Építeni vagy rombolni?

Nézem ezt az általam készített montázst. Nézem, s közben gondolkodom. Jobban mondva esélyeket latolgatok, ahogy ma és holnap oly sokan. Pedig a döntés meglehetősen kézenfekvő lenne. A baloldali csapat bontani akar. A jobboldali építeni. Csak hát… mind tudjuk, hogy nem ezen múlik.

***

S már önmagában ez a kontraszt elegendő kellene, hogy legyen annak, aki egy kicsit is felelősen gondolkodik szülőföldjéről, szűkebb pátriájáról. Arról a helyről, ahol közeli szomszéd Abaúj-Torna, s csupán karnyújtásnyira innen Borsod, de ahol sose mondják, hogy BAZ, mert ez itt a Zemplén, s aki járt már itt, az varázslattal találkozik. Hiszen itt fogja meg futásában az Alföldet a hegyvonulat, itt szőkíti meg a Bodrog sárgaságát a Tisza, s itt még a szőlő gombája is mennyei nedűt, Himnuszba illőt ad a magyarnak. Nézem ezt a montázst, és gondolkodom..

Így kellett volna? Jó, hogy így tettünk? Kellőképp megismertettük a kormánypárti jelöltet az emberekkel? Nem helyeztünk túl nagy hangsúlyt az ellenzéki jelöltre?

Kampány végén persze megbocsáthatóak az effajta gondolatok, hiszen választáskor minden esetleges, semmi sem borítékolható.

Nem, nem a kétharmad léte vagy nemléte miatt aggódom, ez számomra sokadlagos. Hegyaljának akarok jót csupán.

És tudom, hogy aki már ígéreteiben bontást, rombolást jelez, az választás után sem állna le a dúlással. S ha a kép baloldalára nézek, ez még annál is egyértelműbb, mint ahogyan elsőre gondoltam. Horror-koalíció. Igencsak találó név. Nem tudom, ki írta le először, de tökéletesen eltalálta azt az élőhalott szerveződést, amiben egyszerre van jelen a szélsőbal és a szélsőjobb minden ármánya, minden rafináltsága, minden rosszindulata. Az a fajta késleltetett valóság manifesztálódik most a baloldalon, aminek ugyan picinyke szeletét már 2012-ben előjeleztem, de mai formáját magam sem hiszem el. Nem hiszem el, hogy ez megtörtént, hogy ez megtörténhetett.

Hiszen pártot vált néha az ember. Na de oldalt?

***

S bocsáttassék meg nekem, hogy a montázs jobboldalára tekintve azt érezzem, hogy itt, kérem, komoly szándékok vannak. Hogy a választás megnyerése nem cél, hanem csupán eszköz. Hogy dr. Koncz Zsófia, amellett, hogy édesapja örökébe kíván lépni, tisztán és világosan a saját szándékait akarja megvalósítani, azzal a szakmai rátermettséggel és ifjúi lendülettel, ami a hely ismeretével és szeretetével kiegészítve új aranykort tudna teremteni e tájegységnek.

Sorolhatnám ennek ellenében a balosok tetteit, ezét a szélfútta kompániáét, amelynek tagjai mindenhol, ahol csak nyertek, már a győzelem első napján egymás torkának ugrottak a koncért.

Most meg a Koncz ellen – mondhatnám viccesen, de nemigen van kedvem, viccelődni.

Szégyellem ugyanis, hogy idáig jutottunk. Hogy ennek a gyülevész hadnak a szellemi holdudvarába tartozó, magukat komoly embereknek tartó országos celebritások azt merik mondani: a siker érdekében mindent. Hogy egyáltalán azzal kell szembesülnünk, hogy a képünkbe hazudják: ez jó, ez természetes.

***

Nézem a képet és gondolkodom. S csak azért nem mondom, hogy szeretném már, ha holnap este lenne, mert Istentől kapott óráimat semmi és senki kedvéért nem kurtítanám meg.

Tény azonban, hogy bármi történik holnap, az a történés előjelzi 2022 tavaszát. S ennek tükrében kell majd viseltetnünk az elkövetkezendő másfél évben, két dolgot mindig szem előtt tartva:

1. Feladni sosem szabad!
2. A győzelemben biztosnak lenni sosem szabad!

() VBT ()