Pesti Srácok

A Donáth család (folytatásos teleregény)

A Donáth család (folytatásos teleregény)

Valamikor azt hittem, hogy a Szabó családnál érdekesebb, fordulatosabb élete egyetlen magyar famíliának sincs. Nem is mulasztottam el egyetlen részt sem! Még akkor se, mikor nagymamám azon a bizonyos nyáron kegyetlen és gyötrő gyermekmunkára kényszerítve velem szedette le a ribizlit arról a három bokorról, ami a kertünk végében satnyálkodott. Barna bőrtokos, kívülről szigszalaggal zsebtelepezett Szokol rádiómon ott is követtem Szabó bácsiék élettörténetét. Pont, ahogyan most Donáthékkal teszem.

Az alaphír, ami először eljutott hozzám, hogy Donáth László szocialista lelkész, úgy is, mint egykori Aranyág Alapítvány főkurátor, vélelmezhetően, bár nem bizonyítottan néha illetlen dolgokat tesz. Erre a hírre Bangóné Borbély Yldikó azon nyomvást virtuális tollat ragadott, hogy a következő centikkel növelje digitális lábnyomát:

Csakhogy ezt követte az újabb hír, miszerint éppen hogy nem Donáth Annára tette rá a kezét bárki is, hanem pont fordítva történt; legalábbis ahogyan azt egy névtelen levélíró diáklány elpanaszolta a sajtónak. Mármint hogy László tiszteletes lánya, Donáth Anna momentumos alelnő szintén nasty, ahogyan Cseh Katka az anyanyelvén mondaná. S nem is lenne ezzel semmi baj. Hiszen ebben a szétmítúzott világban, ahol lassan már egy ázsiai bártáncosnő popsijához is csak százezrekért lehet hajnali háromkor hozzáérni, ez amolyan nullás hír, mondhatni töktermés az uborkafán. Pláne, hogy ellenzéki illetőket érint, hiszen az ellenzéki, ha szar, mocskos, retkes, piszkos, bűzlő fosnak titulálja hazánkat, Magyarországot, akkor is csak haladó szellemiségét bizonyítja.

Csakhogy én itt, kérem tisztelettel, csapdát sejtek!

PestiSracok facebook image

Megmaradva természetesen annál az alapvetésnél, mely szerint mindenkit, így Donáth Lászlót és Donáth Annát is megilleti az ártatlanság vélelme, mi van, ha ez a hírre csúsztatott hír, ez a botrányba ágyazott botrány csupán afféle jól ismert csibésztrükk, amolyan hiteltelenítési partizánakció?

Mert tételezzük fel a következőt:

Szabó bácsi -

akit rádiósztár létére sem tudott megölni a videó

- egy dömsödi közönségtalálkozón megcsöcsörészi a bakstage-ben a rajongóit. S mivel köztiszteletben álló, idős hírességről van szó, valahogyan menteni kell a helyzetet. Nosza, kitalálja Szabóék családi csúcsmenedzsere, hogy híreszteljék el: a Szabó bácsi unokája egy ótvaros nagy sarki büdösvirág, aki 5 euróból még vissza is ad a Fóti út kamionosainak. Mindezt pedig névtelenül suttogják bele az éterbe. Kisvártatva azonban saját maguk derítsék ki, hogy a hír kacsa, a Szabó unoka a helyi paptista kórus üdvöskéje, s szabadidejében tiszai kérészek életének meghosszabbításával foglalkozik, valamint cicás mémeket gyárt az

O1G – MocskosfideSS

közösségi oldalra. Tehát eleve jó ember. No de hát ha a második Donáth hír nem igaz... Akkor...

Na?

Naa?

Naaa?

Pontosan!

Akkor biz' az első is csak kacsa.

Donáth kacsa

, ahogyan egy tanult kollégám mondotta volt.

***

Ha tehát az igazságot nyakon zuhintjuk egy kis hazugsággal, majd hagyjuk abban pácolódni picinyég, úgy a hazugság lemoshatatlanul rátapad az igazságra, vékony, ámde átlátszatlan réteget hagyva rajta. Pont akkora réteget, ami még simán eltakarja előlünk a valóságot. A magam részéről ezért inkább a csendes várakozás pártján állok. Névtelen levelekkel eleve nem foglalkozom, tehát Anna ügye számomra egyelőre nem ügy. Ellenben Donáth úré is csak akkor, ha bizonyítást nyer a bűnössége. Addig meg hagyom, hogy hadd abuzáljon egész személyével, minden nyilatkozatával, teljes lényével Anna úrhölgy, a Szigeti veszedelem, valamint édesapja, a búgó hangú sármőr.

() VBT ()

Kiemelt kép: ATV - Egyenes beszéd - képernyőkép

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.