Pesti Srácok

Jogi lépések… hackerek ellen?

null

Meggyőződésem, hogy hackerek ellen a jogi lépések nagyjából annyira hatásosak, mint atombomba ellen a szúnyogriasztó spray. Aztán ki tudja, még az is lehet, hogy nekem van igazam.

***

Mint kiderült, a napokban külföldről jövő, összehangolt kibertámadás ért több kormányzati oldalt. A hatóságok nyomoznak az ügyben, a kormányzat pedig megteszi a szükséges jogi lépéseket. Igen. A jogi lépések szükségesek. Csak éppen nem hatékonyak. Aki kicsit is jártas a kiberbűnözésben, az tudja, hogy a hackerek önszorgalomból, erőfelmérés, illetve erőfitogtatás okán támadják a szervereket, s minél jelentőségteljesebb cég vagy intézet védelmi vonalát sikerül feltörniük, annál nagyobb respektjük lesz a „szakmában”. Ennek a vonalnak a képviselőjét nevezik helytelenül „etikus hackernek”, ami már csak azért sem helyénvaló kifejezés, mert maga a hackerkedés sem etikus.

Ha azonban megpróbálunk egy hacker szuperintelligens, kreatív fejével gondolkodni, hamar rájöhetünk, hogy fogalmi repertoárjukból az etika kifejezés teljesen hiányzik. Ők ugyanis abban a bináris világban léteznek, ahol a ráció az összes létező elvont filozófiai fogalmat mellőzi.

PestiSracok facebook image

Ilyen nemlétező fogalmak a hackerek számára az etika mellett a jog, az igazság, a magánszféra.

Szvsz a hacker nem azért tör fel egy kormányzati szervert, hogy annak tartalmát a világ elé tárja. Hanem, mert megteheti, tehát meg is teszi. Pont.

***

Azon a ponton viszont, ahol a hacker nevet szerez magának, az ő nevét is megszerzik. Igen, azok a bizonyos kormányzati szervek.

Amelyek aztán fenyegetéssel és/vagy pénzzel a saját szolgálatukba állítják a hackert, aki innentől fogva azt teszi, amit parancsolnak neki.

Ha kell, ha a megrendelő úgy kívánja, akkor kiszivárogtatnak. Uram bocsá’, néha bizony a megbízóval kapcsolatos törvénytelenségeket is. Amik aztán arra jók, hogy a megbízó önmaga által gerjesztett indulatfelhőjében eltűnjenek a kiszivárogtatottaknál ezerszer nagyobb turpisságok, s a világ megnyugodjon: „Na, még egy burzsoá szemétládát ért el a globalo-internacionalista végzet.”

Csakhogy ez sosincs így. Egy bizonyos gyakorlati tudás után ugyanis senki sem marad önjáró.

***

Mi tehát a megoldás?

Természetesen a jogi lépések (wtf) megtétele mellett a „sárkány ellen sárkányfű” algoritmus élesítése.

Azaz célzott, összehangolt viszont-hackertámadás.

Nagyjából azt a metodikát követve, amit jó ideje tapasztalunk már, s amelyet kisebb részt az EU, nagyobbrészt az USA szokott előszeretettel az orosz hackerek nyakába varrni. Csakhogy amiképpen most sem tudjuk, hogy pontosan hol, mikor, kik támadtak, s főleg kinek a megbízásából, így a korábbi esetekben sem tudhatjuk biztosra, kié volt az első támadás? Amit viszont tudunk, hogy a nagyhatalmak jó ideje kiberháborúban állnak egymással, s ez alól az olyan, területüket tekintve kis országok sem vonhatják ki magukat, mint Magyarország.

Nyilván a kormányzati kommunikáció nem fogja ország-világ elé tárni, de egészen bizonyos vagyok benne, hogy nekünk is van már olyan kiberhadseregünk, amelynek csupán az egyik feladata a védekezés (ha úgy tetszik, honvédelem), a másik része viszont a támadás (ha úgy tetszik, válaszcsapás).

E publicisztika tehát egyáltalán nem számonkérő, hanem inkább megerősítő erejű a kormányzat felé. Tisztában vagyok vele, hogy egyesek számára megmosolyogtató, amint személyemben egy éppenséggel jelen pillanatban is támadás alatt álló kormányközeli lapnak az impresszumból is kifelejtett bloggere veregeti mindentudóan a kormány vállát. Ám úgy vélem, hogy néhány gúnyos mosoly egészen megfizethető ár azért, hogy a megtámadottak akár még személyem által is visszaigazolást kapjanak.

***

Amiben teljesen biztos vagyok, hogy nem mi támadtunk először. Ez pedig felment minket minden olyan következmény alól, amely a viszontválaszból következhet.

De egyre nyilvánvalóbb, hogy ebben a nem szokványos világháborúban nemcsak hogy érintve leszünk, hanem egyenesen központi szerep jut számunkra.

A világszerte legendás magyar szürkeállomány azonban olyan tudásarzenállal vértez fel minket, amitől jó lesz, ha már most elkezd félni mindenki, aki minket támadni készül!

() VBT ()

Kiemelt kép: hongkongmaritimehub.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.