Pesti Srácok

VÉGSTÁDIUM

VÉGSTÁDIUM
Nem szidtam soha egyetlen magyar kórházat sem. Talán azért, mert vagy isteni szerencsém volt, és mindegyikben a legjobb ellátást kaptam (ahogyan szeretteim is), vagy mégsem annyira rosszak ezek a kórházak, amennyire egyesek lefestik. De ha szidtam is volna őket, teljesen bizonyos, hogy büszkeségemet félretéve mindent megtennék, hogy haldokló szerettemmel legyek az utolsó napokban. Akár olyan áron is, hogy kihasználok minden - pozíciómból eredő - kedvezményt. Bár személyes tapasztalatom szerint minden magyarországi kórház megengedi méltányossági alapon azt, hogy a hozzátartozó a végstádium idejére együtt legyen családtagjával.

De most inkább nagymamámról mesélek néhány szót. Amikor végstádiumba került, hazavittük őt. Az ágyát bevittük a nappaliba, és éjjel-nappal felügyeltük. Etettük, itattuk, mosdattuk. Mindig volt mellette valaki. És úgy ment el, hogy utolsó óráiban azokkal volt, akiket a legjobban szeretett, és akik a legjobban szerették őt. Tehát mindenképpen mindenkinek azt tanácsolom:

amennyiben a haldokló szállítható állapotban van, vigye haza!

Hogy nehéz megoldani az állandó felügyeletet? Nagyon nehéz. Hogy némelyek utolsó órájukig speciális ellátást igényelnek? Nos, ez is igaz. Mint ahogyan az is, hogy bárki igényelhet alanyi jogon járó 100 napos, teljesen ingyenes szakápolói segítséget. Mi igényeltük, és meg is kaptuk.

***

PestiSracok facebook image

Amennyiben valaki mégsem tudná megoldani a hazavitelt, úgy az ő számára is van megoldás. Magyarországon számtalan olyan hospice ház van, ahol nemcsak magával a haldoklóval törődnek, de szakértői segítséget nyújtanak a hozzátartozók számára is az eljövendő elkerülhetetlen gyász feldolgozására. Persze ezeknek az intézményeknek a jó része igencsak költséges. De egy ügyvéd, egy középvállalkozó, vagy uram bocsá’, egy parlamenti képviselő azért meg tudja engedni magának.

***

Száz szónak is egy a vége: ha én együtt akarok lenni a családtagommal az utolsó napjaiban, akkor, ha a fene fenét eszik is, együtt fogok lenni vele. Pláne, ha ezek a bizonyos utolsó napok jól prognosztizálhatóak, s így fel tudok készülni rájuk jó előre.

***

Minden más csak porhintés és aljahír.

***

P.S.: Akik sajnálatos és szomorú módon hasonló problémákkal kell, hogy szembenézzenek, azok számára ajánlom a Magyar Hospice Alapítvány által nyújtott szolgáltatásokat.

(KLIKK IDE!)

() VBT ()

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.