Pesti Srácok

Ezt csúnyán besz@ptam

Ezt csúnyán besz@ptam

Van az úgy, hogy az ember hiteles forrásként kezeli a kollégái által posztoltakat. S ez nem védekezés, csupán megállapítás. Annál is inkább, mivel illik ugye tiszta forrásból dolgozni, s mindig felkutatni az eredőt. Hát így szaladtam bele abba a méretes nagy, ágaskodó xwfxgwfxcba, amire csak azért van némi mentségem (semmi sincs, vbt, ne hazudj!), mert túlságosan hihető volt.

***

Az alapsztori ismeretes: a Schönherz Kollégium némely diákja afeletti bánatában, hogy ki tudja, vélhetően nem túl beszámítható állapotban, valóságos hiriget rendezett a kollégium falai és bútorzata ellen.

(KLIKK IDE!)

PestiSracok facebook image

Eddig minden tiszta és világos. S e folyamat logikailag tökéletesen illeszkedett az SzFE diákjai által megkezdett algoritmusba, noha maga a rombolás nem lett olyasformán ideologizálva, mint a színművészetisek egyetemfoglalása. Vélhetően anarchista felhangja sem volt a dolognak, talán csak annyi történt, hogy valakik aznap este túl sok lasztira itták a Lafit. Igen ám (s most jön a publicista ajkára tökéletesen passzoló csöves kukorica), de ezzel egyidőben egy egyetemisták által működtetett, RPG-irónia szakos belső Facebook csoportban valaki megjelentetett egy posztot, bizonyos S. Ágnes nevében, aki profilja alapján a Semmelweis Egyetem hallgatója.

*

*

Amint ezt a cikk megjelentetése után tömegével érkező hallgatói kommentekből és privát üzenetekből megtudtam, maga a poszt csupán szatíra, amolyan gúnyolódó karcolat.

Mint a hallgatók közölték, S. Ágnes sem valós személy, csupán egy álprofil.

(A közlésről később kiderült, hogy hamis, S. Ágnes nagyon is létező személy.)

***

Miután tehát elolvastam kollégáim felháborodott posztjait, s megtaláltam az illető hölgy profilját is, megírtam a következő cikket:

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Na, ide figyelj, Schönherz gyöngye!

Szeretnék számodra egynémely dolgot világossá tenni, ha már „szenyorként” magadtól nem jutottál el arra a szintre, hogy utánanézz ezeknek a bizonyos dolgoknak.

***

Miután kollégiumodban (egyelőre) ismeretlen tettesek szétverték a szobákat, te ezt posztoltad közösségi oldaladra, gondolom, a Schönherz Kollégium szobáit szétverő társaid nevében, és/vagy egyikeként azoknak, akik e tettet elkövették:

*

*

Először is, olyan hülye vagy, mint a seggem, de tényleg. És ne haragudj, ha túlságosan személyeskedőek, esetleg túl mosdatlanok számodra a szavaim, de az a fajta bunkó tudatlanság, ami körüllengi írásodat, magáért beszél, mi több, egyenesen ordít. Hogy „szenyorként” képtelen vagy a magyar helyesírás szabályait alkalmazni, az egy dolog. Az még idővel elsajátítható, akár úgy is, hogy a Semmelweis Egyetemen, ahová jársz, beiratkozol valami anyanyelvi kurzusra. S itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megkérdezzem: amennyiben az egyetemi lét a teljes életed, miért a kollégiumot „ütöd”? No, de! Azt írod, hogy a kormány már másodjára veszi el tőled ezt a bizonyos egyetemi létet. Az SE hallgatójaként írod ezt. Egy egészségügyi tanintézmény hallgatójaként. S ha ez még nem lenne elég, tetézed is az ökörségeidet azzal, hogy egyenesen ezt tartod normálisnak, mivel ugye demokrácia van, és szabad véleménynyilvánítás. S minden, ami ezt akadályozza, az szerinted demokráciaellenes. Tehát mégegyszer: elismered, hogy Magyarországon demokrácia van, s biztos vagy benne, hogy demokráciában jogod van szétverni egy kollégiumi szobát. Figyelj nagyon, mert most fogom levezetni, hogy miért vagy egy emeletes barom!

***

Tehát! 1. A Schönherz Kollégium fenntartója a magyar állam. Az a magyar állam, aminek te is része vagy, és én is része vagyok, és a szüleid is részei. Veled ellentétben azonban a szüleid és én adót fizetünk. A magyar állam ebből az adóból tartja fenn az intézményt, aminek lakója vagy. Eddig értettél? 2. Nomostésakkó! Van ugye, ez a bizonyos demokrácia, aminek a létét te magad is elismered. És ezzel válsz egy Isten barmává. Ugyanis! Ami számodra egy általad is működőképes demokráciának deklarált rendszerben tiltakozásként megadatik, az a polgári engedetlenség. Aminek az összes (ismétlem, az összes) társadalomtudós szerint a legfontosabb kitétele az erőszakmentesség. Valamint az, hogy a polgári engedetlenség elkövetői tisztában legyenek tetteik esetleges jogi szankcionálásának következményével. Stimmt? Ha nem, akkor ugorj neki, és olvasd el újra! 3. Mivel tetted erőszakos, így nem lehet polgári engedetlenség, s ez esetben a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságába se tartozhat. Egyszerűen nem hivatkozhatsz rá, te ostoba “szenyorita”! 4. Tetted tehát nem más, mint vandalizmus, nagy értékű károkozás, blábláblá. Egy olyan értékben, ami a köz tulajdona, s amely apád, meg anyád, meg az én adómból van fenntartva. *** Mindattól függetlenül, hogy amennyiben én rendelkezhetnék sorsod felet, úgy kibasználak nemcsak a kollégiumból, de még az egyetemről is, hogy seggen csúszva érnél haza este 8 óráig, elmondom, mire számíthatsz! 1. Az okozott kárt meg kell térítened. Azaz hát majd ugye szüleid közvetlenül kifizetik azt a kárt, amit te közvetett módon nekik okoztál. Esetleg diákhitelt veszel fel, de azt is a magyar állam adja. Vagy diákmunkával keresed meg rá a pénzt, már ha maradhatsz diák ezek után, csak sajna a diákmunka jogi és tárgyi feltételeinek megteremtése is a mindenkori magyar állam érdeme. Szóval többszörösen törlesztesz az államnak, és/vagy szüleidre lőcsölöd rá ezt a terhet, úgy, hogy az állam elleni akciód finanszírozásához az állam segítségét veszed igénybe. 2. Kollégista ebben az intézményben már a büdös életben nem lehetsz, tekintve a kollégiumi szabályzat idevágó rendelkezéseit, valamint azt, hogy a HÖK elég szigorúan veszi az ilyen partizánakciókat. 3. Viszont sokkal több időd lesz SE-hallgatóként elgondolkodni azon, hogy vajon a kormány a te tyúkszaros életedet akarja-e megkeseríteni a kijárási tilalommal, valamint az online oktatással, avagy pont hogy megmenteni próbálja úgy hogy a járvány a lehető legkevesebb emberáldozattal járjon…

***

Javaslom, hogy amennyiben mostantól rongálhatnékod támad, basszad a földhöz nyugodtan az akciósan hűségre vett mobilodat, vagy a ballagási laptopod. De mielőtt bármit is teszel, keresd fel egy politológus hallgatótársadat, s kérdezd meg tőle, hogy melyek a helyes demokráciaértelmezés alapjai? És akkor talán nem fogsz magadból bolondot csinálni. () VBT () Kiemelt kép: Facebook

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Eddig a cikk, amit természetesen azóta töröltem.

Aztán az eredeti cikk törlése után 0,0000456 másodperccel kaptam egy üzenetet:

*

*

Most mit mondjak? Minden szavával egyetértek.

S ha most azt várná a kedves olvasó, hogy valami olyasmibe kezdek, hogy „ezzel bizony nem szabad viccelni, kisköcsögök”, akkor nagyon téved. Én ugyanis kifejezetten jól szórakoztam saját átverésemen. S a háttértörténet ismeretében azt kell mondanom, hogy akár készakarva, akár véletlenül jutott ki a poszt a csoportból, elsőrangú tükörnek bizonyult. Először is magam számára. Másodszor kollégáim számára (Vili bazmeg, nyugi, nem foglak megnevezni, de ezt jó mélyen bekaptuk). Harmadszor pedig – s talán ez a legfontosabb – egész társadalmunk számára.

***

Tehát még egyszer összefoglalva, ami történt:

***

Gratulálok, BME-hallgatók (vagy akárkik is vagytok)! Ez szép munka volt!

És könyörgöm, le ne álljatok! Mi, vén hímtagok, majd időnként jól odamondogatunk nektek, de ez ne zavarja meg azt a fajta kreativitásotokat, ami csak az igazán éles elmék kiváltsága!

Respect!

(És köszönöm a leckét!)

() VBT ()

Kiemelt kép: internet

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.