Gyerekkora kedvenc ízei…

Na! Hát nem kell ide Wellington bélszín, meg csicsás-micsás tuggyaja tsuda, micsoda! Szittya liberális azt eszi, amit az egyszerű magyar ember eszik! Jakab Péter például parizert kiflivel, megbolondítva egy kis pirosarannyal. Hiába, na! A krumplileves legyen krumplileves!

***

Itt van például ez a flancos Megafon Központ is, ahol marketingre, meg a jó élet tudja, mire oktatják az embert. Persze jól csinálják, nem erről van szó. De a helyi sírfaragó azért helyi sírfaragó, mert egy darab márványból azt tudja kifaragni, hogy „özvegy Kovácsné Gizi néni – élt 96 évet”, Michelangelo pedig azért Michelangelo, mert ugyanabból a darab kőből kifaragja nekünk Dávidot. (És ha úgy tartja úri kedve, mókából odaírja a talapzatra, hogy „özvegy Kovácsné Gizi néni – élt 96 évet”)

Lám, a Nép Egyszerű Pártjának Szeretett Vezetője is így gazdálkodik javaival. S mialatt a nagy példakép, Gyurcsány Ferenc 2500 forintból készít fejedelmi étkeket, ő képes, és árban olyannyira alámegy követettjének, hogy pár szelet darált disznósegglyukból is sztárt csinál.

Most még ugyan röhigcsélünk, vigyorgunk, s egymásra kacsintva hamiskásan szekunder szégyent hadoválunk, de majd jól leesik az állunk, amikor Pártelnök Úr a̶ ̶S̶z̶e̶n̶t̶ ̶K̶o̶r̶o̶n̶a̶ ̶e̶l̶ő̶t̶t̶ a Szemlőhegy utcai villa cselédbejárója előtt letérdelve elmondja az eskü szövegét.

***

Szóval itt van ez a gyerekkori kedvenc ízkavalkád, kompaktul, akár egy 3-as BMW, és letisztult módon, mintha épp most szülte volna a világra Mészöly Géza ecsetje.

S pont úgy van itt, ahogyan kell:

1: A három kifli a kis, szocialista dizájnú műanyag tálkán pihen, nagy egyetértésben, mint vályúban a moslék, vagy a koalíció. Hogy sok a három kifli? Hogy ez már szinte hedonizmus? Nono! A gyerekkori kedvenc elsőízes kifli után Pártelnök Úr még kétszer sorba állt repetáért. Pont, ahogy a napközis menzán.

2: Kalandozó nomád népünk ketchupja, a pirosarany is teljesen autentikusan pihen az asztallapon, összevissza nyomkodott, de azért feltekert aljú tubusától kéznyújtásnyi távolban pihentetve kupakját.

3: A ránézésre 13,5 deka tecsós párizsi szeletkéi egymásra rollnizva várják, hogy a magyar rögvaló éltető falatává váljanak.

*

*

Így. Pontosan így képzeli el az ember a jobbikos mennyországot. Nuku baklava, nyista bécsi szelet, hiszen mind a török, mind a Habsburg vonalat kiradírozták. Csak a gyerekízes gyerekkorfalatok maradtak. Mindenki számára vállalhatóan. (Az SS-nek meg nem volt annyi ideje, hogy saját gasztrokultúrát teremtsen.)

Komolyan mondom, már csak egy málnafröccs hiányzik, vagy talán egy kis sörhab a korsó tetejéről lenyalva.

***

Ez az ember tud élni! Tud élni, és mer is! Olyannyira, hogy 14 évesen halált megvető bátorsággal utazott el Szombathelyre, csak hogy az Oladi lakótelepen megvegye kedvenc felvágottját, 16 évesen pedig mindig betért a Pólus Centerbe, amikor csak Pesten járt. Mert hát gyerekkorában e két helyen volt Tesco. És nem, ez nem szőrszálhasogatás. Még akkor sem, ha a párizsiban időnként valóban akad néhány szőrszál. Tehát még egyszer mondom, ez nem kötözködés. Csupán tökéletesen értem a kép valódi üzenetét. Egy küzdelmekkel teli, munkás gyermekkor üzenetét, egyenesen azokból az időkből, amikor a kisgyerekeknek még meg kellett harcolniuk minden falatért, az anyukák pedig kis lábaskáikban vitték haza kegyelmeséktől vacsoráikat, s olyankor bizony már annak is örültek, ha a postás köszönt nekik.

Robert Langdon professzor is megirigyelhetné, hogy mennyi nélkülözés, mennyi lemondás van ebbe az egyetlen aprócska képbe belekódolva!

Ám, a nyűtt pulóver tág nyaka fölött jóságosan mosolygó, nevetőráncoktól szegélyezett arc vidáman mesél arról, hogy kitartó, szorgos, kemény munkával hova el nem juthat az ember.

Jó étvágyat, Pártelnök Úr!

Az a magáé, amit megeszik!

Azt már el nem veszi magától az Orbán!

() VBT ()