Pesti Srácok

A fiatalok meggyőzésének titka: meg se próbáljuk!

A fiatalok meggyőzésének titka: meg se próbáljuk!

Ilyenkor kampány idején mindkét térfélen felmerül az óhaj a fiatalok meggyőzésére. Ennek érdekében aztán összeülnek a stratégák, és mindenféle – használhatatlanabbnál használhatatlanabb – tervet kiötölve nekikezdenek a mestertervnek. Teljesen hiába.

***

Először is tisztázzuk, hogy a politikusok a fiatalok meggyőzése alatt pontosan mely korcsoportot értik? Nos, ennek közelfogadott életkor-intervalluma a 17-25 év, alsó korhatárát arra a fiatalkorú célcsoportra méretezve, amely csoport tagjai a választás napjáig be fogják tölteni a tizennyolcadik életévüket, és első szavazókká válnak. És a probléma rögtön itt, az eredetnél, azaz a célcsoport kalibrálásánál kezdődik. Egy 25 éves és a jelenlegi kormányzópárt tagjainak többsége között generációs különbségek vannak. A 17-18 évesek esetében értelemszerűen ugyanaz a helyezt. Ám a 17-18 és a 25 évesek között is akad különbség, ami például egyfajta kommunikációs összeférhetetlenségben is megnyilvánul. Értem ezalatt, hogy a most felnőtté válók számára a most 25 évesek már egy olyan korcsoportot képeznek, ahol vannak ugyan találkozási pontok, de sokkal több a nem egyeztethető rész.

***

PestiSracok facebook image

A legnehezebb tehát abban, hogy „megfogjuk a fiatalokat” az, hogy a „fiatalok” nem egy koherens egész, nem egy olyan szegmens, amelynek tagjai ugyanazon kommunikációs stratégiákkal egyazon időben győzhetők meg. Elég, ha csak a fentebb említett kommunikációs különbözőségeket vesszük alapul. Amíg például mi, kormánypártiak örülünk annak, hogy a 25-höz közelítő fiatalok közül jobboldali, konzervatív értékrendűek is megtalálhatók az olyan közösségi platformokon, mint például a TikTok, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az első szavazók közül sokan már új platformokon tartják egymással a kapcsolatot, pontosan azért, mert a náluk idősebbek megjelenését egyfajta invazív agressziónak veszik. A 25 év körüliek pedig ugyanezen okok miatt sorra hagyják el a Facebook-ot, ami ugye a legnagyobb platform, s ahol a már e cikkben is túl sokszor emlegetett meggyőzésükre számos olyan kísérlet történt, amelyek létjogosultságában nem hiszek. Ha például van egy olyan 17-25 év körüli fiatal, aki meggyőződéses kormánypárti, és e véleményének hangot is mer adni, lehet belőle influenszer, ám jobbára a nála jóval idősebbek körében, akik egyfajta nosztalgiával nézik, hallgatják őt, olvassák írásait.

***

Máskülönben nem is kell a címben szereplő állításomat bonyolultabban bizonyítani. Bőven elég, ha egy időutazásra hívom a kedves olvasót! Képzeljük most el, hogy újra első szavazók vagyunk! Vajon mi jellemző ránk? Nos:

- Idegenkedünk mindentől, ami a hatalomhoz tartozik.

- Mindent akarunk és azonnal.

- Minél jobban mondják nekünk, hogy fekete, annál inkább érzünk késztetést arra, hogy fehér. Akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy fekete.

*

Ezek az életkori személyiségvonások teljesen érthetők. A fiatal felnőtt még nem élt át annyit, hogy saját negatív vagy pozitív tapasztalataira alapozva döntsön. Nála a döntés leginkább emocionális. Ez se nem rossz, se nem jó. Ez egyszerűen így volt, így van, s vélhetőleg így is lesz, amíg csak emberek élnek a Földön, hiszen – néhány olyan extrém kivételtől eltekintve, mint a fundamentalista, vagy másfajta szektás társadalmi berendeződések – ez minden országban így működik.

***

A recept tehát, amit javaslok, hogy felejtsük el az összes receptet! Legfőképpen azokat a kínkeserves, izzadtságszagú próbálkozásokat, amikor 40 vagy 50 pluszos urak és hölgyek próbálnak fiatalosnak és trendinek látszani, csak azért, hogy ezzel – egyfajta azonosulási támpontot adva - bármiféle politikai preferenciájukat követhetővé varázsolják a valóban fiatalok számára. Mert a fiatalok köszönik, jól vannak. És majd döntenek, ahogy döntenek. Mi meg a fölös időben nyugodtan foglalkozhatunk a saját biztos szavazóbázisunkkal, valamint a rejtőzködőkkel és a hezitálókkal.

() VBT ()

Kiemelt kép:

MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.