Lázár Vilmos – a „civil”, aki nem volt tábornok

VBT 2021. október 6. 17:50

Nézem, hallgatom és olvasom, ahogyan írott és hangzó formában úgy emlegetik hős aradi vértanúinkat, mint a 13 aradi tábornokot. S persze hozzájuk sorolják az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost. Ilyenkor pedig eszembe jut a nagybecskereki születésű Szkárosi Lázár Vilmos honvéd ezredes, aki nem volt tábornok. Kis tévedés ez. De szabadságharcunk vértanúival kapcsolatban ennyit sem engedhetünk meg magunknak!

***

Fogalmam sincs, hogy vajon az osztrák történészek hogyan emlékeznek meg az aradiakról? Vajon ők is ezredesnek és tábornokoknak mondják-e őket? Vagy azon a rendfokozaton említik őket, ahogyan a császári és királyi bírák ítélethozatalában állt? Mert ők eleve úgy aposztrofálták a magyar sereg vezetőit, mint „a magyar lázadó hadsereg főnökei”. Magát a hadsereg létét tehát nem tagadták, s azt is elismerték, hogy e sereg magyar volt, ellenben a Batthyány-kormányt 1848. október 2-án ténylegesen váltó, Kossuth Lajos elnöklete alatt álló Országos Honvédelmi Bizottmány létjogosultságát mindvégig tagadták, mi több, tagjait hazaáruló, rebellis bűnözőknek tartották. Ennek okán a Bizottmány által odaítélt rendfokozatokat és beosztásokat sem ismerték el. Magában az ítéletben is kihangsúlyozták, hogy csakis a császári seregben betöltött rendfokozatuk alapján nevezik meg őket, úgymint:

- Aulich Lajos alezredes,

- Török Ignác alezredes,

- Lahner György őrnagy,

- Schweidel József őrnagy,

- Poelt von Poeltenberg Ernő kapitány,

- Nagysándor József kapitány,

- Knezić Károly százados,

- Gróf Leiningen-Westerburg Károly százados,

- Dessewffy Arisztid nyugállományú kapitány,

- Damjanich János százados,

- Vécsey Károly őrnagy,

- Kiss Ernő ezredes

- Lázár Vilmos civil (hadnagyi rangjáról a 34. gyalogezredben 1843-ban tiszti jellegének megtartása nélkül leköszönt.)

Az ítéletben – mint felségárulókat – ezektől a rendfokozatoktól is megfosztották őket. Összehasonlításképpen nézzük, hogy a világosi fegyverletételkor vajon hogyan bántak tisztjeinkkel az oroszok? Így ír erről Dr. Erdész Ádám történész, Dusnoki-Draskovich József Nyitott múlt című kötetére hivatkozva:

„Az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően az oroszok meghagyták a magyar tisztek oldalfegyvereit és lovait is. Onnan még őrizet nélkül Kis-Jenőre kellett menniük, ahol Rüdiger orosz tábornok díszebédet is adott a tiszteletükre.”

***

Lázár Vilmos tehát a császáriak szemében nemhogy honvéd ezredes nem volt, hanem mivel korábbi hadnagyi rendfokozatát sem tartotta meg, egyenesen civilnek számított. Az örmény származású magyar nemes 1843-ban (

más források szerint 1844-ben

) a katonai pályát gazdálkodásra cserélte, majd 1847-től – polgári pályát választva – vasúttársasági főpénztárnok lett, s csak 1848-ban, a szabadságharc kezdetekor állt be a honvédek sorába. A szabadságharc alatt október 19-éig először főhadnagyi rangban szolgált, majd november 13-án századossá, 1849. február 1-jén pedig őrnaggyá léptették elő. Ezredesi kinevezését magától Bem tábornoktól kapta 1849. augusztus 12-én. A népemlékezetet az zavarhatta meg, s azért vonulhatott be a közbeszédbe tábornoki volta, mivel a honvédségben a rendfokozat és a beosztás nem mindig fedi egymást. Igaz, hogy ezredes volt, ám mivel az újjászervezett IX. hadtest önálló hadtestparancsnokává nevezték ki, a szabadságharc tábornokaival együtt állították az aradi hadbíróság elé.

***

Utolsó levelét 1849. október 5-én feleségéhez, Reviczky Máriához írta:

„Kedves szentem, egyetlen Marim, mindenem e földön! Egy sejtelmem mondja nekem, hogy holnap reggel – mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem, s velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden bírvágyát bírtad, Te magad maradsz e földön; Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. De marad még neked egy pár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid, ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztját, és arra törekedjél is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak. Én éretted és nyugodalmadért fogok az Istenhez imádkozni; Te édesem, mindenem, hasonlóképpen imádkozzál. Károly szavát bírom, hogy rólad és gyermekeinkről gondoskodni fog. Szerencs hátra van ugyan, de a jóakarat ki fogja pótolni a hiányzót. Isten veled! Isten veletek! Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajtásom, de az úgyis meg fog történni. Én mártyr vagyok, és ártatlanul halok meg. Az Isten, aki még soha sem hagyott el, most sem fog elhagyni, én pedig szellemképp, körül foglak lebegni mindenhol! Légy nyugodt, és élj boldogul örök szerelmemben. Ott fenn ismét látjuk egymást, ha van egy jobb lét. Képzeletemben dobogó szívemhez szorítlak, csókollak és maradok síromiglan hű, szerető Vilmosod. Utóirat: Kedves gyermekeim! Jók legyetek, szeressétek egymást, éljetek anyátok vigasztalására. Szeretve szerető apátok, Vilmos.”

***

Lázár Vilmos ezredest, a IX. hadtest hadtestparancsnokát a Magyarok Istene egyszerre két kegyben is részesítette. Egyrészt, mivel a császári seregek előtt tette le a fegyvert, a kötél általi halált „kegyelemből” lőpor és golyó általi halálra változtatták. Másrészt nem kellett végignéznie tiszttársai halálát; elsőként őt végezték ki. Halála előtt e szavakkal búcsúzott:

„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófa tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

***

Isten őrizze meg minden magyar ember szívében Lázár Vilmos honvéd ezredes dicső emlékét, ahogyan aradi társaiét és gróf Batthyány Lajos miniszterelnökét, valamint minden olyan hősét, aki az 1849-es fegyverletételt megelőzően az elfoglalt területeken, vagy a fegyverletétel után a véreskezű császáriak megtorlásául esett áldozatul!