Pesti Srácok

Mosolyszünet vagy válás?

Mosolyszünet vagy válás?
Hasonló helyekre járnak, mivel hasonló értékeket vallanak. Baráti körük is nagy átfedést mutat. Lassan elkezdenek beszélgetni, egyre jobban megismerik egymást. Aztán egy szép napon – amikor talán maguk sem gondolnák - a férfi és a nő egymásba szeretnek. Kémia? Vagy a similis simili gaudet törvénye? Ki tudja? Senki sem tudja. Összeköltöznek, és boldogan élnek.

Amíg…

Amíg elő nem jönnek azok a pici, apró dolgok. Azok a kis különbözőségek. Kiderül, hogy az egyik a lakásban szeretne macskát tartani, a másik pedig az udvaron kutyát. Az egyikük sosem hajtja le a vécéülőkét, míg a másikuk sosem szedi ki a zuhanylefolyóból a hosszú hajszálakat. Az egyik az operát szereti, a másik a metált. S bár ezek jó része már a kapcsolatuk elején is teljesen világossá vált, a különbségek megléte igazán csak a közös élettel kezdett problémát jelenteni.

Aztán…
PestiSracok facebook image

Aztán az egyik megcsalja a másikat. Maga sem akarja igazán, s a lelkében dúló szégyenérzet sokkal erősebb, mint a vágy és a kielégülés. Jól tudja, hogy az igazi, tartós boldogságot, a békét, a stabilitást nem fogja meghozni ez a

sub rosa

kapcsolat. És mégsem lép ki belőle. Legalábbis direkt módon nem. Hanem tudattalanul úgy intézi, hogy lebukjon. Igen, ő intézi úgy. Mert le AKAR bukni, tiszta lappal AKAR játszani. Ám ahhoz mégsincs bátorsága, hogy a saját erejéből nyílt lapokkal játsszon.

Amikor…

Amikor a másik rájön, hogy megcsalták, nem szalad feltétlenül a válóperes ügyvédhez. Az esetek túlnyomó részében a megcsalt fél próbál valamiféle konszenzusra jutni hűtlen kedvesével. Egyrészt azért, mert a történtekért magát is okolja, másrész pedig a rengeteg kapocs miatt. A rengeteg összekötő kapocs miatt. A boldogságban eltöltött hosszú évek, az időközben megszületett gyerekek, a közösen átélt örömök és bánatok okán. S még más tényezők miatt is.

Amilyen…

Amilyen szoros ugyanis a lelki és testi kötelék, ugyanolyan szoros lesz egy idő után a financiális kötelék is. A közösen felvett banki kölcsön, az együtt épített ház, a közös cég nevére vásárolt autó, s még sok egyéb apróság mind egyfelé mutat. Hogy az érzelmek mellett a józan ész is szerepet vállaljon a döntéshozatalban. Hiszen együtt minden könnyebb, külön-külön minden nehezebb.

Ami…

Ami történhet, az egy időleges különköltözés, egy amolyan mosolyszünet, majd a kapcsolat újonti egymáshoz csiszolása. Rosszabb esetben a különköltözés után az azzal való szembeülés, hogy jobb így, egymástól távol. Nemcsak az egyiknek, hanem a másiknak is.

Amennyire…

Amennyire a megismerkedéskor, s a boldog években tisztelték egymást, olyan mód fogják tisztelni és segíteni (vagy legalábbis nem gátolni) a másikat az esetleges válás után is. Könnyen vagy nehezen, de konszenzusra jutnak gyermekelhelyezésben, gyermektartásban, vagyonmegosztásban. S nem eltépik, hanem sebészi pontossággal metszik el a kötelékeket. Úgy, hogy az a lehető legkisebb fájdalommal járjon.

Azonban…

Azonban egy valamit nem szabad elfelejteni. Habár mindenkinek joga van új életet kezdeni, de ez az új élet csak akkor, és csakis akkor lesz minőségileg elfogadható, ha az előző „életéből” tisztességgel és becsülettel lép ki.

***

Most pedig mindenki helyettesítse be a a szenvedő feleket a Fidesszel és az Európai Néppárttal. Ki-ki vélekedése szerint.

No, ilyen „egyszerű”.

() VBT ()

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.