a magyaroknak
Egy héttel az után, hogy mintegy ezerméteres mélységben rosszul lett, kedd hajnalban sikerült kimenteni Mark Dickey barlangászt a törökországi Torosz-hegység barlangjából - közölték a török hatóságok. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat is részt vett a nemzetközi összefogásban, amelynek segítségével közel 60 óra megfeszített munka után ma sikerült felszínre hozni az amerikai kutatót. Az amerikai barlangászhoz elsőként a magyar mentőcsapat, köztük egy orvos ékezett le szeptember 3-án. Dickey megköszönte a segítséget a nemzetközi barlangászközösségnek, köztük a magyar barlangi mentőknek.A Suhajda Szilárdért felküldött serpa: „Mindent megtettünk, nagyon sajnálom”
A magyar hegymászóért indított mentőcsapat ezekben a pillanatokban ért le a hegyről. A Világgazdaságnak elmondták, mi történt odafönn.Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, felhagytak a kereséssel
Sikertelenül zárult a Suhajda Szilárd megmentésére indított expedíció. A nepáli hegyivezetőkből álló csapat mindent megtett hogy megtalálja a magyar hegymászót, azonban a keresés hiábavalónak mutatkozott, hogy mások életét ne kockáztassák a keresést abbahagyták.Huszonnégy óra is eltelhet, amíg híreket kapunk Suhajda Szilárdról
A mentőcsapat elindult, de még tizenkét óra, vagy akár egy teljes nap is eltelhet, míg elérik Suhajda Szilárd utolsó ismert tartózkodási helyét. A hegymászó közösségi oldalán édesapja köszönetet mondott a folyamatos érdeklődésért, de hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet tisztázása köti le minden erejüket, így nem tudnak folyamatos tájékoztatást nyújtani.A Suhajda Szilárd felkutatására indult mentőcsapat serpái a csodában bíznak
A rendkívüli hideg miatt nagyon halvány az esély arra, hogy életben találják Suhajda Szilárdot a Mount Everesten – írja az Explorersweb hegymászással foglalkozó szakportál a lapnak nyilatkozó egyik serpa nyomán.Videón a Magyar Honvédség afganisztáni mentőakciója
A Magyar Honvédség különleges műveleti csoportja minden magyar állampolgárt hazahozott Afganisztánból, akiről tudomása volt, és az akció során összesen ötszáznegyven főt – magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárokat – menekített ki. A sikeres bevetésről készült felvételeket a honvédség hivatalos közösségi oldalán is megosztották.Ruszin-Szendi: a Magyar Honvédség történelmet írt az afganisztáni mentőakcióval
Augusztus 19-én hajnalban indították útnak a magyar katonákat Afganisztánba, akik ötszáznegyven embert – magyar, osztrák, amerikai és afgán állampolgárokat – menekítettek ki Kabulból. A misszió szerdán épségben hazaért, Kecskeméten landolt a Magyar Honvédség két utasszállító repülőgépe. A nagyszabású evakuálási művelet részleteiről Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka tartott rendkívüli sajtótájékoztatót csütörtökön.Magyarország mentőakciója hamarosan lezárul Afganisztánban
Magyarország mentőakciója hamarosan lezárul Afganisztánban, ahonnan már ötszáz embert menekítettek ki – mondta el Szijjártó Péter külügyminiszter a Reuters hírügynökségnek. Ezek közül 240 afgán állampolgárságú, köztük 126 gyerek; őket szerdán és hétfőn szállították hazánkba.Megérkezett az afganisztáni mentőakcióban részt vevő első magyar repülőgép
Százhetven utassal a fedélzetén vasárnap este tizenegykor leszállt az üzbegisztáni Bukharából indult WizzAir gép, az első magyar utasszállító, amely részt vett az afganisztáni mentőakcióban – mondta Radó András, a cég sajtófőnöke a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a járattal érkező embereket a magyar honvédek a halálból mentették ki.Ajánljuk még