Pesti Srácok

Momentumosok és roma szeparatisták

null

***

„Egyik párt a másik” (ismeretlen népi influenszer)

***

PestiSracok facebook image

A napokban Donáth Anna, a Momentum európai uniós képviselője hivatalosan fogadta Kamarás István történész, politológust, az Opre Roma Párt elnökét. A politikusok – sok más mellett - az autonóm roma tartomány megteremtésének lehetőségéről folytattak tárgyalásokat. S igazán nagy kár, hogy erre a bizonyos találkozóra nem hívták meg külső megfigyelőként Emir Kusturicát. Mert ami ott történt, az annyira abszurd, hogy valósággal filmre kívánkozik.

"Csak vért, verítéket és könnyeket!"

A pártelnök Facebook videóüzenetben tudósította a beszélgetésről támogatóit. Ennek kivonatolása pedig elengedhetetlen fontosságú volt számomra. Mit mondjak, churchilli hasonlattal élve vér, veríték és könnyek jutottak osztályrészemül, amíg az alig több mint három perces szösszenetet papírra vetettem. Pedig nem erre készültem. Úgy gondoltam, hogy aki ma Magyarországon egyszerre történész, politológus és pártelnök, az a retorikai képességnek sincs híján, valamint beszéde feltételez egyfajta műveltséget. Finoman szólva elvárásaim egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis részben teljesültek. Ám muszáj volt képet kapnom arról, milyen az, amikor két országromboló együtt akar „jobbítani” a haza sorsán. Donáth Anna ténykedését aligha kell bemutatnom a kedves olvasóknak. Országrontó brüsszeli szónoklatai ugyanannyira közismertek, mint pártja más korifeusainak hazaáruló cselekedeti. Akik pedig nem lennének képben Kamarás ténykedését illetően, nos, ő az a lángelme, aki négy megye – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg – területén roma tartományt hozna létre. Már ez a kijelentés is elég ahhoz, hogy a demokratikus államrend megzavarása, valamint az ország területi szuverenitásának veszélyeztetése miatt perbe fogják. Ám ez valami – általam nem ismert – furcsa oknál fogva eleddig nem történt meg. Ami viszont megtörtént, az a nagy elmék találkozása.

A videón elmondott beszéd a szépérzék és az igényesség megzavarására alkalmas szófordulatokat tartalmaz, így azokat csak erős idegzetűeknek ajánlom megtekintésre.

***

***

Gondolom, Kamarás a roma kisebbségek helyzetére gondolt, amikor erről beszélt, ugyanis nem hinném, hogy a tárgyalás során a sváb, a szlovák, a szerb, a horvát, vagy a román kisebbségek szóba kerültek volna. Bár igaz, ami igaz, olyanról sem tudok, hogy a dunai svábok einstandolni akarnák Bács-Kiskunt. Az mindenesetre szívmelengető, hogy Anna felkészült, hiszen empatikus. Akár egy politikai mocsárlény. S az is örömteli, hogy Kamarás az egész magyarországi cigányság nevében beszél. Ennek igazságtartalma erősen konvergál ahhoz, amikor Donáth az összes magyar ember nevében emel szót bármiért, bárhol.

Legényesen bevallom, az eszmefuttatásnak e pontján úgy megrekedtem, mint ekhós szekér a társadalmi mocsárban. S e ponton szenvedett nálam végzetes defektust Kamarás politológus léte. Annyit mindenesetre sikerült kihámoznom belőle, hogy lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, de az biztos, hogy ki tudja…

Ha a huszonnegyedik óra taglalásakor hagytam is egy mákszemnyi menekülőutat, ez volt az a rész, ahol Kamarást, mint társadalomtudóst, végleg eltemettem magamban. Az kétségtelen, hogy az első stúdiumok idején tanult terminusok közül az integrációt és az asszimilációt megjegyezte. De sajnos az is biztos, hogy hol fordítva, hol szintetizálva használja ezeket. Az pedig teljességgel nyilvánvaló, hogy láthatólag fogalma sincs a magyarországi népképviseleti rendszerről. Mert ha lenne, akkor pontosan tudná, hogy amiről beszél, az a kisebbségi önkormányzatok, illetve az országgyűlési kisebbségi képviselők útján már rég megvalósult. Kamarás tehát feltalálta a melegvizet a teában. Ha csak nem valamiféle roma numerus claususra gondolt. Mert akkor az már egy teljesen másik pokoli történet.

Az autonómia kérdéséről fentebb már írtam. Egész egyszerűen alkotmányellenes. Arról nem is beszélve, hogy az általa elcsatolni óhajtott területeken (Istenem, ha Károlyi élne, a keblére ölelné), bár a cigányság jelentősen reprezentált, de más megyékhez képest egyáltalán nem felülreprezentált. A nem roma lakossághoz képest pedig Magyarország egyetlen megyéjében sem alkot többséget.

A kommünikének ez a pontja már valósággal jakabpéteri mélységekben mozog. A fennhéjázó gőg, a segítség elutasítása, ugyanakkor a juss megkövetelése egyszerre vérforraló és megmosolyogtató. Ahogyan az is, hogy ők bizony bárkivel hajlandók együttműködni, de azért vannak feltételeik. Nekik…

Természetesen ez a világnap sem elfogadva, sem bevezetve nincs. Viszont igen nagy hasonlóságot mutat az Opre Roma egy régebbi kezdeményezésével, a roma nemesség megteremtésének óhajával. Igen, nem elírás, tényleg van ilyen.

A retorikának vannak bizonyos szabályai. Ilyen szabály az erős kezdés és az erős zárás. Hogy ez a végeérhetetlenül unalmas, ostoba és bántó módon kormányellenes szónoklat úgy végződjön, ahogyan kezdődött (v.ö. bután, ostobán, kisiskolás szinten), az egyfajta jövőképet ad arra nézvést, hogy az önjelölt próféták kellő számú követővel a hátuk mögött miféle szellemi pusztítást tudnak végezni. Ha pediglen a korábbi pártoló Jobbik és Vona Gábor után a Momentum is csatlakozik a pártolói körhöz, akkor ez a pusztítás akár a tettlegességig is fajulhat. Na, persze ehhez a DK-nak is be kell szállnia.

() VBT ()

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.