Pesti Srácok

Márki-Zay, az egymilliós „államférfi”

Márki-Zay, az egymilliós „államférfi”

Megszokhattuk már, hogy Márki-Zay Péter egyáltalán nem fukarkodik a pozitív jelzőkkel, pláne, ha magát kell illetnie velük. Most például kistérségi OKJ-s Hadházy Ákossá lépett elő, s az önmaga által generált problémát önmaga akarja jutalmazni. Nevesen egymillió forintot kínál annak, aki hitelt érdemlően leleplezi az ellenzéki előválasztás második fordulójában előforduló választási csalást.

***

Na, de mi is ez a csalás az Alföldek Géniusza szerint? „Természetesen” az, ha egy kormánypárti szimpatizáns az ellenzéki előválasztáson szavazni mer, s a tetejébe voksát Dobrev Klárára teszi. Mert, hogy alapos gyanúja szerint a Fidesz központilag fogja mozgósítani e célból az aktivistáit. Meglehetősen fura demokráciaértelmezés ez, különösképpen azért, mert egy szabad választáson szabad emberként elméletileg (és gyakorlatilag is) bárki arra voksolhat, akire csak akar. Noch dazu még az sem törvénytelen, ha kormánypártiként részt vesz egy ellenzéki előválasztáson. A sok M-mes szövetségi főnök ugyan ex cathedra kijelentette, hogy szerinte az, aki Dobrev Klárára szavaz, az Orbán Viktorra szavaz, ám sajnos (sajnos?) ez nem így van. A választáskor ugyanis, aki X-re szavaz, az X-re szavaz, és nem Y-ra, aki X vetélytársa. És semmiképp nem Z-re, aki rajta sincs a szavazólapon. E logika mentén Márki-Zay akár meg is kérhetné Orbán Viktort, hogy lépjen vissza az előválasztáson az ő javára. Már, ha Orbán Viktor indulna. Csakhogy Orbán Viktor, ugye, nem indulhat. Sajnos (sajnos?) saját magát zárta ki azzal, hogy kormánypárti, mi több, miniszterelnök lett. Mivel pedig ennek okán nem indulhat saját maga ellen, hogy saját magát megdöntve saját maga legyen az új kormányfő, így az ellenzéki előválasztáson sincs semmi keresnivalója.

***

PestiSracok facebook image

Furcsa időket élünk. Sajnálatos módon a fenti dolgokat tételesen kell elmagyarázni egy olyan illetőnek, aki arra készül, hogy 15 millió (15 millió?) magyar miniszterelnöke legyen. Vajon mi jöhet még? Elmondani, hogy a gyerek jobban ért a szép szóból, mint a verésből? Vagy, hogy homoszexuálisnak lenni nem bűn? Vagy esetleg olyan, ezeknél sokkal komplexebb problematikát is érintsünk, mint Jézus Krisztus személye és irányultsága? Márki-Zay ugyanis azt is kijelentette, hogy Jézus Krisztus baloldali ember volt, ráadásul a pride-on is felvonult volna. Nyilván, a magát kereszténynek nevező politikus elfeledkezett arról a tényről, hogy hívő ember számára Jézus Krisztussal kapcsolatban a „volt” értelmezhetetlen. Ahogyan az „ember” is. Utóbbi azért, mert hitünk szerint Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Miután pedig a feltámadt testben valóságos emberként ment Mennyei Atyánkhoz a mennybe, ezért személye emberként is folytonosan létező. Legalább olyan nehéz lenne megértetnünk vele azt is, hogy a Megváltóval kapcsolatban a „jobboldali” és „baloldali” politikai preferencia-jelzők ugyanannyira értelmetlenek és értelmezhetetlenek, mint az a paradoxon, hogy Jézus nyilvánosan felvonult volna egy, a hite szerint bűnnek számító életforma népszerűsítése céljából.

***

Márki-Zay Péterrel kapcsolatban nem az a legnagyobb baj, hogy végtelenül ostoba, hanem, hogy áltudományos kijelentéseit tudományosan kívánja alátámasztani, még akár olyanoknak is, akiknek ez a szakterületük. Kompetencia tekintetében tehát semmivel nem különb azoknál a vírustagadóknál, akik a képzett virológus professzoroknak is elmagyarázzák a Facebook-on, hogy mekkora idióták, mert felülnek egy világméretű blöffnek. S teszi mindezt Márki-Zay olyan fáradhatatlan munkabírással, mint amikor 2019-ben heteken, hónapokon keresztül próbálta elhitetni a közvéleménnyel, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a legfelsőbb szintű diplomáciai tárgyalásokat folytatta, pedig csak tárlatvezetésen volt, valamint néhány olyan marginális irodistával beszélgetett, akik minden bizonnyal ebédidejükből szántak rá néhány percet.

(MÁRKI-ZAY AMERIKAI LEÉGÉSÉHEZ KLIKK IDE!)

Egyszóval mostanra eljutottunk oda, hogy már-már visszasírjuk a legalább a nap 24 órájában következetesen bárgyú Karácsony Gergelyt, vagy a Legrománabb Magyart, Fekete-Győr Andrást.

***

Summa summarum minden kormánypárti szimpatizánst arra biztatok, hogy igenis menjen el szavazni az ellenzéki előválasztás második fordulójában, s voksát tegye Dobrev Klárára! Ha pedig valakit ezért verbális vagy fizikális sérelem ér, ne szégyellje nyilvánosság elé tárni! Egymillió forintot ugyan nem adok a sértettnek. De szívesen meghívom őt cserébe egy finom kávéra!

() VBT ()

Kiemelt kép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala - 2019 májusa: M-ZP még a turistaútját is diplomáciai útnak hazudja

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.