Vigyázat! Támad a körbejárós bonbon!

A körbejárós bonbont mindenki ismeri. Legfőképpen persze a pedagógusok, de bárki más is, aki volt ballagó, elsőáldozó, bérmálkozó. A veszélyeztetettek tehát pontosan ezekben a napokban, hetekben kapják/kapták meg. Mivel pedig eleddig egyetlen sajtóorgánum sem szentelt ennek a hatalmas és valós veszélynek egyetlen sort sem, kénytelen vagyok én magam megtenni ezt.

***

A körbejárós bonbon kezdetben csupán egy egyszerű, hétköznapi édesség a bolt polcán. Levételekor és kasszánál való pénzbeni megváltásakor sem manifesztálódik. Veszélyes entitását csak évekkel később éri el, hogy végigkalandozva a Kárpát-hazát némely esetben első gazdájához térjen vissza. Ez a bonbon önmagában se nem jó, se nem rossz, hanem e kettő együtt, figyelembe véve csomagolásának szépsége mögé rejtett Update 4578954621-os kalóriaértékét, illetve azt a tényt, hogy akinek adják, az vagy szereti azt a fajtát, vagy nem. Tételezzük fel, hogy Pistike elvégezte a hatodik osztályt, s ennek úgy örül, mint minden, korabeli 16 éves kisfiú. Édesanyja pedig, hogy a sokéves tanári törődést honorálja, bemegy a boltba, és ott - Erzsébet-utalványát száraztésztára herdálván - készpénzpért vesz egy mindenízű, papírtokba kötött pralinégyűjteményt. Ezt aztán becsomagolja a karácsonyról megmaradt papírba, majd, miután rájön tévedésére, letépi a csomagolást, keres a sufni mélyén egy felső polcon árválkodó ajándékzacskót, letépi róla a

„Klárikámnak szeretettel!”

feliratú kis fülecskét, s máris kész a szép kedvesség. A tanárnő persze úgy örül a bonbonnak, mint kisgyerek a fogszabályzónak. Miután hazamegy, ̶b̶e̶b̶a̶s̶z̶… elhelyezi a többi 666 mellé. És időnként rájár. Na, nem enni, hiszen legalább akkora herótja van ezektől a gusztustalanságoktól, amennyire balzsamnak a Lenintől. Hanem, hogy ő is elajándékozza valami jeles alkalomra, valaki másnak. Így kerül a bonbon még abban a hónapban a frissen elsőáldozott, cukorbeteg Matyihoz, akinek az anyukája szúrós tekintettel, de mosolygó szájjal köszöni meg, s miután sehol sem találta sem ráragasztva, sem belülre csúsztatva a pénzes borítékot, elteszi jobb napokra. A jobb napok hónapokká, de akár évekké is komposztálódhatnak. S a vége felé a már százszor elolvadt, majd százszor megkeményedett, fogyasztásra alkalmatlan, ellenben csúzligolyónak pont tökéletes mütyüröket rejtő doboz végső nyughelyet talál egy öreg néni szobaszekrényének vitrinjében, hogy aztán a folyton érkező unokák kínálását is túlélve (azok valamiért inkább húszezrest kérnek benzinre) a hagyaték részévé váljon.

Legendák keringenek a körbejárós bonbonokról szerte a honban. Mondják, hogy némelyikben kis cédula található, e felirattal:

„a termék felületén látható fehéres elszíneződés nem befolyásolja a termék élvezeti értékét”

. És valóban! Azok a merészek, akik állítólag megkóstolták valamely őskövületet (ezzel akkora modortalanságot követve el, mintha az archeológusok mamutcsontokból főznének erőlevest), mind-mind arról számoltak be, hogy úgy szar, ahogy van. S vélhetőleg az elszíneződés előtt is az volt, a papír tehát nem hazudik. Hivatalos papír, hogyan is tehetné? Mások a külhonból (v.ö. gúnyhatáron túlról) érkező ukrán és csehszlovák csokikölteményekről mesélnek ódákat. Beszámolóik a tekintetben egybehangzóak, hogy már a kibontásuk helyetti megszagoláskor is éreztek a dobozon valami avíttas, valami keleti, valami szocialista aromát.

Az egyik, amikor valamiért mégis kibontják az évek (évtizedek?) óta körbejáróst. E random kibontások a legtöbb esetben az etil tartalmú italok fogyasztása következtében beálló „mi bajom lehet?” érzés cselekvésre késztetésekor történnek. S amikor leemelik a fedelet, döbbenten látják, hogy a csokit kukacok eszik. (A hirigelősebb mese úgy hangzik, hogy már eszi a tag az elsőt, amikor szembesül azzal, hogy a többiben hemzsegnek a nyüvek.) A másik – még ennél is borzalmasabb – történet, amikor a körbejárós felbontása után… megtalálják belül a pénzes borítékot. A tragédia ott csúcsosodhat ki, ha borítékban sem vásárló- sem muzeális értékkel nem bíró papír százforintosok vannak. S persze van egy aranyosabb is, ami a pálinkáskólás üveg és a jégkrémespörköltes edény szentháromságába emeli a körbejáróst, igaz, csak a burkolatát. A szebb kialakításúakban ugyanis a belsejük kikukázása után nagymama tűt és cérnát, nagypapi meg tőttős dohányt tart.

***

Június vége van. Amit megtettünk, azt már megtettük. Túladtunk a sajátjainkon, s ki tudja, talán újakat is szereztünk. De fogadjuk már meg… legalább egyszer egy évszázadban, hogy mind egyszerre… kidobjuk ezeket! És akkor az utókornak megfellebbezhetetlen oka lesz, hogy imáikba foglalja nevünket!

() VBT ()

(Ez a cikk Dezse Balázs Főpolgármester-jelölt Úr támogatásával készült, bár ő még ezt nem tudja, de úgyse mer tiltakozni, mert tudok róla ezt meg azt!)