A fiatalok meggyőzésének titka: meg se próbáljuk!
Ilyenkor kampány idején mindkét térfélen felmerül az óhaj a fiatalok meggyőzésére. Ennek érdekében aztán összeülnek a stratégák, és mindenféle – használhatatlanabbnál használhatatlanabb – tervet kiötölve nekikezdenek a mestertervnek. Teljesen hiába.
***
Először is tisztázzuk, hogy a politikusok a fiatalok meggyőzése alatt pontosan mely korcsoportot értik? Nos, ennek közelfogadott életkor-intervalluma a 17-25 év, alsó korhatárát arra a fiatalkorú célcsoportra méretezve, amely csoport tagjai a választás napjáig be fogják tölteni a tizennyolcadik életévüket, és első szavazókká válnak. És a probléma rögtön itt, az eredetnél, azaz a célcsoport kalibrálásánál kezdődik. Egy 25 éves és a jelenlegi kormányzópárt tagjainak többsége között generációs különbségek vannak. A 17-18 évesek esetében értelemszerűen ugyanaz a helyezt. Ám a 17-18 és a 25 évesek között is akad különbség, ami például egyfajta kommunikációs összeférhetetlenségben is megnyilvánul. Értem ezalatt, hogy a most felnőtté válók számára a most 25 évesek már egy olyan korcsoportot képeznek, ahol vannak ugyan találkozási pontok, de sokkal több a nem egyeztethető rész.
***
A legnehezebb tehát abban, hogy „megfogjuk a fiatalokat” az, hogy a „fiatalok” nem egy koherens egész, nem egy olyan szegmens, amelynek tagjai ugyanazon kommunikációs stratégiákkal egyazon időben győzhetők meg. Elég, ha csak a fentebb említett kommunikációs különbözőségeket vesszük alapul. Amíg például mi, kormánypártiak örülünk annak, hogy a 25-höz közelítő fiatalok közül jobboldali, konzervatív értékrendűek is megtalálhatók az olyan közösségi platformokon, mint például a TikTok, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az első szavazók közül sokan már új platformokon tartják egymással a kapcsolatot, pontosan azért, mert a náluk idősebbek megjelenését egyfajta invazív agressziónak veszik. A 25 év körüliek pedig ugyanezen okok miatt sorra hagyják el a Facebook-ot, ami ugye a legnagyobb platform, s ahol a már e cikkben is túl sokszor emlegetett meggyőzésükre számos olyan kísérlet történt, amelyek létjogosultságában nem hiszek. Ha például van egy olyan 17-25 év körüli fiatal, aki meggyőződéses kormánypárti, és e véleményének hangot is mer adni, lehet belőle influenszer, ám jobbára a nála jóval idősebbek körében, akik egyfajta nosztalgiával nézik, hallgatják őt, olvassák írásait.
***
Máskülönben nem is kell a címben szereplő állításomat bonyolultabban bizonyítani. Bőven elég, ha egy időutazásra hívom a kedves olvasót! Képzeljük most el, hogy újra első szavazók vagyunk! Vajon mi jellemző ránk? Nos:
- Idegenkedünk mindentől, ami a hatalomhoz tartozik.
- Mindent akarunk és azonnal.
- Minél jobban mondják nekünk, hogy fekete, annál inkább érzünk késztetést arra, hogy fehér. Akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy fekete.
*
Ezek az életkori személyiségvonások teljesen érthetők. A fiatal felnőtt még nem élt át annyit, hogy saját negatív vagy pozitív tapasztalataira alapozva döntsön. Nála a döntés leginkább emocionális. Ez se nem rossz, se nem jó. Ez egyszerűen így volt, így van, s vélhetőleg így is lesz, amíg csak emberek élnek a Földön, hiszen – néhány olyan extrém kivételtől eltekintve, mint a fundamentalista, vagy másfajta szektás társadalmi berendeződések – ez minden országban így működik.
***
A recept tehát, amit javaslok, hogy felejtsük el az összes receptet! Legfőképpen azokat a kínkeserves, izzadtságszagú próbálkozásokat, amikor 40 vagy 50 pluszos urak és hölgyek próbálnak fiatalosnak és trendinek látszani, csak azért, hogy ezzel – egyfajta azonosulási támpontot adva - bármiféle politikai preferenciájukat követhetővé varázsolják a valóban fiatalok számára. Mert a fiatalok köszönik, jól vannak. És majd döntenek, ahogy döntenek. Mi meg a fölös időben nyugodtan foglalkozhatunk a saját biztos szavazóbázisunkkal, valamint a rejtőzködőkkel és a hezitálókkal.
() VBT ()
Kiemelt kép:
MTI/Czeglédi Zsolt
